Folytatjuk sorozatunk Dr. Számvéber Norbert: Páncélos-hadviselés a budapesti csatában – 1944. október 29 − 1945. február 13. c. könyvéből, nagylelkű hozzájárulásával, amit köszönünk!

 

1.2. Páncélosok küzdelme a pesti hídfő déli előterében

(1944. november 1-6.)

 

Még javában dühöngött az ütközet Kecskemét birtoklásáért, amikor a magyar főváros keleti felében, a pesti hídfőben lázas védelmi készülődés kezdődött.

A főváros körzetében a parancsnokság 1944. október 30-án Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer, a Waffen-SS magyarországi parancsnoka[1] kezébe került.

A „Budapest” csoport[2] alárendeltségébe utalták a magyar VI. hadtestet (Nagyőszy Miklós altábornagy) és alárendelt karhatalmi alakulatait, a fővárost oltalmazó magyar légvédelmi tüzércsoportot, a 22. SS-önkéntes lovashadosztályt, Budapest német harcparancsnokának különféle kötelékeit és riadóalakulatait, valamint a Luftwaffe 17. légvédelmi tüzérdandárát is.[3]

Beregfy Károly vezárezredes, honvédelmi miniszter és a honvéd vezérkar főnöke október 18-án a Duna Vác és Rácalmás közötti szakaszának, benne a pesti hídfőnek biztosítása céljából az alábbi magyar csapatokat rendelte alá a VI. hadtestnek:[4]

 

– a még szerveződő „Szent László” hadosztályt;

– az 1., 2., 3., 4. , 5. és 6. gépkocsizó lövész pótzászlóalj;

– az 1. és 2. gépkocsizó felderítő pótzászlóalj;

– a „Billnitzer” csoport[5], amelyet rohamlövegekkel fel nem szerelt rohamtüzérosztályok alkottak;

– 31 darab 8,8 cm-es Pak 43 nehéz páncéltörő ágyú, amelyeket a magyar 1. hadseregtől vasúton szállítottak hátra;

– a budapesti légvédelmi tüzércsoport[6] 127 ágyúja és 95 gépágyúja.

 

A légvédelmi ágyúkat és gépágyúkat minél nagyobb számban páncélelhárításra és földi célok ellen kellett alkalmazni. Egyes adatok szerint a Budapesten állomásozó magyar és német légvédelmi alakulatok összesen közel 300 nehéz légvédelmi ágyúval és 200 légvédelmi gépágyúval rendelkeztek.[7] Ebből a fővárosba vezető utak lezárására – páncéltörő feladattal – mintegy 160 magyar légvédelmi ágyút és gépágyút alkalmaztak.[8]

Ezen kívül Budapest területén további olyan magyar csapatok is állomásoztak, amelyek az I. hadtest (Hindy Iván altábornagy) alárendeltségében karhatalmi feladatok végrehajtására készültek fel:

 

– a 9/II. gyalogzászlóalj;

– a „Budapest” őrzászlóalj;

– a 201., 202. és 203. honvéd gépkocsizó különleges műszaki zászlóalj;

– a fővárosban elhelyezett hátországi alakulatok, intézetek és pótkeretek;

– a Várpalotáról áttelepült karpaszományos iskola;

– három csendőrzászlóalj;

– valamint a budapesti rendőrség állománya.

 

Karhatalmi feladataik mellett egyben ezek az erők képezték a főváros védelmére szolgáló tartalékot is.

November 1-jén Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer írásbeli parancsot adott ki a pesti hídfő két déli védőkörletének riadózászlóaljakkal való megszállására. Az „A” védőkörlet parancsnoka a német Korff ezredes lett (harcálláspontja Soroksáron), a „B” védőkörlet élére pedig a magyar Billnitzer vezérőrnagyot nevezték ki (harcálláspontja Rákoscsabán).

Mindkét védőkörletben magyar és német csapatok egyaránt bevetésre kerültek. A német 1., 2. és 3. riadózászlóalj az „A” védőkörletbe, a 4. riadózászlóalj pedig a „B” védőkörletbe került.

