Képviselői javaslat szól arról, hogy legyen május 6. a jászkunok emléknapja. Ennek vitája olvasható az alábbiakban.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának
34. ülésnapja
2013. december 3-án, kedden
(9.00 óra – Elnök: Lezsák Sándor
Jegyzők: Dr. Tiba István és Z. Kárpát Dániel)
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a jászkun önmegváltás
emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat
általános vitája a lezárásig. Szabó Tamás és fideszes
képviselőtársainak önálló indítványát H/13092. sorszámon
megismerhették.
Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Lukács
László képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces
időkeretben.
LUKÁCS LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt elnök
úr, köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Valamennyiünkben
felmerülhetett az a kérdés, hogy miért fontos az egykori jászkun
kerületben élők számára, hogy 268 évvel ezelőtt, május 6-án
Mária Terézia kiadott egy kiváltságlevelet, amely számtalan
korábbi ígéret és halogatás ellenére lehetővé tette a régi kun
és jász kiváltságok helyreállítását.
Igazán nagy megtiszteltetés számomra, aki az egykori Halas-szék és
az Alsó-Kiskunság képviselője vagyok, szülőföldem múltjához,
jelenéhez, jövőjéhez egyaránt kötődök, hogy 1876 óta először
kerül napirendre a magyar parlamentben a jászkun múlt
dicsőségéről szóló országgyűlési határozat, amely emléknappá
minősíti a jászkun szabadság napját.
A Kiskunságra éppúgy jellemző a XX. század végén és napjainkban
is, hogy településeink igyekeznek e sajátos kultúrtáji csoportba
tartozónak vallani magukat. Kiskunhalas már 17 éve május 6-án
tartja meg hivatalos városi ünnepnapját, ekkor felelevenednek az
egykori hagyományok: a kunkapitány megválasztása, lovasbandérumok
találkoznak, a Nádor Klub részéről redemptiós díjat adunk ki,
gasztrokulturális hungarikum vagy inkább kunikum kerül a
nyilvánosság elé, s még számtalan rendezvény erősíti a jászkun
összetartozást.
Mindenki tudja már, hogy a kun székek a magyarországi kunok autonóm,
királyi vármegyerendszertől független és igen hatékony
közigazgatási egységei voltak. A szék a szászok és székelyek
székeihez hasonlóan bírói széket jelent. A székek élén a
kapitányok álltak, legfőbb bírájuk a nádor volt, ami a legrégibb
magyar királyi udvari méltóság, a király helyettese. A nádor
mindig közvetítő szerepet töltött be a király és a nemesek
között, a 800 év alatt azonban sokszor átalakult a hatalmi
játszmákban a nádor szerepköre, kinevezése vagy választása az
aktuális uralkodói hatalom akarata szerint.
A Habsburgok közel négy évszázadon keresztül Bécsből
irányították a magyar királyságot, ráadásul a nádorok egy része
inkább a Habsburgok, mint a magyarországi rendek érdekeit
képviselték. Volt azonban jó néhány kivétel, akik nem keverték
össze a haza ügyeit a birodalom érdekeivel. Nem ártana ebből
tanulni manapság is. Az önkény és a megtorlás éveiben, 1849 után
többé már nem töltötték be a nádori méltóságot, és 1867 után
a miniszterelnök hatáskörébe került át a nádori feladatok
jelentős része. A szószegő önkény már 1853-tól kivetette adóit
a szabad jászkun területekre, és az általános adóteher 3-4
százalékról 20 százalékra emelkedett, s nem volt akadálya, hogy
érvényesítsék a szabadságharcban jeleskedő jászkunok
megaláztatását.
Itt jegyzem meg, hogy két vitézül harcoló huszárezredet is adott a
hármas kerület, a hagyományos 12. Nádor-huszárezredet, s az
újonnan felállított 14. Lehel-huszárezredet. Minden más harcoló
egységgel együtt mintegy 14 ezer katonával vettek részt őseink a
szabadságharcban. Alapszíneiket, a búzavirágkék és fehér
színeket megőriztük városi zászlóinkon.
A jászkun önmegváltásban, a jobbágyfelszabadításban fontos
szerepet töltött be Pálffy Miklós nádor, majd Pálffy János
nádor, aki a török háborúk alatt és a spanyol örökösödési
küzdelem során emelkedett fel a Habsburg Birodalom legjelentősebb
államférfijai közé. Pálffy nemcsak hadvezérként, hanem
diplomataként, közvetítőként is hathatósan képviselte Ausztria,
és soha ne feledjük el, hogy saját nemzete érdekeit, mint Zrínyi
vagy akár Dobó István.
Pálffy heves vérmérsékletét nemcsak az mutatja meg, hogy a török
háborúk során számtalanszor megsebesült, de egy híres
párbajtörténet is arról tanúskodik, hogy a magyar virtus híve
volt, melyet János Frigyes württembergi herceg ellen vívott 1693
őszén. Történt ugyanis, hogy a Pálffy-ezred két huszárja
gyümölcsöt lopott egy kertből, s a fiatal herceg – nyilván a
hadseregben uralkodó törvények alapján – lelőtte a tolvaj
katonákat. Pálffy János erre válaszul párbajra hívta János
Frigyest, mely összecsapás a herceg halálával végződött.
Pálffynak elévülhetetlen érdemei voltak abban is, hogy I. József,
illetve utóda, III. Károly a fennálló hadi helyzethez képest
rendkívül enyhe feltételeket ajánlott a kurucok számára –
hozzáteszem, hogy példátlan a magyar történelemben -, ezáltal
pedig a szerződés tartósnak és mindkét fél számára előnyösnek
bizonyult. Pálffy János korának egyik legjelentősebb, ám mára
méltatlanul elfeledett magyar politikusa 86 esztendősen, 1751.
március 24-én hunyt el Pozsonyban, s a Szent Márton koronázó
templomban temették el. S nem árt, ha tudjuk, hogy Pálffy János
nádor mindkét fia elesett a török elleni háborúkban, miként
unokaöccse is, Pálffy Miklós nádor fia; ők így szolgálták a
hazát.
