EGY KÜLÖNLEGESEN SZÉP KIÁLLÍTÁS A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN

2016. április 5-én egy szép, zenés kiállítás keretein belül sikerült megnyitnunk Réti Ildikó tárlatát, amelynek „FESTŐKÉSSEL  A  VILÁG” címet adott.

A megnyitó beszédben természetesen a kiállító festő személye lett kiemelve, valamint azok a személyek, akik bármilyen módon segítettek abban, hogy ez a kiállítás létre jöhetett.

Megnyitásként a köszöntők után a Könyvtár két dolgozója—Szijjártó Viktória és Schmidt János két szép gyermekdallal köszöntötte a megjelenteket.  Gitár kísérettel Viki énekelte is a közismert Halász Judit által népszerűvé lett dalokat.  János basszusgitárral kísérte Vikit.

Ezután Sólyom János egy rövid két versszakos köszöntőt mondott, amelyet kifejezetten ilyen alkalomra írtak, majd néhány gondolattal még megtoldotta a vers mondanivalóját, melyben kihangsúlyozta a festmények lírai töltésű szépségét.  Megjegyezte, hogy ilyen szép, költői hangulatú tájakat, fákat, virágokat, folyók szeletkéit csak olyan személy tud lefesteni, akinek a szívében nyugalom, szelídség, szeretet uralkodik.  Kérdésként felmerült persze az a bizonyos festőkés is, hogy az egyáltalán mi, valamint hogyan lehet ilyennel festeni?

Ezután György Eszter fuvolán játszott, akit Kissné Tihanyi Rita kísért zongorán.  Eszter amint megszólaltatta a fuvolát, azonnal érezhető volt, hogy számára minden részletében ismert a hangszer.  A György Eszter-Kissné Tihanyi Rita fellépése kellemes emléket jelent mindenki számára!  Nagyon szépen játszottak!

A végén a kiállító Réti Ildikó megmutatott egy festőkést a megjelenteknek, majd említette, hogy ezeknek a késeknek nagyon sok fajtája létezik, amelyekkel a legkülönbözőbb formákat is ki lehet formálni.  Ezután meghívott mindenkit egy kis kötetlen beszélgetésre, szendvics és többféle bor, pezsgő, üdítő fogyasztására.

A kiállítás megérdemli, hogy megtekintsék!  Maradandó élményt jelent majd mindenkinek!

A kiállításon Farkas Attila természetfotós sok felvételt készített, amelyekből néhányat itt most mellékelünk.

hrtz 076 hrtz 004 hrtz 011 hrtz 016 hrtz 024 hrtz 027 hrtz 033 2 hrtz 037 hrtz 040 hrtz 044 hrtz 049 hrtz 052 hrtz 053 hrtz 059 hrtz 071 hrtz 073 hrtz 075

Sólyom János

Kategória: Friss, helyi, kultúra | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?