FOLYTATÓDOTT A NYERETLENSÉGI SOROZAT…

Úgy tűnik, hogy csapatunk nem tud ” magához térni” Tóth Edmond távozása óta. Ezúttal is a egy a tabellán mögöttünk álló csapattól sikerült kikapni hazai pályán!
              CYEB MIZSE KC  –  ARAGO TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE    23-25 (15-14)
Lajosmizse, 200 néző.      Vezette:  Natkai – Szalay.
MKC:       Lengyel – Drabant 2, Varga J. 3, Horváth, Varga Z. 2, Benke7, Gigler 2(1/0).
Csere:      Erdélyi(k), Rizinger(k) – Bán 4, Bujdosó 2, Vujasin, Szórád, Szajbert, Feró, Takács 1.
Edző:       Avar György
Kiállítás:   6 perc  ill. 4 perc
7-m-es:     1/0  ill. 4/2.
Bár vendég góllal indult a mérkőzés, gyorsan fordítottunk, magabiztosan lőttük góljainkat, így a 14. percben már 9-4-re vezettünk. Ettől kezdve kiegyenlítettebb lett a játék, sőt vendég percek következtek, ami után a 23. percben már döntetlen, 11-11 volt az állás. A 28. percben a vezetést is átvették a miklósiak, (13-14), de két gyors góllal sikerült a szünetre minimális előnyt kiharcolni.
         Szünet után folytatódott a kiegyenlített játék, de a 47. percben már 22-19-állt az eredményjelzőn, és semmi jele nem mutatkozott annak, hogy itt még baj is lehet. Sajnos azonban a csapat ezután leblokkolt, semmi sem sikerült, sorra maradtak ki a ziccerek, és felhoztuk az ellenfelet.Vérszemet kaptak a vendégek, s nemhogy egyenlítettek, de az 58. percben átvették a vezetést is amit a végéig meg is tudtak tartani! Ismét elvesztettünk egy nagyon fontos mérkőzést, és a hátralévő mérkőzésekre nagy formajavulásra lesz szükség!
Avar György: Úgy gondoltam, hogy egy hét alatt sikerült felrázni a csapatot, és nyerni tudunk. Védekezésben egyértelműen javultunk, de a mérkőzés vége felé érthetetlenül leblokkoltunk- tíz percig nem lőttünk gólt – így törvényszerű lett a vereség. A vereségért csakis magunkat okolhatjuk!
Junior mérkőzés:    Mizse KC – Törökszentmiklós  44-36 (25-16)
                             Kitűnt: Nyitrai 12, Gazsik 9, Feró 8.

Kategória: Friss, helyi, sport, Videó | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?