75 éve történt – 1944. november 3.

Folytatjuk sorozatunk Dr. Számvéber Norbert: Páncélos-hadviselés a budapesti csatában – 1944. október 29 − 1945. február 13. c. könyvéből:

1944. november 3. péntek

(Időjárás: napközben 12 Celsius-fok, esős nap. Az úthálózat és a terep erősen felázott.)

 

Aznap a „Breith” páncéloscsoport jobbszárnyán meglehetősen súlyos helyzet alakult ki. A szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest 6. gárda-gépesítettdandárának erői november 3-ára virradóra üldözték a magyar 8. tábori póthadosztály szétvert maradványait, és meglepetésszerűen elfoglalták Üllőt.

A magyar 101. műszaki gépszázad egyik járőre hajnali 2 órakor a támadó szovjet csapatok előtt kénytelen volt felrobbantani az Üllőtől két km-re északra húzódó harckocsiárok hídjait. A magyar műszaki katonák az árok elé telepített lövő tányéraknákat is elműködtették, mert egy szovjet gépkocsizó lövészalegység megtámadta őket. A magyar járőr veszteség nélkül visszavonulhatott, mert a szovjetek ezek után nem üldözték őket.[1]

A 4. gárda-gépesítettdandár és a 37. gárda-harckocsidandár T–34/85 páncélosai a 30. gárda nehézharckocsi-ezred ISz–2 nehézharckocsijaival együtt betörtek a pesti hídfő külső védőállásába, és birtoka vették Vecsés déli szélét, valamint Gyálpusztát. A magyar 10. honvéd rohamtüzér pótosztály gyalog bevetett részei Gyálligetnél és a vecsési szőlőhegyen voltak védelemben. Az alakulat a harcokban aznap egy sebesültet és öt eltűntet veszített.[2] A Vecséstől keletre, a műút mentén páncélelhárításra beállított magyar légvédelmi tüzér harccsoportok Várnay Sándor alezredes, a 208. légvédelmi tüzérosztály parancsnokának irányításával a további harckocsi-támadást ebben az irányban visszaverték.[3]

Az 5. gárda-gépesítettdandár Örkény körzetéből előremozogva, Inárcson keresztül Felsőpakonytól nyugatra összpontosította erőit.[4]

A szovjet 4. gárda-gépesítettdandár harckocsijai néhány önjáró löveggel és egy nehézharckocsival megerősítve − összesen mintegy 30 páncélossal – áttörték a 22. SS-önkéntes lovashadosztály 53. SS-lovasezredének állásait, elfoglalták a Vecséshez tartozó Andrássy-telepet, majd Pestszentimre déli széléig nyomultak előre. Ott azonban a páncélos-támadás elakadt. A szovjet kudarc helyszínét napokkal később Pálosi József páncélos hadapród növendék egy társával személyesen megvizsgálta, s a támadás elakadásának okát visszaemlékezésében a következőképpen világítja meg:

 

Némán lépdeltünk a kihalt falu [Pestszentimre – Sz. N.] utcáján, amikor az utca vége felé egy páncélosokból álló oszlopot pillantottunk meg, mely az utca vasút felé eső házsora mentén állt, a járda mellett, velünk szemben, amelyen mi haladtunk Gyál felé. […]

A sor elején két vagy három T–34-es állt, mögöttük Sztálin harckocsi [5] következett, aztán egy Sztálin rohamlöveg[6], megint két-három T–34-es, aztán a sort SU 76 [sic] páncélvadászok[7] zárták. A páncélosok libasorban, szorosan felzárkózva, egymás mögött álltak a járda mellett, melyet csak imitt-amott egy-egy csenevész fa jelzett, mert vizesárok sem volt, az úttest és a járda egybe mosódott; száraz futóhomok. Tíz-tizenkét páncélos állt egymás mögött némán, kiégve. Valamennyinek a lövege Pest felé menetirányban állt. Engem meglepett, hogy milyen vegyes az oszlop összetétele.