A kapott parancs szerint a magyar VI. hadtestnek is be kellett vetnie erőit a két védőkörletben. A zászlóaljaknak november 2-án déli 12 óráig kellett megszállni a kijelölt állásokat. A „Budapest” hadtestcsoport tartalékát a Kispestre átcsoportosított 1. SS-rendőrezred[9] képezte.

A kirendelt riadóalakulatok fő feladata az volt, hogy a Budapestre bevezető utak mentén gyalogságként oltalmazzák a légvédelmi tüzérosztagok gépágyúit és a tábori tüzérségi feladatokat is végrehajtó légvédelmi ágyúkat.

A német 17. légvédelmi tüzérdandár (Georg Trost ezredes) erőinek úgy kellett csoportosulnia, hogy a Duna-hidak szükségszerű légvédelmén kívül páncélosok ellen is bevethető tűzerejük zömét a Budapest–Kecskemét műút mentén összpontosíthassák.[10]

Bizonyára e parancs értelmében csoportosíthatták át az ócsai műút páncélosok elleni védelmére azt a mintegy négyütegnyi (körülbelül 16) német 10,5 cm-es nehéz légvédelmi ágyú egy részét is, amelyek már 1944 augusztus elején is tüzelőállásban voltak Soroksár déli előterében. Az ágyúkat az ócsai út jobb oldalán, egy fiatal akácerdőben ásták be. A nagy tömegű, tüzelőállásban is több mint 10 tonnás, hosszú csövű lövegeknek megfelelő alapot kellett készíteni, nehogy a futóhomokos területen tűzharc közben instabillá váljanak.[11]

A pesti hídfőt a Duna keleti partján félkörívben kijelölt és részben már kiépített támpontszerű állásrendszer, az úgynevezett „Attila” vonal védte. A munkálatok megkezdésére a magyar Fővezérség 1944. szeptember 11-én intézkedett.

A tábori jellegű védelmi vonal a tervek szerint három fő védőövből állt. Ezek közül az első Alsógöd–Csomád–Veresegyház–Domony–György-major–Maglód–Ecser–Vecsés–Dunaharaszti vonalában futott, nagyjából 75 km hosszan.

Az első lövészárok vonala előtt kettő- vagy háromsoros drótakadály húzódott, azelőtt pedig három méter mély és három-négy méter széles harckocsiárkot építettek ki. A drótakadályok és a harckocsiárok elé aknazárakat telepítettek. Dunaharasztinál egysoros nagyfeszültségű villamos akadályt is létesítettek.

A külső védőöv harcászati mélysége három-négy km mély volt, s helyenként négy-öt egymás mögötti harcárokból állt.

Az első védőöv mögött 12-15 km-re létesítették a mintegy 60 km hosszú másodikat Dunakeszi – Mogyoród – Isaszeg – Pécel – Pestszentimre – Soroksár vonalában. A védőöv északon és délen három, keleten pedig egy-kettő, egymás mögötti harcárokból állt.

A harmadik védőövet a második mögött öt-tíz km-re építették ki az Újpest észak – Cinkota – Rákosliget – Pestszentlőrinc – Pestszenterzsébet – Csepel dél terepszakaszon, egy körülbelül 35 km hosszú vonalon.

Az egész „Attila” vonalra jellemző volt, hogy a lövészárkok csak egyes szakaszokon épültek ki összefüggően. Általában csak támpontok létesítettek, amelyek körül lövészgödröket és golyószóró- vagy géppuska-tüzelőállásokat emeltek ki, s ezeket igyekeztek árkokkal összekötni. A megerődített terepszakaszok védelmi létesítményei – egykorú szovjet felmérés szerint – az alábbiak voltak[12]:

 

Védőöv
Az arcvonal teljes hossza	75 km	60 km	35 km
Lövészárkok teljes hossza	234 km	135 km	130 km
Löveg- és aknavető-tüzelőállások[13]	900 db	420 db	630 db
Drótakadályok teljes hossza	96 km	40 km	48 km
Harckocsiárkok teljes hossza	36 km	10 km	20 km
Lövészgödrök 1 arcvonal-km-en	80-90 db	40-50 db	80-90 db
Golyószóró- és géppuska-tüzelőállások 1 arcvonal-km-en	15-20 db	10-12 db	12-15 db
Telepített aknák mennyisége 1 arcvonal-km-en	Kb. 370 db	Kb. 250 db	Kb. 300 db

