A külterületi útfejlesztésről

Nagy várakozás előzte meg a hónapok óta beharangozott külterületi útfejlesztésre kiírt, 95%-ban támogatott pályázatot. Lajosmizse 400 km-nyi külterületi úttal rendelkezik, ezek jelentős része burkolatlan, és nagyon sok olyan gyűjtőút jellegű dűlő van, amin jelentős a lakosság forgalma. Korábbi közvéleménykutatásunk igyekezett segíteni a városvezetést, hogy felmérhessék a lakossági igényeket, és szinte holtversenyben a Buckói út és a Klábertelepi út lett az abszolút győztes. A szavazásba akkor minden egyes olyan utat beletettünk, amire javaslat érkezett.

Ehhez képest a 2021. június 15-i testületi ülésen az került megszavazásra, hogy a Csikó bolttól (Ceglédi út) a Pusztatemplomig (Kónya dűlő) tartó 3 km-nyi, majd a templom felé jobbra fordulva még burkolattal rendelkező további 700m, jelenleg is burkolt, több belterületi burkolt utcánál is jobb állapotú útburkolat újuljon meg.

Fekete Zsolt alpolgármester külön kiemelte, hogy egyetért ezzel, míg Sebők Márta képviselő asszony jelezte, hogy jelentős lakossági igény mutatkozik más külterületi utak járhatóvá tételére, és kérte, hogy ezek tervei álljanak készen a következő pályázati alkalomra. Péli Szilveszter képviselő úr szintén jelezte, hogy lenne olyan rövidke, 150m-es szakasz is a nyomdánál, amely több jelentős helyi cég életét könnyítené meg. Dr. Adonyi Lajos alpolgármester úr reményét fejezte ki, hogy lesznek további pályázatok külterületi utak felújítására. Ezzel együtt a testület egyhangú igennel szavazta meg a pályázatot. Az önkormányzat ilyen hozzáállása a jelentős lakossági igényekhez (ezer fölötti szavazatokról beszélünk az igényfelmérés során) egyelőre teljességgel érthetetlen, ha érdemi magyarázatot vagy sajtónyilatkozatot kapunk, készséggel közzétesszük.

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.