Nem törődve azzal, hogy koszos leszek, egymás után mindegyikre felmásztam és benéztem a toronyba. Előzőleg mindegyiket körüljártam, megkerestem a belövéseket, és meglepődve kellett megállapítanunk, hogy mindegyiket a vasút felöli házsor udvarairól lőtték ki, mert egyetlen páncéloson sem találtunk belövést a másik oldalon. Minden páncélos menetirány szerinti bal oldalán legalább két-három jellegzetes lyukat találtunk a tornyokon, volt, amelyiknél többet is, sőt, a teknőn is akadt néhánynál. Mindegyiket tehát páncélököllel lőtték ki, mindegyik ki is égett. Az egyik T–34-es tornya felfelé fordulva, tőle három-négy méterre, a másik házsor felé eső oldalon feküdt; a lőszer robbanása levitte a tornyot. Az oszlopot alvás közben lepték meg, a páncélosok legénysége az éjszakát a meleg harcjárművekben tölthette? Fél méteresre zsugorodott, szénné égett testük a vezető és a lövész [a rádiós-lövész – Sz. N.] helyén feküdt, a másik kettőből, illetve háromból csak egyes darabokat lehetett felismerni, vagy még azt sem.

[…]

A halott oroszok némelyikének hiányzott valamelyik testrésze, például a feje. Arca mindegyiknek már valamiféle egységesen világos kreol színűvé vált, ami azt jelezte, hogy már néhány napja itt heverhetnek. Egy teljes szakaszra becsültem a halottakat, talán kb. 35-40-en voltak. Csak néhányan feküdtek az úttest másik oldalán, gondolom menekülés közben érte őket ott a végzet.” [8]

 

A fenti leírás és az egyéb körülmények ismeretében feltételezzük, hogy szovjet harckocsikat és önjáró lövegeket nem éjjelezés közben lepték meg. Véleményünk szerint a szovjet páncélos oszlop ellenállásra nem számítva, lövésztámogatás nélkül haladt Pestszentimre déli részén (talán még sötétben), amikor is a vasút mellett egy páncélromboló osztag lesállásába futottak.

Két további T­–34/85 harckocsi behatolt a pestszentimrei vasútállomásra is, ahol azonban a védők – ugyancsak páncélököllel – kilőtték őket.[9] A magyar Fővezérség aznapi jelentése Pestszentimre körzetében − nem teljes adatok szerint − összesen hat szovjet páncélos kilövését rögzítette.[10]

A még részben gyülekező 13. páncéloshadosztály „Gehrig” páncélozott harccsoportja[11] a 4. gárda-gépesítettdandár további előretörését feltartóztatta, és a támadókat egy Soroksárpéteri körzetéből megindított eredményes ellenlökéssel délkeleti irányban mintegy három km-nyit visszaszorította. Itt a német ellenlökést végül megállította a páncéloshadosztály jobbszárnyára zúduló szovjet harckocsi- és légvédelmiágyú-tűz.[12]

Ebben az ellenlökésben – feltehetően a 13. páncéloshadosztály 66. páncélgránátos-ezredének alárendeltségében – a budapesti rendőrség öt Csaba páncélgépkocsija, valamint a rendőr-rohamzászlóalj egy százada is részt vett. A harcokban a rendőrök három páncélgépkocsit veszítettek.[13]

A magyar „Billnitzer” csoport részei is a 66. páncélgránátos-ezred alárendeltségében harcoltak négy Turán–75 harckocsival, a német 1. SS-rendőrezred[14] egy zászlóaljával és a 66/II. páncélgránátos-zászlóaljjal közösen, a 13/II. páncélos-tüzérosztály tűztámogatásával.[15]

A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály egy harccsoportja[16] Vecsés szovjet kézbe került részét még aznap visszafoglalta. Ebben közrejátszhatott az, hogy a szovjet harckocsi-csapatok a beépített területen kielégítő gyalogsági támogatás nélkül nem kockáztattak. A település leventeotthonát a német katonák gyorsan kifosztották, és az ott tárolt egyenruházati anyagokat (levente-ingeket és bakancsokat) magukkal vitték.[17]

A hadosztály más részei – a „Feldherrnhalle” páncélvadászosztály[18] 15 StuG. III rohamlövege és másfél zászlóaljnyi páncélgránátos – a 8. SS-lovashadosztály elsőként beérkező 8. SS-páncélos-felderítőosztályával, valamint a tehergépkocsikkal ideszállított 15. SS-lovasezred négy svadronával közösen[19] északi-északkeleti irányból egy km-re megközelítették Üllőt.

A németek három ellenlökést is indítottak, de egyik sem tudta visszafoglalni Üllőt. A 6. gárda-gépesítettdandár alegységei állásba mentek Üllő északi, északnyugati és nyugati szélén és az egyik gépkocsizó lövészzászlóalj (G. U. Babics őrnagy) − lesállásban elhelyezett harckocsik és páncéltörő ágyúk tűztámogatásával − szilárdan megtartotta állásait. [20]

Este a 8. SS-lovashadosztály jobbszárnyon támadó harccsoportja Üllőtől két km-re északra, a seregtest balszárnyon bevetett harccsoportja pedig a településtől északkeletre harcolt. E harcokban a „Feldherrnhalle” páncélvadászosztály 2. (rohamlöveg-) századának parancsnoka, Kemoer hadnagy is megsebesült.

A szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest a nap végén Vecsés, Pestszentimre és Gyál elfoglalásáért harcolt.[21]

A magyar 1. páncéloshadosztály harccsoportja, amely délkelet felől érkezve, Bugyinál beleütközött a 4. gárda-gépesítetthadtest hátát biztosító erőkbe, Alsópakony és Üllő körzetén keresztültörve aznap Rákoscsabán gyülekezett, és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály alárendeltségébe került. A Rákoshegyen éjjelező Orbay ezredes és törzse nyugalmát nem sokkal éjfél után ismét harci zaj zavarta meg:

 

Éjjel 1 órakor arra ébredtünk, hogy ismét egész közel, kb. 2 km-ről hallatszik a harckocsilöveg- és géppisztoly-tűz. A pánikot a vonatoknál elkerülendő, a hadtesttől parancsot eszközöltem ki, hogy Fót–Veresegyházra menetelhessünk. Ehhez hozzájárultak.

Később kiderült, hogy az oroszok a Ferihegyi repülőtérig törtek előre.”[22]

 

Tehát november 3-án kora hajnalban három szovjet T–34/85 harckocsi Ecser körzetében[23] (a géppisztoly-tűzből következően némi lövésztámogatással) behatolt a „Billnitzer” csoport arcvonalán a védők ekkor még hézagos állásai mögé.

Feltehetően e páncélosokat vették észre a ferihegyi repülőtér körzetében a 24. rohamtüzérosztály Pestszentlőrinc felől érkező katonái öt Turán–75 harckocsival és egy Zrínyi rohamtarackkal. A magyar páncélosok rálőttek a szovjet harckocsikra, mire azok déli irányban visszavonultak.[24]

Az 1. rohamtüzérosztály Zrínyi rohamtarackokkal felszerelt 3. ütegének katonáit aznap délután riadóztatták és ferihegyi repülőtér körzetébe vezényelték. Addigra a szovjet lövészek már állást foglaltak a repülőtér, Pestszentlőrinc és Vecsés között. A beérkező Zrínyi rohamtarackok német páncélgránátosokkal (valószínűleg a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztályból) haladéktalanul ellenlökést indítottak. A repülőtér körzetében lévő szovjet erők ellen átkaroló támadást hajtottak végre: észak felől Rácz Tibor főhadnagy rohamtarack-csoportja nyomult előre, dél felől pedig Kocsner Imre zászlós szakasza. A szovjetek súlyos veszteségeket szenvedtek, a lövészek állásai mögött felállított páncéltörő ágyúk közül a magyar–német erők többet kilőttek. A szovjetek Vecsés irányában vonultak vissza. A Zrínyi rohamtarackok a település nyugati széléig üldözték őket, majd visszatértek Pestszentlőrincre.[25]

A 2. huszárezred és a 3/II. huszárosztály reggel 9 órakor továbbindult Rákoskeresztúrra, ahol a „Billnitzer” csoport tartaléka lett.[26]

Az 1. huszárhadosztály egyes részei ugyanakkor még Bugyi községnél harcoltak. Itt az 1. „Bem József” huszár tüzérosztály 2. ütegébe tartozó Sike Ágoston tartalékos szakaszvezető nyílt tüzelőállásban lévő 10,5 cm-es könnyű tábori tarackjával, az irányzó helyébe lépve, kilőtt egy T–34/85 harckocsit.[27]

A 22. SS-önkéntes-lovashadosztály arcvonalán a kora reggeli órákban a szovjet csapatok Soroksár irányában próbáltak áttörni.

A 17. SS-lovasezred parancsnoka, Karl-Heinz Keitel SS-Sturmbannführer kislétszámú tartalékát személyesen vezette ellenlökésre, hogy visszafoglalják a védelem gerincét alkotó harckocsiárkot. Azonban sem ez, sem pedig a következő két kísérletük nem járt sikerrel a szovjetek jól szervezett tűzrendszere ellen, amelyet nyolc harckocsi is támogatott. Végül az SS-katonáknak negyedik rohammal sikerült ismét birtokba venniük a harckocsiárkot, miközben három páncélost is megsemmisítettek. E harcban kitűnt Ottomar Schaffner SS-Hauptsturmführer, a 17/6. SS- (nehéz) lovasszázad parancsnoka.[28]

Délelőtt 10 óra után nem sokkal az Alsónémedi felől Dunaharasztira vezető úton a 4. gárda-gépesítetthadtest több közepes harckocsija tűnt fel. Az élen haladó páncélost a Dunaharaszti keleti kijáratánál állásban lévő magyar legénységű 8,8 cm-es páncéltörő ágyú (irányzója Molnár Károly honvéd) rövid tűzharcban kilőtte.[29]

A magyar 1/I. ejtőernyős-zászlóalj napközben 150 méterről megnyitott tüzével meghiúsított egy szovjet gyalogsági támadást, majd sötétedés után a 22. SS-önkéntes lovashadosztály „Keitel” harccsoportjának harcait támogatta.

