Kék víz lesz Lajosmizsén is – 2015-ben

Ma lehet olvasni a baonon ismét a Kék víz projektről.

Némi adalék ehhez: Lajosmizsén már többször elhangzott, bő egy éve is már, mi is hírt adtunk róla, hogy a lajosmizsei vezetékes vízhálózat nem csak fel lesz újítva, de új víztornyunk is lesz.

Bővül is a vízhálózat, például a Kálmán Imre utcában és Klábertelepen is lesz vezetékes ivóvíz. Mindez azonban majd valamikor 2015 nyarán, ugyanis az előzetesen meghirdetett 2014-hez képest egyrészt haladékot kaptunk az Uniótól, másrészt csúsznak is a munkálatok.

A kivitelező ugyanaz a Duna Aszfalt lesz, mint aki most a csatornázást vitelezi ki. Most ugye két apropóból bolygatják a város utcáit, a csatornázás és a belvízelvezetés miatt, nos a Kék víz projekt lesz a harmadik, de jövőre. Egyhamar itt nem lesz rend az utcákon, hogy járható utcák mikor lesznek utána, az egy másik kérdés, de ezek szerint itt években érdemes gondolkozni. Igazából végleges útfelújítást nem is érdemes addig végezni, amíg az utolsó nagy földmunkák le nem zajlanak.

Mindezek ismeretében csak kitartást tudok kívánni mindenkinek. A jóért meg kell szenvedni, és reméljük, tényleg jó is lesz.

 

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?