A jászkunok – bármennyire is a kuruc seregek oldalán harcoltak – a
Pálffy nádorokban megbíztak, mert vitéz katona módján mindig
megtartották a szavukat, és alapvetően a magyar érdekeket
megvédték. A szatmári béke után azonban nagyon sokára
köszöntött be az igazi béke szelleme, pedig erre akkor minden igaz
hazafi vágyakozott. „Megfogyva bár, de törve nem…”
Az akkori rendi országgyűlés igen fontos határozatot hozott a
Jászkun Kerület ügyében is, sok tekintetben megszüntette a
jászkunok lealacsonyított helyzetét, s elismerte sajátos közjogi
állásukat. Az 1715. évi XXXIV. törvénycikk kimondja, hogy mivel a
lovagrend lemondott örökvételi jogáról, a kunok birtokait és
jövedelmeit már csak zálog címén birtokolja a vételár
visszafizetéséig. A zálogjog megszűnte után e törvény erejénél
fogva a jászkunok kiváltságos helyzetükben a nádor fönnhatósága
és bíráskodása alá azonnal visszahelyeztetnek.
(Az 1715 júniusában szentesített törvény nagy megnyugvást keltett,
azonban látták azokat a tornyosuló…)
éva/Lezsák-Tiba-/(Lukács László)/pa
(11.50)
Az 1715 júniusában szentesített törvény nagy megnyugvást keltett,
azonban látták azokat a tornyosuló pénzügyi nehézségeket is,
melyek területük tényleges kiváltását késleltetik, ezért már
ekkor felvetették az önmegváltás eszméjét, és ismét a nádorhoz
fordultak.
A hamarosan kitört török háború miatt sajnos három évtizedig
bizonytalan és elkeserítő maradt a jászkunok helyzete, de konokul
tűrniük kellett. Ősi jogaikhoz azonban szívósan ragaszkodtak, és
nem csüggesztették el őket folytonos jogsérelmeik sem. A kálvinista
és a jász területeken a katolikus hitélet is megsegítette őket. A
védett, kun előjogok reményében ideérkező bevándorló népesség,
összefogva a megfogyatkozott kun őslakossággal, az 1700-as évek
első felében folyamatosan küzdött az ősi kiváltságok
visszaszerzéséért. Ez egységbe fogta a sokfelől érkező,
szabadságra és védelemre vágyó népeket. Az egyre erősödő népi
ellenállás valóban konok kunokká tett mindenkit. A
függetlenségért folytatott harc közben kibontakozott a kun öntudat
reneszánsza.
A több évtizedes küzdelem azonban sikerre vezetett. 1745 tavaszán
Mária Terézia aláírta a redemptióról szóló diplomát, ezzel
ismét érvénybe léptek a kunok ősi jogai, szabad tisztviselő- és
lelkészválasztás, pallosjog, mentesség a vámok és földesúri
szolgáltatások alól, és így tovább. A földesúri jogok alóli
megváltás támogatásában Pálffy János nádor volt az, aki
segített, aki a régi rend szerint tisztségénél fogva a kunok
legfőbb elöljárója volt. Persze mindenkinek fizetni kellett. Aki
többet fizetett, több földhöz jutott, s hatalmas legelők is
kellettek a szilaj állattartáshoz. A visszaszerzett jogok a földhöz
kötődtek, ezért a két Kunság és a Jászság népe arra
törekedett, hogy idegen népek ne juthassanak be közéjük és földet
ne szerezhessenek. Manapság is időszerű törekvések voltak. Ez
tovább erősítette a közösség összetartását. Az embereket
büszkeség töltötte el, hogy kunságuk, ősiségük alapján
különleges jogokat élveznek.
Került mindez 575 900 rajnai aranyforintba, valamint még ezer lovas
katona felszerelésébe, továbbá a nádor és a többi
tisztségviselő fizetésének megadásába. A kunok és a jászok
utódai még évekig, évtizedekig törlesztették a redemptióra
fölvett kölcsöneiket. Elérték a jászkun kerület gazdasági,
társadalmi fellendülését, és a feudális alávetettségből a
parasztpolgári életmód felé fordult az életük.
Mit jelent a Jászkunságban élőknek, hogy 1745. május 6-án kelt
diplomájában Mária Terézia megengedte a jászkunok megváltását s
visszahelyezte őket ősi kiváltságaikba? E kiváltságlevél alapján
a Jászkunság földje és népe szabad lett. A jászkun kerületek a
váltság és járulékos összegeit a megállapított időben pontosan
lefizették. Az óriási közterhektől sújtott lakosság készpénzzel
alig rendelkezett, s a közel 600 ezer rajnai aranyforintra rúgó
összeg nagy részét kölcsön útján szerezte meg. Szerencsére nem
svájci frankban. A legnagyobb összeget báró Palm Ferenc hitelezte a
jászkunoknak, 300 ezer forintot 6 százalékos kamatláb mellett. A
váltságösszeg többi részét kisebb-nagyobb részben egyháziaktól,
nemesektől, kereskedőktől, molnároktól vették kölcsön.