Este 110 ejtőernyős Tassonyi százados vezetésével, Keitel SS-Sturmbannführer parancsára – egy német légvédelmi gépágyú és négy magyar géppuska nyomjelzős sorozatainak támogatásával – közelharcban visszafoglalta az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj Soroksár előtt korábban elveszített állását. A magyarok csupán néhány sebesültet veszítettek. „Alles in Ordnung, danke schön, danke schön Kameraden” – hálálkodott Keitel a magyar ejtőernyősöknek. „Furcsán esett ez a kitörés egy tipikus porosz tiszttől, Keitel tábornagy fiától.” – írta Tassonyi százados emlékirataiban.[30]

Ezután a 22. SS-önkéntes lovashadosztály állásai ismét Dunaharaszti délnyugat−Alsónémedi észak három km útelágazás terepszakaszon húzódtak.

Az SS-hadosztály oldalában és hátában azonban továbbra is szovjet páncélosok tevékenykedtek. A szovjet 4. gárda-gépesítetthadtest 15. gárda-gépesítettdandára aznap még mélyebben tört be az SS-csapatok védelmébe, s páncélosai este már a Pestszenterzsébethez tartozó Kossuthfalváért harcoltak.

Ezzel a szovjetek nem csak áttörték az „Attila” vonal első védőövét, de egyszersmind megközelítették a második, Pestszenterzsébetnél pedig a harmadik védőállást is.

Este 18 órakor a 2. gárda-gépesítetthadtest 6. gárda-gépesítettdandára Vecsésért, a 4. gárda-gépesítettdandára Pestszentimréért, az 5. gárda-gépesítettdandára Kuntz-pusztáért (Üllő délnyugat négy és fél km), a 37. gárda-harckocsidandár pedig Vasadért harcolt.[31]

A 4. gárda-gépesítetthadtest 15. gárda-gépesítettdandára Kossuthfalváért, 14. gárda-gépesítettdandára Gyál–László-majorért harcolt. A 13. gárda-gépesítettdandár megszállta Taksonyt, a 36. gárda-harckocsidandár pedig Alsónémedin állomásozott.[32]

Örkényben és attól délnyugatra a 8. tábori póthadosztály 24. gyalog tábori pótezredének egyik zászlóaljparancsnoka, Lipták János százados vezetésével továbbra is harcoltak kisebb magyar erők annak ellenére, hogy a német 1. páncéloshadosztály innen már visszavonult. E csoport zöme kitört, és Alsódabason, valamint Sárin keresztül Ócsa déli előteréig szivárgott hátra. Lipták százados harccsoportját végül a 4. gárda-gépesítetthadtest támadása vetette vissza az „Attila” vonal külső védőövébe.

Ugyanakkor Örkénytábor területéről a 7. rohamtüzérosztály részei – harcolva – ugyancsak a pesti hídfő felé tartottak, amit másnap Gyálpusztánál, a 8. SS-lovashadosztály arcvonalán értek el.[33]

A 4. gárda-gépesítetthadtest mögött menetelő 23. lövészhadtest 68. gárda-lövészhadosztálya aznap már harcérintkezésbe került a védőkkel a Pestszentimréhez tartozó Kossuth Ferenc-telepnél és Soroksár körzetében. A 99. és 316. lövészhadosztály 11 óra körül még Bugyi körzetében tevékenykedett.[34]

Este 18 óráig a szovjet 46. hadsereg újabb lövészerői érték el az „Attila” vonal előterét. A 10. gárda-lövészhadtest 49. gárda-lövészhadosztálya Vasad – Alsópakony, a 86. gárda-lövészhadosztály pedig Alsónémedi észak 3 km útelágazás – 117-es magassági pont terepszakaszon tevékenykedett.[35]

Almay Béla ezredes közlése szerint a pesti hídfő déli részén folyó november 2-i és 3-i harcokban a védők – főleg a magyar légvédelmi tüzéralakulatok – összesen 43 szovjet T–34/85 harckocsit lőttek ki.[36]

