GÓLZÁPOROS GYŐZELEM HAZAI PÁLYÁN

Az első hazai mérkőzésen magabiztos, gólzáporos győzelmet aratott a MIZSE KC csapata, kompenzálva ezzel a múltheti súlyos vereséget.

 

MIZSE KC – TÖRÖKSZENTMIKLÓSI SZÉKÁCS KE 35-22 (18-8)

 

Lajosmizse, 100 néző, vezette: Natkai-Szalay

Mizse KC:   Koncz – Imregi 5, Scheuring 2, Hollós 5, Benke 8 (2/1), Tóth, Bán 6

Csere:          Lengyel – Drabant 2, Csapi 3, Vancsics 1, Szórád, Tokai, Zsolnai 3, Csergő, Polyák

Edző:            dr. Serfőző Zsolt

Kiállítás:       10 perc ill. 4 perc

7m-es:          2/1 ill. 3/3

 

Tapogatózó játékkal kezdődött a mérkőzés, a csapatok keresték a fogást egymáson, hiszen a 4. percben még csak 1-1 volt az állás. Ekkor ritmust váltottak a hazaiak, és emlékezetes periódust produkáltak, hiszen lerohanva ellenfelüket, hét gólt lőve zsinórban, gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. (15.perc 9-2) A félidő második fele kicsit kiegyenlítettebb lett, a „megrendítő ütés” után ébredeztek a vendégek is, kicsit engedtek a szorításból Benkéék is, így 18-8-as nem várt hazai előnnyel fordultak a csapatok.

Szünet után ismét beindult a hazai gépezet, 17 perc alatt 11-5-ös szakaszt produkálva, így a 47-ik percben már 16 góllal, 29-13-ra vezetett a szárnyaló hazai gárda. A koreográfia ismét megegyezett az első félideivel, hiszen a tetemes vezetés birtokában már több könnyelműség is „belefért”, így a vendégek szépíteni tudtak az eredményen, de a lényeg változatlan maradt: a hazaiak a vártál biztosabban, nagyarányú győzelmet arattak, amely a végelszámolásnál még sokat érhet…

 

Serfőző Zsolt: Számunkra létfontosságú mérkőzésen a jó védekezésünk már az első félidőben eredményes játékkal párosult, így sikerült magabiztosan győznünk. Gratulálok a CSAPAT-nak!

 

Kategória: Friss, helyi, sport, Videó | A közvetlen link.