Új sorozatunk egy Lajosmizse és Ladánybene környékén játszódó posztapokaliptikus thriller részletei lesznek, az író Urbánszki László és a kiadó A Gold Book Könyvkiadó Kft. hozzájárulásával, a mű megjelenése előtt…
3. részlet
A városi embert minden érdekli, mindent megtapogat. Véleménye van a tárgyakról, azt hiszi, hogy azért pakolták ki, hogy az ő tetszését elnyerjék. Mivel nincs elég pénze, szabadkozni meg nem akar, leszól mindent vagy úgy dicsér, hogy az fájjon az idegennek. Sőt, mindezek mellett mindenkit lenéz, aki nem az ő városának lakója, és próbálja becsapni.
– Fuj, de büdösek ezek az amúgy szép bundák! – jegyezte meg egy köpdös férfi, akinek rongyai nem sugároztak gazdagságot. – Hogy merészeltek idepakolni az ablakom alá? Kárpótlást kéne… mit kéne, kárpótlást fogtok fizetni a bűzért! Egyelőre elviszem ezt a semmiséget – markolt meg egy gyönyörű karmosbundát, amikor egy lándzsanyél érintette meg a kezét.
– Menj, békével, és nem lesz bajod! – szólt szelíden Bene, aki egyelőre jól mulatott a városiak élelmességén.
– Miért, akkor mi lesz, ha nem megyek? Megversz a városomban? Bíró elé viszlek, és nekem fognak hinni, téged meg becsuknak.
– Menj vagy baj lesz! – fenyegette Bene.
– Sohasem fogok innen elmenni, soha! Nincs olyan…
Somocska megunta a handabandázó városit, kicsit megzilálta a haját és kipattant a férfi mellé. Előbb sikítva végigkarmolta a másik arcát, majd messzire lökte, be a tömegbe.
– Segítség! Megfogdosott ez a kéjenc, és mocskos dolgokat sugdosott! Asszonyok, ne hagyjátok! Sorban tapogat mindenkit, segítsetek!
– Jehave csapjon le rád, te mocsok! – vágta fejbe egy batyunyi káposztával a férfit egy kövér matróna. – Éreztem én, hogy valaki motoz a faromnál! Szégyentelen állat! – Batyuját olyan ügyesen lendítette meg, hogy felütötte vele a férfi állát, aki félig átharapta a nyelvét. Beszélni ez után nem tudott, ami egyenlő volt a beismeréssel.
– Neb csitáltab sebbit! – ordította.
– Még most ily ilyen mocskosakat mersz mondani? – sikoltotta a káposztás, és alkalmi fegyverével bezúzta a városi polgár orrát.
– Ábtatvan gadok! – hallatszott a válasz.
– Átkozódj csak! Jehave a tanúm, hogy te tapogattad a keblemet! – állította egy kiszáradt asszonyság, akinek a testén sehogyan se lehetett felfedezni azokat a kebleket, és tíz körmével esett a vérző, makogó férfinak. Egy harmatos negyven körüli virágszál ökölharcosokat is megszégyenítő erővel sorozta meg a férfi gyomrát. A legtöbben az ágyékát rugdosták, vagy ha lábbal nem érhették el, akkor megcsavarták, belecsíptek. Egy özvegy, akihez már évek óta nem nyúlt senki foggal dolgozott, térdre esve átkarolta a férfi lábait, őrölt valamit a fogai közt, majd arcát újra beletemette a nadrágba.
– Aranyosak ezek a városi lányok! – vihogott Somocska. – Tökönvágásban faluelső vagyok, de ez a térdelős-harapós mutatvány nekem is új! Gondoljátok, hogy túléli?