Ezzel együtt a két szovjet gárda-gépesítetthadtest 1944. október 30. és november 3. között a „Fretter-Pico” seregcsoport arcvonalán – német adatok szerint – 71 harckocsit és önjáró löveget veszítettek. Ebből 67 páncélos megsemmisült, négy pedig mozgásképtelenné vált.[37]

A magyar VI. hadtest aznap elrendelte az 53. utászzászlóalj számára, hogy az első védőöv azon szakaszain, ahol a szovjet csapatokkal már felvették a harcérintkezést, haladéktalanul háromsoros érintőakna-zárakat kell telepíteni.

A német 503. nehézpáncélos-osztály 12 sérült Tiger B harckocsija – egy részük vontatva – előző este 23 óra körül Rambow hadnagy vezetésével Ceglédtől Budapest irányába indult. Korán reggel az oszlop elérte Ceglédbercelt. Alberti és Pilis között szovjet csatarepülőgépek alacsonytámadása érte őket, majd Üllőnél váratlanul egy szovjet páncéltörő reteszállásba ütköztek (valószínűleg a 6. gárda-gépesítettdandár erőibe). A harc- és zömmel mozgásképtelen Tigerek nehezen tudták magukat megvédeni. Az élen haladó „300”-as nehézharckocsit egy szovjet páncéltörő gránát fel is gyújtotta, de a személyzet még ki tudott menekülni belőle. A heves ellenséges tűz ellenére a többi páncélost sikerült kimenteni a szorult helyzetből. Az oszlop Pilis Káva, Gomba és Úri érintésével érte el Tápiósülyt.[38] Itt aznap még két gőzerővel dolgozó karbantartószakaszukat találták. A harmadik karbantartószakasz Tótmegyerre indult, hogy nyugodt körülmények között javíthassa ki a súlyosabb sérüléseket. A súlyosan megrongált páncélosokat Ssyms-kocsikra rakva ide irányították, míg két – tábori körülmények között már egyáltalán nem javítható – harckocsit vasúton Bécsbe küldtek.

Este a német 1. páncéloshadosztály „Bradel” harccsoportja[39] azt a feladatot kapta, hogy Pilis–Nyáregyháza körzetéből nyugat felé támadva vágja el a Kecskemét–Budapest műutat, akadályozva ezzel a szovjet 46. hadsereg és a két gárda-gépesítetthadtest utánpótlását.

A harccsoport az éjszakába nyúló támadás során csak megközelíteni tudta a fontos útvonalat, de lezárni már nem. A német harcjárművek nehezen járható, mocsaras terepre jutottak, ahol a teljes bekerítés veszélye fenyegette őket. Ezért a harccsoport parancsnoka, Bradel ezredes úgy döntött, hogy jelenti helyzetüket az 1. páncéloshadosztály törzsének, és megkísérlik az átjutatást a Pilisnél húzódó saját vonalakig. Mindez november 4-én reggelre sikerült is, de csupán a legnagyobb nehézségek közepette, súlyos élőerő- és hadianyag-veszteségek árán.[40]

A „Bradel” harccsoport és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály „Wolff” harccsoportjának elemei Újhartyán körzetéből Máté-tanyán keresztül – ahol a szovjet 37. gárda-harckocsidandár előrenyomulása miatt a németek átmenetileg bekerítésbe kerültek – Monor felé törtek maguknak utat.[41]

Velük tartott a magyar 2/I. huszárosztály 2. százada is (Kovács Károly tartalékos hadnagy). A huszárszázad – a német páncélosokkal együttműködve – tűzharcot is vívott, mialatt Cibak-majoron át Inárcs–Kakucs-észak erdősáv–Gombos-major útvonalon Monor felé tartott.[42] A Monorra igyekvő német–magyar csapatok menetvonalát ugyanis még 3-án hajnalban Gombos-majornál keresztezte a 2. gárda-gépesítetthadtest törzse. A parancsnokságot kísérő harckocsik és a 37. gárda-harckocsidandár géppisztolyos lövészei meglepődve csaptak össze a szovjet adatok szerint 15 páncélosból és mintegy zászlóaljnyi gépkocsizó gyalogságból álló német oszloppal. A szovjet hadtest törzse ezután Felsőpakony felé, a német csoportosítás pedig Monor irányába távozott.[43]

Az 1. páncéloshadosztály 37. páncélos-utászzászlóalja Pilisen, az 1. páncélos-felderítőosztály pedig Monoron állt készenlétben. A seregtest zöme a „Kirchner” páncéloscsoport alárendeltségében aznap Pilis körzetéig vonult vissza. Az 1. páncélosezred műhelyszázada még a hadosztálytól messze, Emőd körzetében állomásozott és aznap menetelt Aszódra, ahol a Dél Hadseregcsoport központi páncélos-javító bázisa volt.