Az óriási megváltási összegből a három székváros, Jászberény
65 150, Halas 50 900, Karcag 41 300 forintot vállalt magára. Nagy és
súlyos teher volt ez, hiszen az örökösödési háborúban
kiállított ezer huszár felszerelési, ellátási költsége is a
jászkunokra nehezedett. Arról nem is beszélve, hogy százak haltak
meg a Habsburg-érdekháborús évtizedek alatt. Mindezzel együtt a
jászkun kerületek a felszabadulásukat, megváltott szabadságukat
kitörő örömmel, hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg. A
redemptióval a jászkunok történeti fejlődése új irányba
lendült, és száz évvel megelőzték az általános
jobbágyfelszabadítást. Önkormányzatuk újra kiépült, a szabad
életük majdnem minden ágát felölelő józan, határozott, bölcs
mérsékletű szellem és jogfelfogás teljesen a tősgyökeres, de
magyarrá vált jászkunok alkotása.
Tisztelt Ház! A redemptio kivételes, de nem egyedi jelenség a
korabeli Magyarországon. Létezett jó néhány autonóm,
kiváltságolt terület még, például a hat hajdúváros, a 16 szepesi
szász város vagy a szabad királyi és bányavárosok. Számunkra
mégis a legfontosabb a jászkun kerület, tekintettel arra, hogy
körülbelül százezer ember, 38 településen 17 656 család vált
újra szabaddá a gyötrelmes földesúri függéstől.
Szülőföldemen, a Kiskunság 15 településén ekkor 5997 család élt
körülbelül 30 ezer fővel. A váltságpénz, a 185 150 rajnai
aranyforint értéke körülbelül ugyanennyi juh árának felelt meg
akkor vagy körülbelül 10 ezer lónak vagy 5 ezer hízómarhának.
Az utókor számára kötelességünk megemlékeznünk elődeink
áldozathozataláról, és hálaadással tartozunk. A Magyar
Országgyűlésben ezért kezdeményeztük a jászkun emléknap
megerősítését. Meggyőződésem, hogy az egymással egyetértő
kultúrközösségek autonómiája, a saját magukat meghatározó
közösségek önrendelkezése jelenti a jövőt a Székelyföldön, a
Hajdúságban vagy a Jászkunságban egyaránt. Magyarország érdeke
ez, a magyar jövő mintaképe, a szabad parasztpolgárok, a cívis
öntudat megtartása minden időkben.
A Csertán nemzetség, Kötöny népének emléke összetartó
identitást jelent közel 140 év múltán is, miként 1848-49 is.
Számomra természetes és konokul helyeselhető dolog a jászkun
hagyományok megélése és megtartása. Számunkra a halasi csipke, a
birkapörkölt, gulyásleves nem elvont fogalom, a bogrács, a kulacs,
kolbász, csákány, balta, kantár, csősz, és így tovább, kun
szavaink szerves alkotórészei a nemzeti kultúrörökségünknek.
Szép példája például a kun miatyánk, amit még száz évvel
ezelőtt is tanítottak iskoláinkban. Az erősen eltorzult szöveg
körülbelül a XVI. század közepén keletkezhetett, ennek utolsó
sorával zárom hozzászólásomat, annak reményében, hogy a
jászkunok jó példával járnak elöl, bízunk a gondviselésben, a
jövőben és egymásban, ahogyan az elmúlt évszázadokon keresztül,
mert „szen boszony boka csalli botson igyi tengere, ammen”, azaz: te
vagy az erős, az igazságos, jó Isten, ámen.
Köszönöm, elnök úr. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés!
Bejelentem, hogy a jászkun önmegváltás emléknapjáról szóló
országgyűlési határozati javaslatról a kormány nem kívánja
ismertetni álláspontját.
Most a nemzeti összetartozás bizottsága álláspontjának
ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces
időkeretben. Megadom a szót Csóti Györgynek, a bizottság
előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
CSÓTI GYÖRGY, a nemzeti összetartozás bizottságának előadója:
Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves
Képviselőtársaim! A török kiűzése után a Habsburgok a törökök
által megszállt területet, amely ezek után egy európai
összefogással, nemzetközi segítséggel felszabadult, ezt a
területet a Habsburgok egyszerűen zsákmányként kezelték,
gyarmatosítási szándékkal vették birtokba. Ennek számos példája
van, a déli vidéken, a Bácskában és a Bánságban például nem
engedték meg, hogy visszatelepüljenek az őshonos lakosok, inkább a
déli szomszédságból vagy nyugati, távoli országokból hoztak be
telepeseket.
(Szerencsésebb volt a helyzet az Alföld északi részén, a
Jászságban, a Kiskunságban és a Nagykunságban, ahol a lakosság…)
CsE/Lezsák-Tiba-Z. Kárpát/(Csóti György)/bl
(12.00)
Szerencsésebb volt a helyzet az Alföld északi részén, a
Jászságban, a Kiskunságban és a Nagykunságban, ahol a lakosság egy
része túlélte a török időket. Ezért ezt a területet egyszerűen
eladták, nem akartak mást csinálni vele. Nem adták vissza az
őshonos lakosoknak, tulajdonosoknak. Úgyhogy megállapíthatjuk,
lehet, hogy ez vitát vált ki egyesekben, de én ki merem mondani itt
is, az Országgyűlésben, hogy a történelem során a 150 éves
török hódoltság nem okozott több bajt és kárt a magyarságnak,
mint a 300 éves Habsburg-uralom. A törökök fegyverrel pusztítottak
minket, a Habsburgok pedig aljas politikai praktikákkal. Ennek
példája a jászkun hármas kerület eladása. Ezt eladták a német
lovagrendnek, minő véletlen, ennek nagymestere éppen egy
Habsburg-herceg volt.