 

Ezek az adatok 1944. december elejére vonatkoznak. 1944. október végén, illetve november elején még javában folytak az építési munkálatok. A III. védőállás (védőöv) kiépítésének megkezdésére például a magyar VI. hadtest műszaki parancsnoka, Szabó Sándor őrnagy csak 1944. november 6-án adta ki a parancsot.

E fenti adatokat támasztja alá, hogy Almay Béla ezredes, a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetője szerint a pesti hídfőt oltalmazó vonal összesen hét hadosztálynyi erő számára épült ki.[14] Ugyanakkor dálnoki Veress Lajos vezérezredes háromkötetes munkájában azt olvashatjuk, hogy az állásrendszer négy, egyenként hat zászlóaljas hadosztálynak készült.[15]

A védelmi vonal nehéz földmunkáit zömében zsidó munkaszolgálatosok (úgynevezett kisegítő munkásszázadok) és a védőövek vonalvezetése miatt érintett települések levente fiataljai végezték, de a munkaképes polgári lakosságot is bevonták a munkálatokba. 1944. október 14-én a hídfő kiépítésén mintegy 10 ezer fő dolgozott.[16]

A Magyar Királyi Honvédség műszaki (főleg utász-) alakulatai inkább csak irányították ezt a munkát (s feladatul kapták a zsidó munkaszolgálatosok őrzését is). Saját kezűleg elsősorban a veszélyes, nagy szakértelmet igénylő műszakizár- és aknatelepítést tervezték és végezték, illetve a harckocsiárkokon átívelő hidakat készítették elő robbantásra.

A m. kir. 53. utászzászlóalj (Koppány Ernő alezredes) például 1944. október 23-án érkezett a hídfőbe. Az alakulat 1. százada Ecserre („B” védőkörlet), 2. százada Fótra, majd Veresegyházra („D” védőkörlet), 3. százada pedig Gödöllőre („C” védőkörlet) került.

A zászlóaljnak alárendelt VII. utász pótszázad Pestszentimrén („A” védőkörlet), a II. önálló utász pótszázad pedig Gyálpusztán („A” védőkörlet”) tevékenykedett.[17]

Újabban fellelt levéltári adatok szerint az „Attila” vonal első védőövében biztosan harckocsiárok húzódott Dunaharaszti 114-es magassági ponttól délnyugatra, továbbá a Soroksárra és Ócsára vezető utak mentén (aknazárral biztosítva), valamint Vecsés és Ecser[18] déli előterében.

A Vecsésnél kiépített, illetve az Ócsára vezető út mentén – balra 400 m-re – létesített harckocsiárkot úgynevezett „lövő tányéraknákból” (korabeli rövidítéssel lőtak-okból) álló zárakkal is biztosították.[19]

A lövő tányérakna Misnay József mérnökkari alezredes, okleveles mérnök, a Magyar Haditechnikai Intézetben munkatársának fejlesztése volt. Ez az eszköz nem csak a páncélozott harcjárművek lánctalpa ellen volt hatásos, de kumulatív sugara akár a páncélosok oldalpáncélzatát is átégethette (akár a páncélököl lövedéke). Általában utak, szűkebb átjárok közelében álló fákra, sziklákra vagy akár házfalakra[20] telepítették. Ha a kifeszített huzalt a mozgó cél elhúzta, a lövő tányérakna működésbe lépett. E rendkívül korszerű, magyar gyártmányú műszaki záró harcanyaghoz hasonló eszközt csak az 1960-as években kezdtek gyártani Nyugat-Európában.[21]

A lövő tányéraknát az 53. utászzászlóalj századai is telepíteni kezdték, majd a telepített zárakat felügyelték tevékenységi körzetükben, pedig az alakulat tisztjei csupán 1944. október 25-én szereztek először tudomást az eszköz létezéséről.[22]