Az 1/II. páncélososztály részeiből (négy Panther és 12 Panzer IV harckocsiból, valamint négy önjáró 2 cm-es négycsövű légvédelmi gépágyúból) szervezett „Neumann” harccsoportot aznap a 23. páncéloshadosztály „Fischer” páncélozott harccsoportjának rendelték alá, amely délig megtisztította Nyáregyházát, ahol számos amerikai tehergépkocsit és dzsipet, valamint néhány gépvontatású nehézfegyvert zsákmányoltak.[44]

A 23. páncéloshadosztály 128. páncélgránátos-ezrede 3-ára virradó éjszaka kiürítette Nagykőröst és Ceglédtől 10 km-re délnyugatra létesített biztosító állásokat. Alberti körzetéből a „Fischer” harccsoport (a 23/4. páncélos-felderítőszázad hét páncélossal megerősítve) délnyugat felé támadott, elfoglalta Muzsik-tanyát, majd az Antónia-majornál lévő útkereszteződésig tört előre. Innen délre a németek kilőttek egy szovjet önjáró löveget.

A 23. páncéloshadosztály főharcvonalát ezután az Alberti−Cegléd vasútvonalra vették vissza. Muzsik-tanyánál a „Fischer” páncélozott harccsoportot délután a hadosztály egy másik harccsoportja váltotta le, amely a 23. páncélos-felderítőosztály részeiből és a 128. páncélvadászosztály részeiből állt. A „Fischer” páncélozott harccsoport Albertinél készenléti tartalékba került.[45]

A 24. páncéloshadosztály Cegléd körzetében félkörívben védte a várost a dél-délkelet felől 12 páncélos támogatásával támadó szovjet csapatokkal szemben. A kappanhalmi iskola környékén − a bokros területet kihasználva − egy német páncélgránátos-raj három harckocsi támogatásával halogató harcot vívott.

A támadók egy része – 29 páncélossal – Ceglédtől keletre tovább nyomult előre északi irányban. A 4. SS-páncélgránátos-hadosztály visszavonult az Abony−Szolnok vonalra. Jobbszárnyán, Abonytól három km-re nyugatra, gyenge magyar erők biztosító vonalat létesítettek. A szovjet−román csapatok itt egész nap zászlóalj és ezred erejű rohamokat indítottak kisebb páncéloscsoportok támogatásával. Ennek eredményeként hat betörést is elértek Abonytól keletre (itt nyolc szovjet páncélos is harcolt) és nyugatra, valamint Szolnoktól nyugatra.[46]

A 27. önálló gárda-harckocsidandár 1. harckocsizászlóalja a román 9. lovashadosztály részeivel közösen hajnali 5 órakor indított támadást Abony−Tápiógyörgye irányában és 13 óra körül elérte az Abonytól másfél km-re észak-északkeletre lévő Király-tanyát (a Hegyeshalom nevű 101-es magaslattól egy km-re délkeletre).

A harckocsi-magasabbegység 2. és 3. harckocsizászlóalja 13 óra tájban átkelt a Krakó-csatornán Tószegtől északnyugatra, majd 15 óra körül az 53. és 297. lövészhadosztály részeivel közösen támadást indított Kopetzky-tanya−Szolnok irányában. A 27/2. gárda-harckocsizászlóalj 17 óra 15 percig elérte a vasútvonalat Kopetzky-tanya körzetében, a 27/3. gárda-harckocsizászlóalj pedig a Neppel-tanyától két km-re keletre lévő házcsoportot.[47]

A „Fretter-Pico” seregcsoport közvetlen alárendeltségébe átkerült magyar 2. páncéloshadosztály továbbra is Karácsond−Detk−Abasár körzetében csoportosult.[48]

 

 

 

[1]              HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), m. kir. 53. utászzászlóalj naplója, 1944. november 3-i bejegyzés.

[2]              Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Honvédelmi Minisztérium 670.437/22.v.–1944.

[3]              Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. In: Hadak Útján. 1964. júniusi szám. 24. rész. 8. o. A páncélelhárító harccsoportokat bizonyára nem csak a 208. légvédelmi tüzérosztályból, hanem a többi alakulat ágyús ütegeiből, együttesen jelölték ki.