Az előterjesztő expozéjában elmondottak alapján tudhatjuk,
láthatjuk, tapasztalhattuk itt az elmúlt negyedórában, hogy micsoda
hihetetlen erőfeszítéseket tettek a jászok és a kunok, hogy
visszaszerezzék jogaikat, visszavásárolják területüket. Úgyhogy
ez az esemény a nemzeti összetartozásnak, az áldozatvállalásnak, a
történelmi örökség megbecsülésének egy példája, egy nagyon
szép példája. Ezért is a nemzeti összetartozás bizottsága vita
nélkül, egyhangúlag támogatta a határozati javaslatot az
Országgyűlésnek általános vitára.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés!
Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót.
Elsőként Lukács László képviselő úr jelentkezett (Jelzésre:),
de gondolom, mindent bőven kifejtett, és ezt a Fidesz
álláspontjának is tekinthetjük, ahogy látom.
Akkor megadom a szót Iváncsik Imre képviselő úrnak, Magyar
Szocialista Párt.
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház!
Tisztelt Képviselőtársak! A szocialista frakció nevében örömmel
üdvözlöm azt a beadványt, amit képviselőtársaim az előbb
ismertetett ügyben elmondtak. Én magam is tapasztalom több évtizede,
hogy a Nagykunságban, a Jászságban élő emberek büszkék a
történelmi múltjukra. Amikor a megyei közgyűlés elnöke voltam,
akkor is volt szerencsém a megyében a legkülönbözőbb, e
térséghez tartozó településeken megfordulva, az ott élő
emberekkel nagyon sokat beszélgetve, az általuk szervezett, részben
ezekhez a hagyományokhoz is kötődő rendezvényeken részt véve
megtapasztalni, hogy van egy nagyon különleges jász és kun
identitás, amit azok az emberek is magukénak vallanak, és magukénak
éreznek, akik nem ott, azon a földön születtek, hanem máshonnan
vándoroltak be.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja
el.)
Ez tényleg egy nagyon különleges olyan identitás, ami történelmi
hagyományokon, az ott élő emberek hazaszeretetén, a kultúra
ápolásához való viszonyukon, annak fontosságán alapul. Mind az
előterjesztésben, mind a részletes indoklásban és az iménti
hozzászólásokban bőségesen hallottunk olyan megfontolásokat,
amelyek indokolttá teszik azt, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadja,
jóváhagyja a benyújtott határozatot. Én a Szocialista Párt
frakciója nevében szeretném önöknek mondani, hogy nemcsak hogy
örömmel üdvözöljük, hanem támogatjuk is természetesen. És mi,
akik ott élünk ezen a területen, a mindennapok során is részt
veszünk ennek a nemes hagyománynak az ápolásában.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm
képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra
jelentkezett Baráth Zsolt képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport.
Megadom a szót.
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök
Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jászberényi születésű és
Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származó országgyűlési
képviselőként mindenképpen szeretnék hozzájárulni néhány
gondolattal ehhez a határozati javaslathoz. (Dr. Józsa István: Nem
muszáj.) Annál is inkább, mivel én is voltam már néhányszor ilyen
ünnepségen, részt vettem már jóval korábban, ugyanis a jászok
már évtizedek óta, szinte évszázada ünneplik 1745. május 6-át.
Ha az előttem szóló Lukács László képviselőtársammal lesznek
hasonló vagy azonos gondolatok, akkor az nem azért van, mert együtt
készültünk, hanem azért, mert ugyanarról beszélünk. Úgyhogy
engedjék meg nekem, szeretném egy rövidke felvezetéssel ezt a
gondolatsort mindenképpen kiegészíteni.
A XIII. és XIV. században Magyarországra érkező kunok és jászok
betelepülésüktől fogva jelentős kiváltságokat kaptak az
uralkodóktól. Nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal, a
jászkunok földjén nem alakult ki jobbágy-földesúr viszony,
területe még a török hódoltság idején is koronabirtoknak
minősült. Tulajdonosa az uralkodó volt, aki ezt a jogát a mindenkori
nádor útján gyakorolta. A lakosok nem csupán a földesúri adóktól
mentesültek, de a nemesekhez hasonlóan a vám- és harmincadmentesség
és egyéb előjogok is megillették őket. A kivételezett közjogi
helyzet ugyanakkor jelentős kötelezettségekkel párosult. Ezek
közül a legfontosabb a katonai szolgálat volt. A jászkunok háború
idején kötelesek voltak a királyi korona alatti hadba vonulásra, és
ők biztosították a nádor fizetését, aki a főbírájuk volt.
Mindezeket a terheket azonban szívesen vállalták, büszkék voltak
szabad állapotukra, az országban egyedülálló, kivételezett jogi
helyzetükre.
1702 azonban a végzetes döntés éve volt. A török hódoltság után
a bécsi udvar komoly anyagi gondokkal küzdött, a hosszú
háborúskodás kimerítette a kincstárat. Pénzre volt szükség,
ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy az egész Jászkunságot,
a Jászságot, Nagykunságot és Kiskunságot áruba bocsátja. Az
eladást megelőzően, 1699-ben átfogó összeírás készült a
Jászkunságról, hogy felmérjék a terület értékét, gazdasági
erejét és adózási képességét. 1702-ben megszületett a jászkunok
számára tragikus döntés, az uralkodó 500 ezer rajnai forintért
eladta a Jászkunság egész területét és lakóit a német
lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények értelmében is
jogtalan volt, hiszen a kiváltságos terület, koronabirtok lévén,
elidegeníthetetlen.
Az eladással a jászok és kunok kiváltságai megszűntek, egyik
napról a másikra jobbágysorba kerültek. Természetesen sohasem
törődtek bele az ősi jogon szerzett kiváltságaik elvesztésébe.
Már a következő évben lelkesen csatlakoztak a
Rákóczi-szabadságharchoz, és a fejedelem meg is ígérte
kiváltságaik visszaállítását, ami azonban a szabadságharc bukása
miatt nem válhatott valóra. Mivel a német lovagrend nem tudta
érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben eladta jogát a pesti
Invalidus-háznak. Ez azonban nem változtatott a jászkunok helyzetén.