A magyar 153. honvéd kerékpáros-utászszázad (Gödry Ernő főhadnagy) 1944 októberében a Vác−Gödöllő−Rákospalota észak terepszakaszon kisebb hidak, átereszek robbantásra való előkészítését és őrzését végezte, összesen 32 helyszínen. Az alakulat az erre kijelölt helyeken további − egyenként 12 lövő tányéraknából álló − robbanózárakat is telepített.[23]

Miközben a német–magyar csapatok megkezdték az „Attila” vonal külső védőövének megszállását, a harcok a Kiskunság északi részén lankadatlan hevességgel folytatódtak.

 

 

1944. november 1. szerda

(Időjárás: napközben 12 Celsius-fok, a felhős égbolt dél körül felszakadozott. A mellékutak csak feltételesen járhatók.)

 

A magyar 1. huszárhadosztály védelme Kunszentmiklóstól mintegy öt km-re északra, Fehér-tanya – Peszéradacs vonalon húzódott. A szovjet támadás következtében a magyar lovas seregtest délután Bugyi körzetéig szorult vissza. Ennek ellenére este parancsot kapott a német III. páncéloshadtesttől, hogy november 2-án hajnalban indítson támadást, és foglalja vissza a szovjetek által november 1-jén birtokba vett Kunszentmiklóst.[24] E parancs nem csak erősen vitatható volt, de egyet jelentett az azonnali szétveretéssel, tekintve, hogy éppen a célként megjelölt településnél készült fel a támadásra a szovjet 46. hadsereg másik gépesített magasabbegysége, a 4. gárda-gépesítetthadtest is.

A Kecskeméten körülzárt német 24. páncéloshadosztály részei és a 133. légvédelmi tüzérezred november 1-jére virradó éjjel északkeleti, illetve északnyugati irányban kitört. A 24. páncéloshadosztály részei csatlakoztak a Nagykőrös déli előterében harcoló 23. páncéloshadosztályhoz. A 133. légvédelmi tüzérezred Lajosmizsére vonult.

A német III. páncéloshadtest (Hermann Breith páncélos tábornok) törzse aznap átvette a harcvezetést az 1., 23. és 24. páncéloshadosztály, valamint a magyar 1. páncéloshadosztály csapatai felett.[25]

A magyar 1. páncéloshadosztály, miután előző este Kerekegyházánál szétszórták erőit, reggel Lajosmizse délnyugati előterében gyülekezett. A német 1. páncéloshadosztály részeivel közösen a magyar páncélosok felvették az összeköttetést a német 133. légvédelmi tüzérezreddel[26], amely a Lajosmizse ellen 10 harckocsi támogatásával megindított szovjet támadást visszaverte.

Szovjet adatok szerint Lajosmizsétől nyugatra 25 harckocsi támadta meg a 49. gárda-lövészhadosztály erőit. Az ellenlökést a szovjet tüzérség visszaverte. Hét kilőtt páncélos maradt az összecsapás helyszínén.[27] Ezek valószínűleg a magyar 1. páncéloshadosztály harcjárművei lehettek.

Délelőtt Szabó László a lajosmizsei műúton újabb szovjet T–34 harckocsit tett harcképtelenné. A Kecskemét felől, fák takarásában előreszivárgó páncélosok közül az egyik megtámadta az éppen tüzelőállást váltó 7,5 cm-es páncéltörő ágyút vontató Botond terepjáró tehergépkocsit, amely Lajosmizse felé haladt. A harckocsi egy lövéssel felgyújtotta a tehergépkocsit, amelyről a kezelők – egy ekkor hősi halált halt tizedes kivételével – előzőleg az út menti árokba menekültek. Szabó a távolodó harckocsira 15 méterről páncélököllel rálőtt. A sérült harckocsi nem semmisült meg, de kezelői a közeli erdőben hamarosan elhagyták.[28]

Napközben a magyar 1. páncéloshadosztály, illetve a német 1. páncéloshadosztály ennek alárendelt egyik harccsoportja Tatárszentgyörgy körzetéből délkelet felé támadva felvette a kapcsolatot a német seregtest Lajosmizsét védő másik harccsoportjával. A helységet egész nap páncélosokkal támogatott szovjet támadások érték. A szovjeteknek egy alkalommal sikerült betörniük Lajosmizse keleti felébe, de a védők végül kivetették onnan őket.

