Bravúros bajnoki nyitány

Bravúros bajnoki nyitány a Békés ellen

Az elmúlt idényhez képest jelentősen átalakult csapattal ( több távozó, hat új játékos, új edző ) vágott neki az új idénynek a Mizse KC csapata, és mindjárt egy „ nagy hallal”, a Békés csapatával találkozott.

 

Mizse KC – Optimum Solár- Békési FKC   24-23 (13-11)

Lajosmizse, 150 néző.        Vezette: Földesi – Halász

 

MKC:            Zaklajda – Drabant 5, Kiss 4, Petrik-Varga 3, Vancsics 4 (2/1),Zsolnai 1, Bán 1

Csere:          Csernyik (k) – Bujdosó 4,Benke 2, Keresztes, Scheuring, Horváth, Tóth, Szajbert.

Kiállítás:       22 perc ill. 22 perc.     (!!!!!)

7-m-es:        2/1 ill. 4/2.

 

A vendégek kezdték a játékot, és már az első támadásnál látszott, hogy óriási küzdelem fog kialakulni, hiszen két percig tartott a vendégek első támadása, közben két hazai sárgával, és vendég góllal. Hazai percek következtek, a 7. percben már 3-1 állt az eredményjelzőn. Folytatódott a gigászi küzdelem, és a mizsei csapat tartotta egy-két gólos előnyét egészen a 17. percig, amikor is egyenlítettek a vendégek. A küzdelem hevességét mutatja, hogy ismét két hazai találat következet, de a 23. percben újra egyenlő az állás. Ezután ritmust váltottak Bujdosóék, és hat perc alatt megléptek 13-9-re, amit azonban a vendégek ezt nem nézték jó szemmel, jobban hajráztak a félidő végéig, így visszajöttek kettőre.

Szünet után némi zavar látszódott a hazai alakulatnál, amit a vendégek rögvest kihasználtak, hiszen nem csak egyenlítettek, de a 33. percben a vezetést is átvették! Ekkor felébredt a Mizse, Kiss egyenlített. rendkívül izgalmas volt a mérkőzés, lüktetett a játék, röpködtek a két percek mindkét oldalon. Már a 42. percben járt az óra, amikor Drabant találatával sikerült átvenni a vezetést 18-17-re. A küzdelem hevességét jelzi, hogy a következő négy percben öt kiállítás, egy elhibázott hazai büntető, Zaklajda bravúrjainak köszönhetően két elhibázott vendég büntető következett. Ezután viszont ismét villantak a vendégek kétszer is, és máris egy oda! Bő tíz perc volt hátra, amikor hosszú hajrát nyitottak Benkék, mintegy kilenc percig nem tudott gólt szerezni a Békés, s közben négy hazai gól született, négy kiállítás, egy ki zárás, valamint egy időkérés történt. Az izgalom a tetőfokára kúszott, még két és fél perc volt hátra, az eredmény 24-21 ide! Azonban a vendégek nem adták föl, mozgósították erőtartalékaikat, s a véghajrában két gólt is szereztek, sőt a végén még az egyenlítésért is támadhattak, de sikerült kivédekezni a hátralévő másodperceket, s megszületett a hőn áhított bravúros hazai győzelem!

Jakab László: Úgy gondolom, hogy egy új összetételű csapattal, új edzővel, sikerült egy közönségszórakoztató mérkőzést produkálni egy nagyon erős, esélyesebb ellenféllel szemben. Ez a győzelem a szív diadala volt, mert hibáink ellenére kibrusztoltuk a győzelmet. Gratulálok a CSAPATOMNAK!

 

Kategória: Friss, helyi, sport, Videó | A közvetlen link.