„Életünket és vérünket és aranyforintjainkat!” – mondták
ekkor a jászok és a kunok. A Jászkunságban hamarosan mozgalom indult
a jogok visszaszerzésére, amit Pálffy János nádor is támogatott.
A három kerületből követek indultak Budára és Bécsbe,
kérelmükkel a királyig is eljutottak. Útjaikra ajándékokkal
megrakodva indultak őseink, vitték az akkori, igazi csemegének
számító teknősbékát, de vittek darutollat, kócsagtollat és
aranypénzt is bőven, hogy kérésüknek nyomatékot adjanak. Végül
Mária Terézia királynő 1745. május 6-án kegyelmesen megengedte, ha
a jászok és kunok visszafizetik az eladási ár összegét a
kincstárnak, visszanyerhetik régi szabadságukat, a redemptiót. Ez
volt a redemptio. Hatalmas összegnek számított ez akkoriban, a
lakosok csak több évig tartó gyűjtéssel és kölcsönökkel tudták
összeadni, ami kamataival együtt ekkor már 575 900 aranyforintot tett
ki. Ezen túl vállalták ezer lovas katona felszerelését, valamint a
nádor évi tiszteletdíjának megfizetését.
Bár a megváltás óriási terhet jelentett, a cserébe kapott jogok is
nagy jelentőségűek voltak. A diploma visszaállította a jászok és
kunok örökös kiváltságait, amelyek közül a legfontosabb a
földesúri szolgáltatásoktól való mentesség, a szabad
tisztviselő- és lelkészválasztás, valamint a pallosjog, azaz a
bíráskodás joga volt. A királynő új pecsét használatát is
engedélyezte a jászkun hármas kerület számára, amelynek székhelye
Jászberény lett. A redemptiót követően a korábban jogilag
egységes közösség a megváltott föld arányában tagolódott, akik
részt vettek a megváltásban, annak megfelelő földterületet adtak,
ők lettek a redemptusok. A társadalom legfelsőbb szintjét foglalták
el, rangjuk és jogállásuk a nemesekéhez hasonló volt. Azokat, akik
nem tudtak részt venni a megváltásban, irredemptusoknak nevezték.
Rajtuk kívül élt egy szegény, nincstelen réteg is a
Jászkunságban, ők voltak a zsellérek.
A megváltott földet tőkeföldnek nevezték, ezen kívül azonban a
teljes földterületnek csaknem a fele közös használatban volt,
ebből alakultak később a redemptus közbirtokosságok.
(A jászkunok bírája továbbra is a nádor maradt, aki jogait az
általa kinevezett…)
LA/Jakab/Z. Kárpát (Baráth Zsolt)/pa
(12.10)
A jászkunok bírája továbbra is a nádor maradt, aki jogait az
általa kinevezett főkapitány útján gyakorolta. A három kerület
élén a kapitányok álltak, akik választással kerültek
tisztségükbe, munkájukat az ugyancsak választott alkapitány
segítségével végezték.
Az önerőből történő megváltás jogos büszkeséggel töltötte el
az abban részt vevőket, melynek emlékét generációkon át
megőrizték. Ez jelentette az alapját a sokszor emlegetett jászkun
öntudatnak, ami máig is jellemzi a jászok és kunok leszármazottait.
A legtöbb jászsági településen minden évben megünneplik a jeles
napot, így Lajosmizsén is ünnepi nagymisével minden év május
második vasárnapján. Lajosmizse is jász település. Jászberényben
díszes ünnepség keretében a jászkapitány szobránál, Budapesten
pedig a köröndi Czettler-emléktáblánál tisztelegnek az ősök
emléke és példamutató áldozatvállalása előtt.
Gondolataimat Papp Izabella levéltáros, a Jászok Egyesülete tagja
írásaiból merítettem.
És akkor soroljuk fel még egyszer, hogy melyek voltak azok
települések, amelyek a redemptióban részt vettek, illetve az
összeget fizették a fizetett összeg sorrendjében: Jászberény,
Jászárokszállás, Jászapáti, Jászalsószentgyörgy, Jászladány,
Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászdózsa, Jásztelek,
akkor Jászmihályteleknek hívták, Jászfelsőszentgyörgy. A
redemptióban részt nem vett további mai jászsági települések:
Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány,
Jászszentandrás, Pusztamonostor, csak a rend kedvéért.
A redemptiót követően létrejövő új közigazgatási egység, a
jászkun hármaskerület, mely a Jászságot, a Nagykunságot és a
Kiskunságot foglalta magában, székhelye, mint tudjuk, Jászberény
lett.
Két olyan versből szeretnék egy-egy rövid versszakot idézni, az
egyik a Jászok éneke, ami azóta is bizonyos közösségekben még
emlékezetben van: „Ünnepre ébredt jászok ősi népe, / Távolból
fölzeng hős Vezérünk kürtje. / Szűz Anyánk által köszönjük az
Égnek: / Drága hitünket.”
A másik pedig a jász Te Deum, amely így kezdődik: „Nagy isten
áldunk téged, / urunknak ismerünk, / akit fenséged végett / imád
minden velünk. / Áld és magasztal ég s a föld, / amelyet szent
neved betölt.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A magam, de
legfőképpen a Jobbik-frakció nevében ezt a határozati javaslatot
teljes mértékben támogatjuk. Nem akarok azonban ünneprontó lenni,
de fel kell tennem a következő kérdést jelen vagy nem jelen lévő
képviselőtársaimnak, elsősorban a Fidesz-KDNP kétharmados soraiban
ülő előterjesztőknek, Szabó Tamás, Pócs János, Fazekas Sándor,
Varga Mihály, Boldog István, Fejér Andor, Bene Ildikó, Sági
István, Szalay Ferenc, Varga István és Balla György
képviselőtársamnak. 2011 májusában beterjesztettem Farkas Gergő
jobbikos képviselőtársammal a Rákóczi-szabadságharc és -emlékév
megünnepléséről, emlékezetéről szóló határozati javaslatot.