Szovjet adatok szerint Lajosmizse körzetéből a német−magyar csapatok több ellenlökést is indítottak. Az egyiket zászlóaljnyi gyalogsággal és hat páncélossal délkeleti irányban hajtották végre a szovjet 37. lövészhadtest balszárnya ellen. A másik − mintegy ezrednyi gyalogsággal és 45 páncélossal − a Lajosmizsétől délre lévő Kláber-telep vasútállomása−138-as magassági pont (Lajosmizse délnyugat három és fél km) terepszakaszról indult a 132-es magassági pont (Kláber-telep nyugat egy km) irányában a 49. gárda-lövészhadosztály csapatai ellen. A harcok itt elhúzódtak. A szovjetek 10 támadó páncélos kilövését jelentették.[29]

A német 1. páncéloshadosztály első Panther harckocsijai – a megerősített 1/I. páncélososztály részei – november 2-ára virradó éjszaka érkeztek be Monorra.[30]

Magyar adatok szerint a „Fretter-Pico” seregcsoport tartalékát képező „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály részei beérkeztek Felsődabas területére. A 13. páncéloshadosztálynak Bugyi−Pereg körzetébe kellett volna gyülekeznie.[31]

A magyar Fővezérség hadműveleti osztályának aznapi értékelése szerint „általában Cegléd, Kecskemét és Lajosmizse által alkotott háromszögben nagyarányú páncélos csata folyik, melynek kimenetele még áttekinthetetlen”.[32]

November 1-jén reggel 8 órakor egy szovjet–román csoportosítás betört Nagykőrös délkeleti felébe. A német 23. páncéloshadosztály 23. páncélos-felderítőosztálya a 23/I. páncélososztály öt harckocsijának támogatásával kiverte a támadókat a helységből, de azoknak a várost délről övező bokros terepen sikerült megkapaszkodni. A szovjet 46. hadsereg jelentése szerint 8 óra 30 perc körül a 37. lövészhadtest 59. gárda-lövészhadosztályát Nagykőrös nyugati előterében, „Harnóc”[33] tanyánál egy századnyi gyalogság és négy páncélos ellenlökése érte.[34]

A német harccsoport 13 óra 30 perckor folytatta támadását dél felé, majd a kelet felől tapasztalt erős oldalazó tűz ellenére elérték a Nagykőröstől kilenc km-re délre lévő 121-es magassági pontot és felvették a kapcsolatot a hadosztály 126. páncélgránátos-ezredével.[35]

Ugyanis délután 15 óra körül a 23. páncéloshadosztály 126. páncélgránátos-ezrede az 503. nehézpáncélos-osztállyal közösen Nagykőrös délnyugati körzetéből kelet felé támadást indított, hogy oldalba támadja az ott megkapaszkodott szovjet−román erőket.

A nehézpáncélos-osztály aznap meglévő 45 Tiger B páncélosából 18 bevethető és 19 rövid időn belül javítható nehézharckocsival, négy bevethető és négy rövid időn belül javítható légvédelmi páncélossal, valamint három bevethető és három rövid időn belül javítható lövészpáncélossal rendelkezett.[36]

A támadás élén Wiegand százados 2. százada haladt, mögötte a 3. század, a törzs és végül az 1. század. Az osztály hamarosan ellenséges csoportosításba ütközött, amely az egység támadási sávjára merőlegesen a Budapest felé igyekvő szovjet csapatokat követte. A szovjeteket sikerült meglepni. Tovább haladva azonban hamarosan páncélelhárító körletbe ütköztek. Az élen haladó harckocsit, amelynek parancsnoka Brodhagen főhadnagy volt, eltalálta és felgyújtotta egy szovjet páncéltörő löveg. A megsemmisített német páncélos eltorlaszolta a támadás irányát.

