Kihasználta az alkalmat a besurranó!

Lajosmizsén egy nyitott házból és egy autóból is lopott a helyi férfi a gyanú szerint. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Az egyik lajosmizsei ingatlan területére a csukott, de nem zárt kapun keresztül bement egy ismeretlen 2019 májusában. Őt az ott lakók megzavarták, így nem tudott semmit sem ellopni. A férfi pár nap elteltével, május 15-én visszatért, és a nyitott teraszajtón ezúttal a házba is bejutott, ahonnan egy női táskát – a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt – tulajdonított el.

A gyanú szerint a 33 éves helybéli korábban, 2019 áprilisában egy nyitott gépjárműből is ellopott egy táskát.

A férfival szemben többrendbeli lopás miatt folytatott büntetőeljárást a Lajosmizsei Rendőrőrs. Az ügyben a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.
Bűnmegelőzési tanácsaink:

– Ne tartson otthon nagyobb összegű pénzt, értékpapírt, ékszereket! A betörők minden rejtekhelyet ismernek.

– Az ajtókat minden esetben zárja be, még akkor is, ha csak rövid időre távozik a lakásból!

– A ház kulcsát tartsa magánál, ne hagyja könnyen megtalálható helyen (pl.: lábtörlő alatt, szegre felakasztva, virágládában, villanyóra szekrényben)!

– Mielőtt távozik otthonról, zárja be az ablakokat – az emeleten is!

– Udvarára, házába ne engedjen be idegent!

– Ha több napra elutazik, bízzon meg valakit háza szemmel tartásával, és a levélszekrény ürítésével!

 

–  Semmit ne hagyjon a kocsiban! A szélvédőn lévő „tappancsnyom” GPS vagy tablet ottlétére utal, ezért nagyobb eséllyel törik fel az autót. Sokszor ezek a készülékek tartalmaznak jelszavakat, lakcímeket is, így a bűnözők segítségére lehetnek.

– Ugyancsak nem érdemes a forgalmi engedélyt az autóban tárolni.

–  Fontos, hogy jól látható helyen parkoljanak! A sofőrök lehetőleg válasszanak olyan helyet, ami kültéri kamerával lefedett, és takarástól (pl.: furgon, busz, sövény) mentes.

– Húzza fel az ablakokat, és ellenőrizze az autó zárjait!

 

– Amennyiben bűncselekmény áldozatává válna, haladéktalanul értesítse az illetékes rendőrkapitányság ügyeletét a 112-es segélyhívószámon!

– Ne nyúljon semmihez, főleg ne azokhoz a részekhez melyeket a tettes megérinthetett!

– Ne változtassa meg a helyszínt!

– Ha a gépjárműből lakáskulcsot is loptak, a lehető leggyorsabban cserélje ki az ingatlan zárját!

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | A közvetlen link.