Ugyan ez még akkor a bizottságban kapott támogatást a nemzeti
együttműködés jegyében, a kétharmados kormánypárti
Fidesz-KDNP-többség leszavazta. Majd az idén beterjesztettem egy
másik határozati javaslatot, a 907-es pozsonyi csatának emlékévvé
nyilvánításáról, ugyanez lett vele a helyzet, ugyanez történt
vele, ugyanez lett a sorsa: a kétharmados Fidesz-KDNP-kormánytöbbség
leszavazta. A kérdésem csak annyi lenne, hogy miért.
Köszönöm, elnök úr, a türelmet, figyelmet, és erre a kérdésre,
ha lehet, akkor várnék most egy választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik
padsoraiból.)
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre
bejelentett felszólalások végére értünk, most a normál
időkeretben felszólalásra jelentkezett képviselőknek adom meg a
szót. Felszólalásra jelentkezett Szabó Tamás képviselő úr,
Fidesz-képviselőcsoport.
DR. SZABÓ TAMÁS (Fidesz): „Nem másra szolgál a mi eleink
tündöklése nékünk, mint hogy világító fáklyával fussuk be a mi
életünk pályáját.”
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim!
Gróf Zrínyi Miklós költő és hadvezér XVII. századi gondolatát
idéztem, amely ma, a XXI. században is megkerülhetetlenül
időszerű. Örök érvényű, mert költői nyelvezettel ugyan, de
cselekvő nemzettudatra ösztönöz, hiszen az ősök tisztelete és a
hagyományaink megőrzése nélkül nincs egységes nemzeti jövő sem.
Cselekvő nemzettudatra ösztönöz, mint az előttünk fekvő
indítvány is, amely felkéri az Országgyűlést, hogy május 6-át
Mária Terézia királynő 1745. évi megváltást biztosító oklevele
kibocsátásának emlékezetére országgyűlési határozatban
nyilvánítsa a jászkun megváltás emléknapjává.
A nemzeti emléknap Magyarország és a magyar nemzet valamely
kiemelkedő múltbéli eseményének a hétköznapoktól eltérő napja,
amely az adott történelmi eseményt tartalmában és külsőségeiben
is ünnepélyes, fennkölt módon, ünnepségek és megemlékezések
rendezésével idézi fel úgy, hogy az egyben visszatekintést,
emlékezést, tiszteletet, kegyeletet és főhajtást jelezzen, és
nemzeti dicsőséget hangsúlyozzon, amint teszi ez a jelen képviselői
indítvány is.
Történelmi alátámasztásként hadd mondjam el, noha itt most már
elhangzott, de azt hiszem, hogy újraismételni nem hiábavaló, hogy a
kunok török nyelvű nomád népként hosszú vándorlás és
hadakozás után a XIII. században jelentős számban Moldvába és a
Havasalföldre költöztek. Fejedelmük felvette a kereszténységet,
és elismerte a magyar király, II. András fennhatóságát. Így a
magyar Szent Korona országaihoz csatlakozott Kunország 1233-tól a
mindenkori magyar király uralkodói nagycímébe is bekerült. A
mongolok 1238. évi újabb támadásakor a kun fejedelem IV. Béla
királytól kért és kapott menedéket, és 1239-ben népével együtt,
melyhez az iráni nyelvű nomád nép, a jászok is csatlakoztak,
beköltözött Magyarországra.
A tatárjárás pusztítása után 1246-tól a jászok és a kunok
története elválaszthatatlanul összefonódott a magyarság
történelmével. A jászok és kunok a magyar hazát évszázadokon
keresztül számukra adományozott kiváltságaik alapján katonaként
vérükkel szolgálták.
1702-ben a jász és két kun kerületet I. Lipót király, valamennyi
addigi privilégiumot megszegve, országgyűlési jóváhagyás nélkül
500 ezer rajnai forintért eladta a német lovagrendnek. A jászok és a
kunok 1741-től gróf Pálffy János nádor támogatásával mozgalmat
indítottak ősi privilégiumaik visszaállítására, mely Mária
Terézia királynő uralkodása alatt 1745-ben megváltással – ezt
nevezzük redemptiónak – nyert végső befejezést. A jászok és a
kunok a szükséges pénzösszeget óriási áldozatok árán
teremtették elő. Vállalták továbbá ezer könnyűlovas huszár
felszerelését és a nádor évi fizetésének biztosítását is. Ezt
követően a királynő 1745. május 6-án Bécsben kibocsátotta a
megváltásról szóló oklevelet, melyben visszaállította a jászok
és a kunok ősi kiváltságait. Idézem: „…hogy kegyesen tekintetbe
véve elődeiknek, őseiknek különböző alkalmakkor és
körülmények között, igen sokszor vérük ontásával is, néhai
megdicsőült magyar királyok és az ország Szent Koronája iránt
tanúsított hívséges és hasznos áldozatkészségüket,
nemkülönben saját maguk szolgálatait és érdemeit, melyeket
különböző esetekben a király, birodalom, a közjó és éppúgy a
Mi Felségünk érdekében is hűséggel és haszonnal is teljesítettek
és szereztek, ezen kerületek imént bemutatott kiváltságokmányait
kegyesen megerősítendőknek és adományozandónak tartottuk…”
A kiváltságos kerület földje területileg nem volt összefüggő,
azonban az ott élő jászok és kunok nemzettudatát, hagyományait
tekintve mintaszerűen egységesnek ítélhető a XXI. században és
napjainkban is. A jászok és a kunok a magyaroktól eltérő eredetük
és nyelvük ellenére nyelvükben és nemzettudatukban is olyan
magyarokká váltak, akik a múltban, a jelenben és a jövőben is
büszkék származásukra, hiszen Magyarországot évszázadokon
keresztül a számukra adományozott kiváltságaik alapján katonaként
vérükkel szolgálták, és eleget tettek a még Árpád-házi
királyainknak tett felajánlásuknak: vérrel védeni a hazát.