A terep megkerülő manőverekre a sok szőlő és kert miatt alkalmatlan volt. A látási viszonyok is a jól álcázott szovjeteknek kedveztek. Arcból indított támadásra gondolni sem lehetett, ezért Rolf Fromme százados – az 503. nehézpáncélos-osztály parancsnoka – a 3. századnak azt a parancsot adta, hogy széles jobbra kanyarodással karolja át és támadja oldalba az állást.

A terep az út mindkét oldalán erősen felázott volt, két Tiger B nehézharckocsi azonnal meg is süllyedt. A sáron keresztül lehetetlen lett volna a további előrenyomulás, ezért páncélgránátos rohamosztagokat állítottak össze, amelyek a harckocsik tűztámogatása mellett az állásokat kiemelték, az ellenállást letörték.

Délután 17 óra körül a 23. páncélosezred öt Panther harckocsijának kellett kisegíteni a 128/II. páncélos-tüzérosztályt Nagykőröstől hat km-re délre, ahol szovjet lövészgyalogság támadta meg.[37]

A továbbiakban a 23. páncéloshadosztály felderítőosztagainak este 22 óra körül sikerült kapcsolatot létesíteniük a Kecskeméttől északra harcoló német 24. páncéloshadosztály egységeivel, majd a németek a 124-es magassági pontnál (Kecskemét északkelet hat km) védelembe mentek át. Éjszaka a németek védelmüket Nagykőrös déli szélére vonták vissza. November 2-ára virradó éjszaka kemény munkával kivontatták a megsüllyedt nehézharckocsikat is.[38]

A 23. páncéloshadosztály balszárnyán, Jászkarajenőtől nyugatra a magyar 20. honvéd gyaloghadosztály egyik ezrede − valószínűleg a Turán harckocsikkal megerősített „Botond” harccsoport[39] − lezárta az arcvonalon támadt rést.

A német I. repülőhadtest és a magyar 102. repülődandár ismét támadta a Kecskemét északi körzetében harcoló szovjet csapatokat. A beérkezett jelentések szerint e légi támadások során – az erős szovjet vadászrepülő-védelem ellenére – 12 ellenséges páncélos, két felderítő páncélgépkocsi és 30 tehergépkocsi semmisült meg. A németek – magyar vadászrepülőgépekkel közösen – 17 szovjet repülőgép lelövéséről számoltak be.[40]

A Kecskeméttől öt-hat km-re észak-északnyugatra – a budapesti műúttól keletre – körvédelemre berendezkedett 24. páncéloshadosztály és a Lajosmizsét tartó 1. páncéloshadosztály közötti résen keresztül a szovjet páncélosok folytatták támadásukat Budapest irányában. A 24. páncéloshadosztály a reggeli órákban a szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest mintegy 30 páncélosával vívott súlyos harcokat. A seregtest karbantartó és ellátó alakulatai délelőtt 9 óra körül déli irányból két órán keresztül haladtak Nagykőrösön át Cegléd irányába. Több sérült páncélost drótkötéllel vontattak.

Estére a 2. gárda-gépesítetthadtest 6. gárda-gépesítettdandára elérte Alberti (a mai Albertirsa) déli előterét Szabó-tanya (Irsa dél négy km) körzetében. A 37. gárda-harckocsidandár 25 páncélossal Cegléd délnyugati körzetében Kupai-Kovácsmajor vasúti megállóhelynél, 4. gárda-gépesítettdandár hét harckocsival Lipót-majornál (Örkénytől keletre), az 5. gárda-gépesítettdandár pedig Lajosmizsétől nyugatra előretörve, az Örkény-táborhoz tartozó Csurgay-majornál harcolt. A németek 20 további szovjet páncélost észleltek Lajosmizsétől északkeletre, a 145-ös (Kerekes) és 146-os (Hálóshalom) magassági pontok körzetében.[41]

A 2. gárda-gépesítetthadtest él-osztagainak a kapott parancs szerint november 2-án reggelig el kellett érniük Üllő és Monor körzetét, majd 3-án estig elfoglalni Budapestet.[42]

A szovjet előretörés miatt a magyar 8. tábori póthadosztály Lajosmizse körzetében lévő törzsének helyzete is tarthatatlanná vált. Ahogy azt Orbay ezredes, a hadosztály megbízott parancsnoka naplójában feljegyezte:

 

„20 h tájban jött a híre, hogy az orosz páncéloscsapatok elfoglalták Tatárszentgyörgyöt, balra Pusztavacsot. Túl voltunk szárnyalva [vagyis szárnyaikat megkerülték – Sz. N.].

