Ki győzött Lajosmizsén az önkormányzati választásokon?

OLVASÓNK LEVELE KÖVETKEZIK:

Ki győzött Lajosmizsén az önkormányzati választásokon?

(Fenn áll-e egy új választás kiírásának a lehetősége?)

 

Ez a kérdés bármilyen egyszerűnek is tűnik, bizony koránt sem az. Amennyiben szigorúan ragaszkodunk a választási matematikához (semmi nem indokolja, hogy ne ezt tegyük), akkor meg kell állapítani, hogy két győzelem és egy döntetlen vált valóra. Nézzük először a győzteseket. A két polgármester-jelölt közül (Basky András, Sebők Márta) Basky András futott be győztesnek. Basky ugye 1600 szavazatot kapott, Sebők Márta pedig 1377-t. Persze most bárki meginthetne, hogy talán nem tudom, hogy nem kettő, hanem 5 jelölt versengett? De, persze, hogy tudom. De ugyebár a másik 3 jelölt maga sem gondolta, gondolhatta, hogy labdába rúghatnak majd.

Itt két dologra lehet csak gondolni. Először arra, hogy a naivitás némi dilettantizmussal és szorgalommal keverve adta a másik 3 jelölt indulási szándékát. Persze van még egy verzió, ez sem kizárt, bár ennek azért kevesebb esélyt adnék. Ez a következő: Basky stábjából valaki javaslatot tett arra (mondván itt még baj is lehet emberek), indítsunk még néhány esélytelen ellenjelöltet. Ezek veszélyt nem fognak jelenteni, de egy szoros eredmény esetén megoszthatják annyira a választókat, hogy az éppen jó lesz a régi polgármesternek egy csekély, de törvényes győzelemre. Nos, végül is pont ez történt. Számoljunk egy kicsit. Basky András összesen kapott 1600 szavazatot, Sebők Márta 1377-t a három idegenlégiós pedig összesen 270-t. Amennyiben az előre tudhatóan kukába kerülő, elveszett szavazatokat összeadjuk és hozzátesszük Sebők Márta szavazataihoz, akkor szerény különbséggel már Márta győz. Szóval ebben az esetben az elherdált 270 szavazat tartotta meg a Polgármestert a székében. (Ezért Baskynak, legalább titokban illene némi köszönetet mondani a 3 idegenlégiósnak.) Teljesen mindegy, hogy melyik verzióval, de Ő győzött. Tehát ez idáig: FIDESZ : GAZDAKÖR 1 : 0.

Egyébként e sorok írása közepette is gratulálok Basky Andrásnak és sok kitartást, eredményes 5 évet kívánok neki. Tehát egy győztesünk már van. FIDESZ színekben Basky András. Teljesen mindegy, hogy melyik verzióval, de ő győzött.

Most viszont nézzük meg, hogy ki, kik a második dologban a győztesek. Ugyebár nem csak polgármestert választottunk, hanem képviselőket is. Itt már fordult a kocka. A FIDESZ 5 megválasztott képviselővel büszkélkedhet, a GAZDAKÖR 6-tal. Tehát akkor újra győztest hirdethetünk. A lajosmizsei képviselő választást 6:5 arányban a GAZDAKÖR nyerte. Természetesen itt sem fukarkodnék a gratulációmmal, nem csak a győzteseknek, a veszteseknek is eredményes 5 évet kívánok.

Nyilván érdemes lenne egy külön fejezetben elemezni azt is, hogy a már leírt tények mit is jelentenek, esetleg mit vetíthetnek előre egy olyan településen, amely olyan mélyen FIDESZ elkötelezettségű, mint amilyen Lajosmizse. De erre most nem fordítok időt, egyrészt azért mert nem az én feladatom a konzekvenciákat levonni, másrészt nem ezért fordultam a klaviatúrához.

Most akkor nézzük, hogy ki is nyerte meg az önkormányzati választásokat Lajosmizsén. Hát jelentem: senki. Ugyanis létrejött minden polgármester rémálma, a patikamérlegen kialakult szavazategyenlőség helyzete. Mert a Gazdakör 6 képviselője egy adott véleménykülönbség esetén 6 szavazattal rendelkezik. A FIDESZ 5 szavazata + egy a polgármesteré, amely együtt megint 6 szavazat. És ez bizony egy idő után már több mint zsibbasztó lehet. Szóval nem irigylem egyik felet sem, különösen a polgármestert nem. Ez az elmúlt évektől merőben eltérő, más típusú helyzetet jelen majd.