(E felfogás és hazaszeretet a XXI. században is …)
Cz/Jakab-Z. Kárpát/(Dr. Szabó Tamás)/pa
(12.20)
E felfogás és hazaszeretet a XXI. században is valamennyi jász és
kun sajátja. Híven tükrözi ezt a ma is érzékelhető s követendő
felfogást az 1845-ben a megváltás centenáriumára megrendezett
örömünnep fohásza. Idézem: „Isten, áldd meg nemzetünket, Isten,
áldd meg a királyt, béke közt tarts meg bennünket, távoztasd a
belviszályt, szeretet fűzzön egymáshoz, hűség kössön a hazához,
szent hit lánca egyházunkhoz, hódolat a királyunkhoz.”
Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést,
képviselőtársaimat, hogy május 6-át nemzeti emléknapjaink sorába
felvenni és egyben országgyűlési határozatba iktatni
szíveskedjék.
Ezt követően legvégül hadd mondjam el még azt, hogy noha én magam
nem vagyok jász, 17 éve élek a Jászságban, és a jászságiak,
részben a jászok bizalmából ülök most a parlamentben, képviselem
őket. Viszont ez alatt az idő alatt is megtapasztaltam és nagyra
értékelem személy szerint is a legmagyarabb magyarság mellett is azt
a jász öntudatot, annak képviseletét, megélését és a
mindennapokban történő megélését, amit az előttem szólók is
részletesen kifejtettek.
Ennek az indítványnak az utolsó sorában utalunk civil szervezetek
támogató nyilatkozataira, amelyek méltán példázzák azt, hogy a
Jászságban, a Kunságban az emberekbe és a közösségekbe milyen
mélyen beágyazott ez a tudat, ez a gondolat. A teljesség igénye
nélkül, engedjék meg, hogy néhány aktívan működő és ezekkel a
kérdésekkel mindennaposan aktívan foglalkozó civil szervezetet
megemlítsek, így a Jászkun Kapitányok Tanácsát Fábián József
jászkun főkapitány támogató aláírásával, a Jászsági
Önkormányzatok Szövetségét Eszes Béla elnök úr aláírásával,
a Nagykun Hagyományőrző Társulást Kecze István elnök úr
aláírásával, Kiskun Önkormányzatok Szövetsége Kapus Krisztián
elnök úr aláírásával, Kun Összefogás Konzorcium szintén Kapus
Krisztián aláírásával, Nádor Klub Lukács László elnök úr
támogató aláírásával, Jászok Egyesülete dr. Dobos László
ügyvivő támogató aláírásával, Népfőiskola Alapítvány Lezsák
Sándor elnök úr aláírásával, Jászberényi Gazdák és Polgárok
Köre Tamás Zoltán elnök úr aláírásával, Jász Múzeumért
Kulturális Alapítvány Hortiné Bathó Edit elnök asszony
aláírásával, Városvédő és Szépítő Egyesület Jászberényből
Bolla János elnök úr aláírásával.
Azt gondolom, ez is mutatja, de mindenki, aki valaha is elkerült a
Jászságba vagy a Kunságba, és ilyen jellegű rendezvényen
alkalmakkor megjelent, pontosan tanúságot szerezhetett arról, hogy
mit jelent ez a mindennapokban számunkra, jászok és kunok számára.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok
soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés!
Felszólalásra jelentkezett Göndör István képviselő úr,
MSZP-képviselőcsoport. Megadom a szót.
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök
Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi megbeszéltük
képviselőtársammal, hogy a szocialista frakció álláspontját ő
fogja ismertetni. Engedjék meg nekem a főhajtásom a képviselőknek,
akik ezt a kezdeményezést tették.
Miután a családunk egyik fele pont a Jászságból való, és a mai
napig ott élnek, volt alkalmam nekem mint a nyugati határszélen
született embernek megtapasztalni, hogy mit jelent a Jászság a
jászoknak, és úgy, ahogy elmondták – nem akarom húzni az időt, nem
akarom feltartani önöket -, tényleg igaz, hogy mennyire büszkék a
múltjukra, a nyelvükre, a kultúrájukra, és hogy ez a családon
belül úgy öröklődik tovább, hogy egy idő után az unoka is
odaköltözik és választja ezt a megélhetése terepéül. Ez
tényleg, valóban az ősök tisztelete, a hagyományok tisztelete, a
történelem.
Amiért én szót kértem – és ez az ünneprontás -, engem már az
meglepett, amikor az akkor éppen ülést vezető elnök úr azt mondta,
hogy a kormány nem kíván ebben a kérdésben nyilatkozni, és itt
jön a pikírt gondolatom. Lukács képviselő úr, feltehetően az ön
expozéjában és magában az indítványban kevés olyan populista
mondat van, amit én úgy érzem, hogy nem volt illő belekeverni ebbe a
nemes dologba. Szerintem ön is tudja. Szóval, amikor azt mondja, hogy
hitelt vettek fel 6 százalékos kamatra, és nem svájci frankot, akkor
nekem nem kell hosszan beszélnem, hogy a svájci franknál nem volt
ekkora kamat, az IMF-nél sem volt ekkora kamat. Tehát ez az önöké.
