Baleset az autópályán Lajosmizse mellett

Az elmúlt 24 óra közlekedési balesetei Bács-Kiskun megyében.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy súlyos, kettő könnyű sérüléssel, valamint tizenkettő anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt. Vér-vizelet mintavétel miatt egy személyt állítottak elő az egyenruhások.

 

Az M5-ös autópálya 64-es kilométerénél közlekedett 2017. június 5-én 2 óra 40 perckor egy Volkswagen Caravelle típusú személygépkocsival egy 21 éves román férfi, aki a rendelkezésre álló adatok alapján vezetés közben elaludt. A sofőr lehajtott az útról, megpördült, majd a vadhálót átszakítva állt meg. A baleset következtében az elsődleges orvosi szakvélemény alapján a jármű vezetője maradandó, a jármű öt utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a hajnali órákban közlekedők figyelmét a kialvatlanság veszélyeire! A fáradt vezetők sokszor hajlamosak túlbecsülni saját képességeiket. Úgy gondolják még mindig járművezetésre alkalmas állapotban vannak és biztonsággal haza tudják vezetni a járművüket. Ez pedig végzetes következményekkel járhat. A fáradságnak egyértelmű előjelei vannak, melyeket a járművezetőnek nem szabad figyelmen kívül hagynia. Ha a sofőr ugyanis elalszik, azzal nemcsak saját, de a mellette ülők, valamint a forgalom többi résztvevőjének testi épségét is veszélyezteti.

 
Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?