Az embercsempészek már a spájzban vannak

Bíróság elé állítási és vádemelési javaslattal zárultak a nyomozások.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei 2015. augusztus 27-én 4 óra 5 perckor az M5-ös autópálya hetényegyházi pihenőhelyénél ellenőriztek egy kistehergépjárművet, amelyben 17 afgán és 3 iráni- korábban illegális határátlépést elkövetett – külföldi állampolgár volt. Velük szemben idegenrendészeti eljárást indítottak az egyenruhások. A 24 éves afgán sofőrt a helyszínen elfogták és vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a férfit és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet az illetékes járásbíróság elrendelt.

 

Három nappal később ismét Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának járőrei ellenőriztek az M5-ös sztráda lajosmizsei pihenőhelyében egy magyar rendszámú autót. A gépkocsiban 8 szír állampolgár volt, azonban a gépjármű sofőrje nem tartózkodott a helyszínen.  A szír csoport jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért velük szemben idegenrendészeti eljárást indítottak az egyenruhások. A rendőrök a helyszínen elfogták az autó sofőrjét, J. Jánost. Az 51 éves szegedi férfival szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya.

 

A rendőrök a nyomozásokat a napokban befejezték és a keletkezett iratokat az afgán állampolgár esetében bíróság elé állítási javaslattal, a magyar férfi esetében vádemelési javaslattal küldték meg a Kecskemét Járási Ügyészségnek.

 

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?