“FRADI VERÉS” MIZSE MÓDRA !

Már a junior mérkőzés is remek ráhangolódás volt a “főelőadásra”, hiszen a második helyen álló fradisták csak időn túli büntetővel tudtak egyenlíteni!
Óriási csatát ígért a felnőttek mérkőzése is, hiszen a vendég csapat a bajnoki címért küzd, a tartalékos hazaiak pedig a gyengébben sikerült tavaszi rajt után nagyon fogadkoztak….
NB-I/B-s férfi kézilabda mérkőzés:
                 PRIMAVERA MIZSE KC  –  FTC   27-26 (12-12)
Lajosmizse, 200 néző.     Vezette: Janáki – Temesi.
PMKC:      Erdélyi – Farkas, Benke 3,Bak 1, Varga Z. 3, Feró 1, Drabant 1,
Csere:       Lengyel (k) Bán 3, Bujdosó 3, Takács 7(3/3), Vujasin 2, Lagzi-Kovács, Szórád 2,
                 Szajbert 1, Fehér(k).
Edző:        Tóth Edmond
Kiállítás:    12 perc ill. 10 perc.
7-m-es:      3/3 ill. 4/3.
Fradi góllal indult a mérkőzés, de az ötödik percre átvettük a vezetést. (2-1) A következő nyolc percben a vendégek bajnokjelölthöz méltó játékkal 6-1-es szériát produkáltak, amivel négy góllal elhúztak. Nagyon úgy tűnt, hogy érvényesül a papírforma,de szerencsére a csapatunk nem így gondolta! Kiegyenlítettebb lett a játék, de a 26. percben még mindig három gól volt a vendégek előnye, (8-11) de a hazaiak huszáros hajrával egyenlítettek.másfél perccel a vége előtt büntetőhöz jutott a Mizse egy kiállítással fűszerezve.Ekkor olyan dolog történt, amely nem mindennapi: a vendégek mindkét kapusa kiállítást kapott heves reklamálásért, így hármas emberelőnyhöz jutottak a hazaiak, amit nem a legjobban oldottak meg, mivel az utolsó pillanatban, szabaddobásból egyenlített a Fradi!
       Szünet után átvette a vezetést a Mizse, de miután kiegészültek a fővárosiak,négy gólt dobva elhúztak 17-14-re.rendkívül lüktető, nagy iramú lett a játék, és egy 6-2-es széria után ismét a Mizse vezetett!(20-19) Ezután hosszú hajrát nyitott mindkét csapat, a Fradi vissza vette a vezetést,de 21-22-nél utoljára vezetett a Fradi,s még volt hátra nyolc perc.A mizseiek átvették a vezetést ,a Fradi rendre egyenlített, és 24 másodperc volt hátra,amikor Tóth Edmond időt kért:  a megbeszéltek szerint ki kellett játszani az időt, s csak a legvégén lehetett gólszerzéssel próbálkozni. Így is történt,de csak szabaddobásig jutott csapatunk,közben az idő is lejárt.Mindenki “elkönyvelte” a döntetlent, kivéve TAKÁCS, aki úgy gondolta hogy jobb a két pont mint az egy, s bevarrta az időn- túli szabaddobást a fradisták legnagyobb megrökönyödésére, akik nem hittek a szemüknek, s dermedten nézték a hazaiak örömtáncát!
Tóth Edmond: Óriási amit a CSAPATOM ma este produkált! Nehéz helyzetben, rossz szériában voltunk, mégis elhitték a fiúk, hogy van keresnivalónk!
Úgy gondolom, hogy mindenképpen rászolgáltunk az egy pontra, de Takács bravúrjával kettő lett belőle!
Ezt a győzelmet, csapatmunkát, azon politikusok, városi vezetők figyelmébe ajánlom, akik nagyon sokat tehetnének az új lajosmizsei sportcsarnok ügyéért……
Junior mérkőzés:         PMKC-FTC    24-24 (12-10)
                                  Kitűnt: Szajbert 8, Szuhányi 8.

Image00008 Image00001 Image00002 Image00003 Image00004 Image00005 Image00006 Image00007

Kategória: Friss, helyi, sport, Videó | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?