Most vizsgáljuk meg, hogy a jelenlegi eredmények ismeretében milyen háttértárgyalások folyhatnak. Nos, vannak bizonyos törvényességi határidők, amik a polgármestert szorítják. Pl. törvény mondja ki azt, hogy a választást követően mennyi időn belül kell összehívni az alakuló ülést. Vagy az is lényeges, hogy a Testület nem működhet két bizottság nélkül, az egyik az Ügyrendi Bizottság, a másik a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság (PEB). Talán sokan azt gondolják, hogy ennél a két bizottságnál sokkal fontosabb az alpolgármester vagy alpolgármesterek megválasztása. Nos, koránt sem az. Az alpolgármesteri funkció, egy gesztus jellegű, protokolláris cím. Amennyiben a polgármester úgy akarja (ez teljesen törvényes), egyik, vagy másik alpolgármesterének semmi mozgásteret nem ad. Tehát, amin mindenképpen túl kell esni és meg kell egyezni, az a fent említett két bizottságnak a megválasztása, tagokkal, elnökökkel. Ezt nemes egyszerűséggel nem lehet átlépni és elhalasztani, mert e nélkül nem működhet törvényesen az Önkormányzat. Szóval meg kell előre egyezni. És akkor most néhány szó a PEB elnöki posztról. Az Önkormányzat második emberéről beszélek. Ugye milyen furcsa, esküszöm, a többség biztosan azt gondolná, hogy minden ÖK. második embere a megválasztott alpolgármestere. Persze protokolláris értelemben az is, de mozgástér (csúnya szóval élve, a hatalom) szempontjából bizony a polgármestert a PEB elnöke követi. Mondjuk ki, rajtuk múlik minden lényeges dolog.

Nos, nézzük akkor, mi történhet ennek függvényében a háttérben? Nyilvánvaló, az alpolgármesteri cím kiosztásán gyorsan túl fognak lépni. Egy ide, egy oda. A bizottságok tagjainak és elnökeinek a szétosztása sem lesz valami egetverő nehéz feladat, kivéve egyet az a bizonyos fránya PEB. elnöki pozíció. Na, itt (véleményem) szerint egy kicsit meg fog állni a gyorsvonat. Nyilvánvaló, hogy a FIDESZ és Polgármestere ragaszkodni fog a PEB elnöki poszt megtartásához. Az is nyilvánvaló, hogy a GAZDAKÖR is ugyanezt fogja tenni. Miért is tenne mást az ismert eredmények birtokában. A Polgármestert meg e közben szorongatja az idő. Neki haladnia kellene, meg kellene tartani az alakuló ülést, s ott meg kellene választani a két kritikus bizottságot. A GAZDAKÖRT nem sietteti semmi. Nyilván a FIDESZ képviselői segíteni szeretnének a polgármesterüknek, de a nem elegendő szavazataik miatt nem tudnak. Szóval Isten legyen irgalmas! Végül is mondjuk ki, mind a két fél mindent meg tud akadályozni, de semmit nem tud a másik nélkül elintézni. Az az igazság, hogy ez a lehetetlen helyzet egy fokkal mégis a GAZDAKÖRNEK kedvez. És van még valami. Van egy kellemetlen része is a dolognak, ha előre akar lépni a Polgármester, fel kell áldoznia régi harcostársát és segítőjét, az elmúlt két ciklus PEB elnökét. (Mentálisan sem egyszerű feladat. Bár 8 éve már történt egy hasonló eset, amikor is egy nagyon régi és nagyon nagy barátság ment tönkre egy hasonló szituációban.)

Most nézzük meg azt az esetet, hogy mi fog történni akkor, ha mind a két fél ragaszkodni fog álláspontjához. Nos, a testület nem tud törvényesen működni és szerencsés esetben feloszlatja önmagát, kevésbé szerencsés esetben törvényileg oszlatják fel (működésképtelenség indokával).

Szóval lesz-e új választás Lajosmizsén? Nem lesz, ebben biztosak lehetünk. A Polgármester beáldozza a régi PEB elnököt és a pozíciót magát is. Nem fogja felvállalni a felelősséget és annak iszonyatos súlyát, hogy az ő “makacssága” miatt kell választani Lajosmizsén újra. Mert tetszik, nem tetszik, a Polgármester kényszerpályára került. Szóval meg fog oldódni a dolog. Aztán talán egy-két hónapig lesz egy kis nyugalom, de nem tovább, az idegek harca folytatódni fog, jön a költségvetés tárgyalása. Persze sajnálkozni most már késő, ez bizony így fog menni 5 éven keresztül.

Most már csak egy kérdés van hátra. Ki idézte elő ezt a lehetetlen helyzetet? Hát én, meg Ön, mi mindnyájan. Csupán csak háromszázzal kellett volna több FIDESZ-es, vagy GAZDAKÖR-ös szavazat és akkor 5 sokkal nyugodtabb év elé nézhetnénk.

 

Lajosmizse 2014-10-17

 

Zsigó Viktor

Kategória: Friss, helyi, sajtóközlemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?