LEZÁRULT A LAJOSMIZSEI SZENNYVÍZPROJEKT

A szennyvízprojekt szinte végig botrányos és minősíthetetlen sajtókommunikáció és lakossági kapcsolattartás jellemezte, lényegében csak az ünnepélyes megnyitásra kaptunk meghívót, de a zárásra már nem. Cserébe kaptunk egy sajtónyilatkozatot és fotókat, íme:

 

Augusztus 20-án tartották Lajosmizsén a szennyvízprojekt zárórendezvényét.

Az ünnepség Salacz László országgyűlési képviselő köszöntőjével kezdődött, aki beszédében elmondta, hogy nagyon hosszú és rögös út vezetett a megvalósulásig. Ezt követően Basky András polgármester adott tájékoztatást a szennyvízprojekt közel egy évtizedes történetéről. A zárórendezvény végén ünnepélyes szalagátvágással adták át a megújult szennyvíztelepet és az elkészült hálózatot.

A „Lajosmizse Város Csatornahálózatának Kiépítése és Szennyvíztisztító Telepének Bővítése” projekt összesen 2,062 milliárd forint európai uniós támogatást kapott. A kivitelezést a Duna Aszfalt Kft. végezte.

A projekt keretében összesen 30 km gerincvezeték, 21 km bekötő vezeték és 4 km nyomóvezeték épült Lajosmizsén. Ennek köszönhetően 2 061 új ingatlantulajdonos csatlakozhatott rá a csatornarendszerre. Emellett a szennyvíztisztító telep kapacitása is bővült.

A fejlesztés eredményeként az eddig csatornázatlan területek a korszerű szennyvízelvezetés részévé váltak és az egész város zöldebb, élhetőbb lett. Emellett egy Európai Uniós színvonalú szennyvíztelep őrködik ezentúl a természetbe visszabocsátott vizek tisztasága felett Lajosmizsén.

IMG_4430 IMG_4259 IMG_4276 IMG_4302 IMG_4329 IMG_4355 IMG_4405 IMG_4413 IMG_4415 IMG_4420

Ehhez képest a valóság azt mutatja, hogy pl. a Kodály Zoltán utca mart aszfaltos burkolata nem hogy nem lett helyreállítva, de több csatornatisztító nyílás fedő földrétege el lett távolítva, ezzel balesetveszélyes gödrök tátonganak az út közepén. Táblázás, jelzés szokás szerint nincs. Ne feledjük, arról a mart aszfaltos burkolatról van szó, ami annak idején azért lett félsávos, hogy mellette mehessen el majd a csatorna, és ne legyen feleslegesen bolygatva. Eddig az ott lakók és arra közlekedők csak be nem váltott ígéreteket és nagyon is valós balesetveszélyt kaptak. Bár valóban rá lehet kötni a csatornára, de azért messze van ez még a késztől véleményem szerint. De azért az ünnepélyes átadás megvolt, a sajtónyilatkozat megjött, én meg közreadtam. – A szerk.

Kategória: Friss, helyi, sajtóközlemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?