Richter Barbara második írása: rólunk!

Közzétéve 2017. május 21. vasárnap | Szerző: Szőrös Zoltán

Nagyon régóta írok, hol magamnak, hol egy-egy internetes újság hasábjain, és a vágyam, hogy elismert író legyek. Ismerem a hiányosságaim, s úgy gondolom, még sokat kell fejlődnöm. Persze, ha kizárólag az írással foglalkoznék, az sokat segítene abban, hogy elérjem a célomat. Bezárkóznék egy csendes szobába, emberektől távol, de közel a természethez és csak írnék és írnék heteken át, akár mint Szepes Mária Noé bárkája. Ez a vágy gyerekkorom óta bennem él, de valljuk be, nem sokat tettem érte. Amikor hanyatlott az ihlet, csendesen vártam míg újra előjön. Ez pedig sokszor hónapokba, ritkábban évekbe telt. Bár nem tartom magam kifejezetten művésznek, mégis amolyan művész-viselkedés ez. Az elhivatott író eleinte hozzászoktatja magát az íráshoz. Szerződést köt önmagával, hogy – teszem azt -, minden nap kilenctől kettőig ír. Mindegy miről, hiszen az elején nem a tartalom a lényeg, hanem a rendszeres munka.

Az elhivatott író írói szemmel látja a világot. Sztori az egész világ, ezért képes egy bögre tej felborulásáról, egy gyenge szellő végigsuhanásáról, vagy akár a csendről hosszú sorokat megtölteni. Elérni az írói szemet számomra a könnyű dolgok közé tartozik. Azonban megtalálni a megfelelő helyet az írásra, már sokkal nehezebb. Most egy puszta közepén élek, háttal a világnak.
Felújítok, mert a nem otthonos, durva közvetlen környezet elnyomja minden hajlamom az írásra. Az idő közben repül, múlnak egymás után a hetek és a dolgozószobámhoz még hozzá sem kezdtem. Mindemellett úgy érzem, lassan kivet a tanya, mert az emberek kergének néznek, amiért egy házba teszem a pénzem.
Tapasztalatom szerint itt kétféle ember létezik: az egyik minden bevételét feléli, míg a másik kergeti a pénzt. Utóbbi a pénzét pénzbe fekteti: több állat, több bevétel. “Minden pénz, minden legyen az enyém!” Nem kifejezetten szimpatikus egyik hozzáállás sem.
Hatalmas tévé a lepukkant szobában. Betonpadló. Kitört bokájú húsos menyecske, agyonhasznált magassarkúban tipeg a kézzel kifejt tejjel a homokos úton. A portán három autó. Hidrogénszőke haj, Dolly Roll. Volt pesti szépség. Egyéniség.
A másik borral invitáló úr, ki következő kalandját keresi a szemrevaló asszonyok között. Hatalmas vendéglátó egységben eljátsza, hogy minden az övé, miközben rég elúszott a terület, az üzlet, a házak egy hatalmas hitel miatt. Persze azért a hely vezetésével és nem kevés nyugdíjával még így is szépen él.
A harmadik utálja a vendégeit, de annál jobban szereti az ingyen munkást. A negyedik élvezi, hogy itt kiskirály, míg hazájában, Hollandiában a kukából enne. Az ötödik azt hiszi, hogy a pénzéért cserébe bárkit megkaphat egy-egy éjszakára. Véletlenül elejtett szavak, sok hazugság.
A hatodik… A hatodik jött, mosolygott, aztán ment. Óvatos és zsarnok, és mosolyog és tőrrel támad. Nem ígér és igazából nem is ad. Csak a tőr marad.
De láttam itt csodáló lányt. Ordított szeméből, hogy másra vágyik. Nem engem csodált, csak a számára csodát, hogy van a mindennapi legeltetésen kívül is élet egy anyának, akár még egyedül, “vezető” nélkül is. Láttam szemeiben a fájdalmat és boldogtalanságot. Láttam, hogy kérdezne, közelítene, de nem mer.
Mindezeken túl, elvétve, de akadnak emberek, akik kivételek a fent említett két típus közül és nem a pénzt kergetik, hanem szenvedéllyel, jószándékkal, sikeres és komoly birodalmat építettek fel.
És vagyok én, a kívülálló, aki belibben a saját törvényeivel és aszerint él. Nem megtörhetetlen, de betörhetetlen. Kényelmet teremtek a durva világban, és “firkálva” megélek. Mióta itt élek, kipróbáltam néhány munkát a szamócaszedéstől a traktorozásig. Órákkal előbb meglátom a jeleket mielőtt jön a vihar. Tanulok nem félni és együtt élni a legnagyobb darázzsal is. De én, én vagyok. Nyughatatlan…
Író vagyok és a világ csak számtalan sztori, s sztori ha egy gyenge szellő végigsuhan a tájon, vagy hogy kiborult az asztalra a tej. Író vagyok és örökre maradok is. S lehet, hogy csak egy-egy internetes újság hasábjain, de örökkön örökké író leszek.
Kategória: Friss, helyi, kultúra, próza | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?