III. Lajosmizsei Helytörténeti Konferencia

2020. szeptember 24-én a művelődési házban tartották a helytörténeti konferenciák sorában a harmadikat, amely Lajosmizse jász történetének nyomában szeretett volna járni. Végülis az egyik előadás valóban ezzel a témával foglalkozott, további kettő a jászok Magyarországra településének történetét boncolgatta, és a jász hímzést és annak történetét bemutató előadás is igen érdekes volt, csak éppen Lajosmizséhez volt nehéz kapcsolni a legnagyobb jóindulattal is. Az ötödik előadás, amely a falvédők történetéről beszélt, az talán csak annyiban kapcsolódhat városunkhoz, hogy mifelénk is használták, de csak úgy, mint kb. fél Európában hajdanán.

Mindezzel együtt remek előadások voltak, de csak 20%-ban volt helytörténeti jellegű.

A konferencia után fotókiállítást nyitott meg Hortiné dr. Bathó Edit, amely a Jász múzeum kiállításainak egyes részleteinek fényképeit mutatta be.

Kategória: Friss, helyi, jász, kultúra | A közvetlen link.