Alan Szlanov:
Az alánok hadművészete*
Az alánok hadművészete az I –III. évszázadban
Időszámításunk kezdetén az alán törzsek életmódja Lukianosz (125. körül született) leírásának felelt meg: «Nálunk pedig állandóan háborúk dúlnak: vagy mi törünk rá másokra, vagy támadóink ellen védekezünk, vagy a legelők miatt csapunk össze, vagy a zsákmány fölött esünk egymásnak». A nomád életmód (a «nomád» itt nagyon viszonylagos, amennyiben Kr. u. az I–II. évszázadban az alánoknak már városaik voltak) határozta meg valójában ebben az időszakban az alán stratégia fő elveit. A katonai akciók alapvető formái a szomszédos országok elleni rablótámadások voltak, amelyek célja a fosztogatás volt. A 72. esztendő hasonló vállalkozásáról tudósít Josephus Flavius: «az alánok nagyszámú csapattal megrohanták a gyanútlan médeket, és teljesen kifosztották a népes országot, amelyben rengeteg a hasznos háziállat, és senki sem mert szembeszállni velük. Pakoros, az ország királya, rémülten menekült a pusztaságba». Tehát az alánok stratégiai koncepciója az ellenség váratlan meglepése: ne tudjon sereget gyűjteni, hevesen lerohanni az egész országát, feldúlni azt, és maximálisan kihasználva az időt, gazdag zsákmánnyal térni vissza. Abban az esetben, ha a megtámadott országnak sikerült hadsereget gyűjtenie, egy döntő ütközetre kerülhetett sor, amely következtében «az alánok még inkább feldühödtek, kirabolták az országot a foglyok és más zsákmány sokaságával tértek haza». Egyébként, ha az alánok nem is voltak képesek kifosztani egy országot, amint ezt Dio Cassius is bizonyítja, akkor «megajándékozva …visszatértek a saját földjükre».
A rabló hadjáratot rendszerint a felderítő információknak a gondos összegyűjtése előzte meg a támadás objektumáról, mégpedig: eléggé gazdag-e az ország, hogy miatta hadjáratot indítsanak, és mennyi harcosra van feltétlenül szükség ehhez a vállalkozáshoz. Ebben a vonatkozásban figyelemre méltó a Nart eposznak az a története, amikor Urizmag, a fogoly nart azt kéri, hogy küldjenek érte váltságdíjat: «százszor száz egyszarvú bikát, százszor száz kétszarvút, százszor száz háromszarvút, százszor száz négyszarvút, százszor száz ötszarvút», képletesen fejezve ki, hogyan lehet a fekete-tengeri városba vezető utat megtalálni, ahol be van börtönözve. A nartok megfejtették, hogy az öreg nart még ki nem rabolt városra talált, és haszon szerzésére hívja őket, az általa megadott mértékekben pedig a katonák fajtáira és számára vonatkozó információkat közöl. «Egyszarvú bikáknak a gyalogos csapatot nevezi, kétszarvú bikáknak a lovas csapatokat, háromszarvú bikáknak a kopjás csapatokat, négyszarvú bikáknak a vértes csapatokat, ötszarvúaknak pedig azokat, akik tetőtől talpig fel vannak fegyverkezve». Az eposzban más bizonyítékok is akadnak a hírszerzésre vonatkozóan. Így, amikor Burtag titokban elküldi az emberét Borhoz azzal a céllal, hogy derítse ki, hol található annak a vértjén a sebezhető hely.
Annak következtében, hogy az alán hadsereg alapvető tömege a lovasság volt, ami szigorúan meghatározta a lehetőségeit, mert legelőre volt szükség a lovak számára és a háziállatok számára, (a hadjáratokban gyakran egész törzsek hatalmas szekérkaravánokkal vettek részt) télen az alánok a lovak számára elégtelen takarmány miatt effektíve nem voltak képesek hadjáratot vezetni, saját földjeiket elhagyni, hosszasan nem tartózkodhattak egy helyen.
…
Kovács J. Béla fordítása
