A XXIV. Jász Világtalálkozón jártunk

Mint a Jászok Egyesületének oszlopos tagja (és a youtube csatornájának szerkesztője), VIP meghívottként vehettem részt eme nemes eseményen!

Velünk együtt nagyjából tucatnyi lajosmizsei képviselte városunk, de nagy élmény volt úgy beülni az ünnepi nagymisére, hogy a mise előtti percekben a mögöttünk ülő nemcsak tudta, merről jöttünk, de csodás élményekről számolt be a szamócafesztiválunkról.

A szokásos menetrendnek megfelelően ünnepi nagymisével indult a nap. Megcsodálhattuk a szép kis templom jász oltárterítőit, amit egy helyi néni 5 év szorgos munkával készített, és a jeles alkalomra lett kész! (Egyszerű a matek: a jász hímzőkörünk ilyen tempóval 10 nénivel fél év alatt, nagyon maximum egy év alatt tudna jász terítőkészletet a templomunknak a jelenlegi kalocsai helyett.)

Ezt a jász települések felvonulása követte.

Előttünk:

Utánunk:

Ezúttal (végre) egy kerekegyházi csapat is eljött a világtalálkozóra (már csak Ladánybene hiányzik szégyenszemre).

 

A menet mellett ásványvizet osztogattak (azért láttunk már sűrűbb osztogatást is), alkalmanként még népviseletben is.

A menet végcéljához érkezvén helyet foglalt a színpad előtt, ahol ünnepélyesen megválasztották az új jászkapitányt, Ézsiás Barnabást. Márhogy aki tudott, az ülőhelyek nagyjából akkor fogytak el, mikor mi beértünk. Rémlik még, mennyien jöttek mögöttünk? Ők a tűző napon állva nézhették egy kivetítőn az ünnepséget, aki pedig az árnyékból szerette volna nézni, az a fáktól nem látta a képernyőt. Megoldották azért ezt már ügyesebben is…

Ézsiás Barnabás újdonsült jászkapitány lóra kapva, huszárjai által követve egészen a magyar bajusztársaság sátráig lovagolt, akik új, de üde színfoltjai voltak a rendezvénynek:

Találkozzunk 2019-ben Jászkiséren a következő Világtalálkozón! Felemelő élmény akkor is, ha a jászsági barátaid nem régi ismerősként köszönnek rád! Mivelünk szemben pl. a lajosmizsei Tarnay család még Taczman vezetéknevű jászberényi távoli rokonai ültek le ebédelni ma, aminek azért kicsi a valószínűsége…

Kategória: Friss, helyi, jász, kultúra | A közvetlen link.