A másik, hogy a svájci frank nagy problémája az árfolyam, az az
árfolyamprobléma, amit az önök gazdaságpolitikája okozott. Én
úgy gondolom, ha ebből egy kicsit többet tett volna bele, akkor
lehet, hogy a kormány is nagyobb lelkesedéssel támogatná ezt a
nagyon nemes és figyelemre méltó gondolatot, amelyet – még egyszer
csak megerősítem, amit képviselőtársam elmondott – a frakciónk
támogat, és örömmel teszem. Tudom, hogy a családban nagyon sokan
lesznek büszkék arra, ha elfogadjuk ezt a határozatot.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP
soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés!
Kétperces felszólalásra jelentkezett Tóth Gábor képviselő úr, a
Fidesz-képviselőcsoportból. Megadom a szót, képviselő úr.
TÓTH GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg,
hogy néhány gondolattal én magam is hozzászóljak ehhez, miután
született jász vagyok, és bármerre jártam a világban, mindenkor
és mindenhol büszkén vallottam és tartottam magam magyarnak és
jásznak.
A redemptio olyan szinten kötelez minket, hogy az első Orbán-kormány
idején, amikor Jászberényben a hűtőgépgyárnak egy nagy
csarnokrésze leégett, akkortájt dr. Kis Zoltán volt a Jászság
országgyűlési képviselője, és törött lábbal jött ki a szakadó
hóban. Még sosem találkoztunk személyesen, és mondtam, hogy komám,
minket a redemptio kötelez, gyere és próbáljunk lobbizni annak
érdekében, hogy mintegy hatezer munkahely a beszállítókkal együtt
megmaradhasson a Jászságban. Függetlenül attól, hogy sem párt-,
sem egyéb más kapcsolat köztünk nem volt korábban, első szóra
jött, és az akkori gazdasági miniszter úrnál, Chikán miniszter
úrnál jártunk el, és a hatezer munkahely a beszállítókkal
együttesen meg lett mentve. Orbán Viktor miniszterelnök úr adta át
azt a csarnokot az idő tájt, ami ugyancsak bizonyította a jászok
összetartozását párt- és felekezeti hovatartozástól
függetlenül. Amikor baj volt, és baj van, a jászokat ez kötelezi.
Ennek a továbbéléséhez kérem tisztelettel a parlamenti
képviselőtársainkat, hogy ezt az emléknapot támogassák, és
szavazataikkal segítsék ennek a megvalósítását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés!
Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.)
Jelentkezőt nem látok.
Megkérdezem, az előterjesztők közül kíván-e valaki a vitában
elhangzottakra válaszolni. (Nincs jelzés.) Nem kívánnak válaszolni.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító
javaslat… (Jelzésre:)Tisztelt Országgyűlés! Mégis van lehetőség
arra, hogy az előterjesztők reagáljanak. Megadom a szót Fejér Andor
képviselő úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra
mint előterjesztő. Parancsoljon, képviselő úr!
FEJÉR ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr!
Elnézést, hogy picit határozatlanok voltunk. Szeretném megköszönni
az előterjesztők nevében mindazokat a hozzászólásokat, amelyek
pozitívan és támogatólag szóltak a kezdeményezés mellett, és
természetesen szeretném megköszönni Jász-Nagykun-Szolnokban élő,
Jász-Nagykun-Szolnok megyében megválasztott országgyűlési
képviselőként azokat a méltató szavakat, amelyek a jászok és a
kunok kitartásáról, emberségéről, egyenes jelleméről
tanúskodtak.
Köztudottan nem jász vagy kun identitású emberként, hanem negyed
évszázada Jász-Nagykun-Szolnok megyébe költözött emberként
szeretném megerősíteni, hogy mindazt, amit képviselőtársaim
elmondtak a jász emberek jelleméről, a hétköznapokban és az
ünnepeink során is tapasztalhatunk, ezt csak megerősíteni tudjuk.
(Szeretnénk mindenkinek a támogatását kérni annak érdekében,
ahogy a felszólalásokban is hallhattuk. Picit talán
sajnálatosnak…)
ME/Jakab-Z. Kárpát-/(Fejér Andor)/pa
(12.30)
Szeretnénk mindenkinek a támogatását kérni annak érdekében, ahogy
a felszólalásokban is hallhattuk.
Picit talán sajnálatosnak mondható az, ha valaki egy 16 perces
expozéból egyetlenegy szót kiragad, és azt megpróbálja a saját
szája ízlése szerint értelmezni. (Babák Mihály: Szégyellnivaló!)
Azt gondolom, hogy a képviselőtársam valamit félreértett, és
lehet, hogy jobb lett volna (Babák Mihály: Ha meg se szólal!) az a
következtetés, amit közösen le tudunk vonni erről a nagyszerű
kezdeményezésről: ha elmarad a felszólalása. Én ezt az egész
előterjesztést egy, a területen élő képviselők összefogásaként
fogom fel, és nem gondolom azt, hogy ezt az összefogást meg kellene
valakinek is magyarázni. Ezt vagy érzi, érti az ember, és nem
akartunk semmilyen eddig, sőt ezt követően benyújtott
előterjesztésnek és felvetésnek a vetélytársaként vagy
párhuzamaként fellépni, csupán kalapot szerettünk volna emelni az
ott élő emberek ősei előtt, azok előtt a tettek előtt, amelyeket
megtettek a nemzet, a magyarság, a kunság és a jászság megmaradása
érdekében. És ha ezt önök így gondolják, akkor arra kérem
önöket, hogy a szavazataikkal és a hozzáállásukkal is
szíveskedjenek támogatni.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok
soraiban.)
ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr válaszát. Tisztelt
Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat
érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a
következő ülésünkön kerül sor.