[4]              Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 130. o.

[5]              Egy ISz–2 nehézharckocsi, valószínűleg a 30. gárda nehézharckocsi-ezred állományából. Ám az sem zárható ki, hogy a 4. gárda-gépesítetthadtest 352. gárda nehéz önjáró tüzérezredének parancsnoki nehézharckocsijáról van szó.

[6]              Egy ISzU–122 nehéz önjáró löveg, a 352. gárda nehéz önjáró tüzérezred állományából.

[7]              SzU–76M önjáró lövegek, feltehetően az 1509. önjáró tüzérezred állományából.

[8]              HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3893. sz., Pálosi József: Katonáskodásom. 39-40. o.

[9]              Hingyi László: Önkéntes és különleges alakulatok Budapest védelmében. In: Hadtudományi Tájékoztató, 1994/10. sz. 195. o.

[10]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 3., 2. o.

[11]             A harccsoport a 4/II. páncélososztályból és a 66/I. páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosaiból állt. Parancsnoka a páncélososztály élén álló Bernhard Gehrig őrnagy volt.

[12]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Tagesmeldung vom 3. 11. 1944 (626. tekercs 7209468. felvétel).

[13]             Hingyi László: Önkéntes és különleges alakulatok Budapest védelmében. In: Hadtudományi Tájékoztató, 1994/10. sz. 191. o. Hingyi úr november 1-jére teszi az ellenlökést, de akkor a szovjet páncélosok még nem érték el Andrássy-telepet.

[14]             November 3-án az 1. SS-rendőrezrednek rendelték alá a korábban máshová vezényelt 6. SS-rendőrezred még mindig Budapesten állomásozó egyik századát is, amelyet azonnal bevetettek.

[15]             [15] Lásd Hake, Friedrich von: Der Schicksalweg der 13. Panzer-Division. (Hannover, 1971; a továbbiakban: Hake) 206. o. A szerző Gehrig őrnagy feljegyzései nyomán négy „Skoda” harckocsiból álló magyar páncélosszázadot említ. Ezek nagy valószínűséggel a „Billnitzer” csoport Turán páncélosai voltak.

[16]             A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály alakulatai közül 1944. november 3-ig már beérkezett a hadosztály törzse, a lövészezred, a páncélvadászosztály és az alárendelt 511. tüzérezred törzse. Menetben volt az utászzászlóalj, a híradóosztály és az alárendelt 77/I. tüzérosztály. A seregtest Panther harckocsijai és Panzer IV/70 vadászpáncélosai és Hummel önjáró tarackjai aznap rakodtak be vasúti szállítás céljából. A gránátos-ezred törzse a lövészpáncélos-zászlóaljjal november 3-án a déli órákban indult meg Budapest előtere felé. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, fejléc nélküli melléklet, 1944. november 3. (626. tekercs 7209685. felvétel).

[17]             Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), a budapesti I. hadtest leventeparancsnokának iratai, 2383/eln. lev. pk. – 1944.

[18]             A „Feldherrnhalle” páncélvadászosztály harcjárművezetői nagyrészt 18 éves fiatalok voltak, akiket mindössze négy hét alatt, fagáz-üzemű kiképző harckocsikon tanítottak meg páncélost vezetni. Ennek ellenére kiválóan helytálltak. A töltőkezelők zöme is nagyon fiatal volt. Egyedül az irányzólövészeknek volt valamennyi harci tapasztalata, mert ők korábban gépvontatású páncéltörő ágyú mellett szolgáltak. Az 1. páncélvadász-század parancsnoka, Hans Schwanke von Bargen hadnagy 1942–1943 folyamán egy Marder páncélvadász parancsnoka volt, és hat szovjet páncélost lőtt ki. Lásd Hans Schwanke von Bargen úr 1992. május 1-jén kelt levelét Palásthy András úrhoz. (Másolata a szerző birtokában.)

[19]             Aznap a 8. SS-légvédelmi tüzérosztálytól is beérkezett öt 8,8 cm-es löveg, továbbá hat 3,7 cm-es és 10 db 2 cm-es gépágyú. A hadosztály egyéb alakulatai (a légvédelmi tüzérosztály további részei, 8. SS-utászzászlóalj, 8. SS-páncélvadászosztály, 18. és 16. SS-lovasezred) aznap még Hatvan körzetében menetben voltak Budapest felé. HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, fejléc nélküli melléklet, 1944. november 3. (626. tekercs 7209685. felvétel).

[20]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 130. o.

[21]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 3.

[22]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. november 3-i bejegyzés.

