Egy kiállítás margójára „Tükörképek”

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatot hirdetett tehetséges, hátrányos helyzetű fiataloknak szóló tehetséggondozó programok megvalósítására 2017 tavaszán.

Iskolánk pályázott az Nemzeti Tehetség Program által meghirdetett pályázatra, melyet megnyert. Ennek keretében komplex tehetséggondozó programot indítottunk 2X20 fő tanuló részére, mely három pedagógus irányításával működött.

A 60 órás tehetséggondozó szakkör célja egy olyan komplex tehetséggondozás, amely lehetővé teszi a tanulók képességeinek feltárását, fejlesztését, az általános-, az intellektuális- és a speciális képességek fejlesztését, egészséges önkép kialakítását, önértékelésük fejlesztését, a társas és szociális kapcsolatok kialakításának elsajátítását, személyiségfejlesztését, szabadidő hasznos eltöltését.

A pályázat keretében tanulóink különböző kézműves technikákkal ismerkedhettek meg.

Az alkotó kézműves műhely hozzásegítette őket az alkotások, értékek iránti nyitottsághoz, a körülöttük lévő tárgyak tudatos érzékeléséhez, belső világuk gazdagításához. Programunk során megerősítő, elfogadó légkör megteremtésére, saját pozitívumaiknak feltárására, erősítésére törekedtünk.

Vendégünk volt Kunhegyesi Ferenc roma festőművész, aki a régi cigány hagyományokról, mesterségekről adott ízelítőt, majd közös alkotások készültek olajpasztellel és akvarellel.

Az agyagozás rejtelmeibe a Kecskeméti Ifjúsági Otthon kerámia stúdiójában fazekas segítségével tekinthettek be a tanulók. A hat foglalkozás alkalmával megtanulhatták a marokedény készítést, a felrakásos technikát, az agyagsíp készítését, festését is.

Kiránduláson vettek részt Pécsen és Orfűn. Pécsen a Zsolnay negyedet, azon belül a planetáriumot, a varázsteret, a Zsolnay gyárat, és a belvárost ismerhették meg.

Ha már a síkságot elhagyva a dombok és hegyek közé utaztunk, akkor az abaligeti cseppkőbarlangot sem hagytuk ki, hisz a gyerekek közül még senki nem járt barlangban.

A gyerekek lelkesen, jó hangulatban vettek részt a foglalkozásokon, rendezvényeken. Hálásak voltak a lehetőségért.

A pályázat megírását és lebonyolítását Plichta Ildikó, Marton Marianna, Gevicser Endre vállalta.

A program végére egy kiállítást terveztünk, ahol a gyerekek bemutatkoznak és megmutathatják munkáikat.

A kiállítás megtekinthető az iskola dísztermében május 25-ig.

Kategória: Friss, helyi, Iskola | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?