[23]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tomka Emil huszár alezredes, a 2/I. huszárosztály parancsnokának naplója, 1944. november 3-i bejegyzés. A naplóíró szerint a páncélosok Ecsertől északkeletre jutottak be a védők mögé. Valószínűbb azonban, hogy Ecsertől nyugatra mozogtak ezek a szovjet harckocsik, hiszen a ferihegyi repülőtér is abban az irányban van.

[24]             Franciscy György zászlós visszaemlékezése Hingyi László kutató számára 1979-ben és 1981-ben. Másolatát lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény, a 24. rohamtüzérosztály dokumentumai.

[25]             Az 1. rohamtüzérosztály 3. ütegében ekkor a meglévő hétből legalább három Zrínyi rohamtarack bevethető volt. Lásd András, Palásthy: Schlacht von Budapest: Die 1. kgl. Ungarische Sturmartillerie-Abteilung bei der Verteidigung von Vecsés und des Flugplatzes von Ferihegy (2-5. November 1944). Kézirat, 2011. Másolat a szerző birtokában. 3-4. o.

[26]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tomka Emil huszár alezredes, a 2/I. huszárosztály parancsnokának naplója, 1944. november 3-i bejegyzés.

[27]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 20.330/eln. 8. ny. – 1945.

[28]             Yerger, Mark C.: German Cross in Gold. Holders of the SS and Police. Volume 4: „Cavalry Brigade and Divisions”. San Jose, 2009. 203. és 267. o.

[29]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 608/eln. 8. ny. – 1945.

[30]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3413. sz., Tassonyi Edömér: Kritika – Zuhanóugrás. A magyar ejtőernyősök harcai 1944 –1945. 19. o.

[31]             A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 3-án 21 óra 30 perckor leadott jelentés.

[32]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 3.

[33]             Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. In: Hadak Útján. 1964. júniusi szám. 24. rész. 8. o.

[34]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 3.

[35]             A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 3-án 19 óra 30 perckor leadott jelentés.

[36]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3091. sz., Almay Béla: Budapest védelméről (előadás a Wiener Neustadt-i hadosztályparancsnoki tanfolyam számára), 1945. 1. o.

[37]             Lásd ehhez HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF 1944. 1. oszt. hadműveleti napló térképmellékletét a 402. számú irathoz.

[38]             Számvéber Norbert: Nehézpáncélosok – A német 503. nehézpáncélos-osztály magyarországi harcai. Budapest, 2000. 52-53. o.

[39]             A harccsoport ekkor az 1/I. páncélososztály Panthereiből, a 113. páncélgránátos-ezred lövészpáncélos-századából, a 37. páncélos-utászzászlóaljból, a 73/I. páncélos-tüzérosztály részeiből (néhány Hummel önjáró tarackkal és egyéb járművel), a 37. páncélvadászosztály részeiből (Marder páncélvadászokkal) és önjáró légvédelmi gépágyúkból állt.

[40]             Stoves, O. G. Rolf: 1. Panzer-Division 1935–1945. Chronik einer der drei Stamm-Division der deutschen Panzerwaffe. Bad Nauheim, 1961. 681. o.

[41]             A „Wolff” harccsoport részét képező páncélvadászosztályt és a „Feldherrnhalle” lövészezred részeit még napközben nagy valószínűséggel Monorról Vecséshez és Üllőhöz csoportosították át, de a harccsoport egy része Monoron maradt.

[42]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tomka Emil huszár alezredes, a 2/I. huszárosztály parancsnokának naplója, 1944. november 3-i bejegyzés. Kovács hadnagy százada végül Rákoskeresztúron csatlakozott osztályához.

[43]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 131. o.

[44]             Stoves, Rolf: Persönliches Kriegstagebuch Pz.Rgt. 1 (gépelt kézirat, másolata a szerző birtokában), 1944. november 3-i bejegyzés.

[45]             Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941−1945. Stuttgart, 1982. 438. o.

[46]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Tagesmeldung vom 3. 11. 1944 (626. tekercs 7209469. felvétel). E páncélosok nagy valószínűséggel a szovjet 27. önálló gárda-harckocsidandár harcjárművei voltak.

[47]             A 27. önálló gárda-harckocsidandár hadműveleti jelentése a 7. gárdahadsereg harckocsi- és gépesített csapatai parancsnokának (másolata a szerző birtokában), 1944. november 3. A dandár üzemképes páncélos-állománya este 24 T−34 harckocsiból, valamint öt SzU−85 és négy SzU−76M önjáró lövegből állt.

[48]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 3., 3. o.

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.