Ugyanekkor jött a parancs, hogy a maradék csapatainkat át kell adni az 1. német páncéloshadosztálynak, a hadosztályparancsnokság pedig menjen Ócsára, ahol felfogó vonalat létesítve, gyűjtse össze szétugrasztott csapatait.

Egyidejűleg kezdte meg az 1. német páncéloshadosztály a lajosmizsei állások kiürítését, hogy magasságunkban (Csurgay-major) vegyen [fel] átmenetileg új állást. A hadosztályparancsnokság helye tarthatatlan, a szükséges parancsok kiadása után megindultunk Ócsára. Világosan látható volt, hogy az oroszok baloldalt velünk együtt haladnak (rakétázás!).

24 h-kor érkeztünk be a zsúfolt Ócsára, ahol riadókészültségben a hadosztályparancsnokság lepihent.”[43]

 

Aznap az LVII. páncéloshadtest parancsnokának, Kirchner tábornoknak a vezetése alatt megalakult a „Kirchner” páncéloscsoport. Alárendeltségébe tartozott a hadtest 1., 23. és 24. páncéloshadosztálya, valamint a magyar VIII. hadtest 20. gyaloghadosztálya, 5. és 8. tábori póthadosztálya. A csoportosítás feladata a Kecskemét körzetéből észak felé nyomuló szovjet csapatok szétverése volt.[44]

A német páncéloscsapatok átcsoportosítása is gőzerővel folyt. A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály egy megerősített harccsoportja reggel 6 órakor Mezőkövesd környékéről Gyón – Alsódabas körzetébe indult. Az eredetileg az LVII. páncéloshadtesthez irányított seregtestet aznap a III. páncéloshadtestnek rendelték alá. A 13. páncéloshadosztály Polgártól Kiskunlacháza – Bugyi felé, a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály[45] pedig Kiskunlacháza irányába tartott.[46]

Utóbbi seregtest 8/1. SS-páncélvadász-százada 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyúkkal egy nappal korábban még Nyíregyháza délkeleti előterében harcolt. Parancsnoka, Friedrich Meier SS-Hauptsturmführer határozottságról és hidegvérről tett tanúbizonyságot, amikor a szovjet 6. gárda-lovashadtest támadásakor készületlen századát tüzelőállásokba parancsolva, irányzói egy Valentine IX harckocsit és két önjáró löveget lőttek ki, és ezzel a szovjet támadást visszaverték.[47]

A 13. páncéloshadosztály, miután reggel 7 óra körül az utolsó alakulatai is átkeltek a Tiszán Polgárnál, aznap délután Emőd és Feldebrő körzetében gyülekeztette erőit. Feldebrőn gyülekeztek a hadosztály alábbi alakulatai:

 

− hadosztálytörzs az ellátó alakulatokkal;

− 66/II. páncélgránátos-zászlóalj (200 fős harcos-létszám, két 7,5 cm-es páncéltörő ágyú);

− 93/II. páncélgránátos-zászlóalj (250 fős harcos-létszám, négy aknavető, egy 7,5 cm-es gyalogsági löveg;

− 13/II. páncélos-tüzérosztály (nyolc 10,5 cm-es tábori tarack, négy 10 cm-es ágyú);

− 4. páncélos-utászzászlóalj 1. és 2. százada tehergépkocsin (összesen 100 fős harcos-létszám, két aknavető);

− 13. páncélos-felderítőosztály egy százada tehergépkocsin (30 fős harcos-létszám).

 

A településen megerősítő tüzéralakulatok is állomásoztak, így a 959. tüzérdandár törzse az 52/II. gépvontatású nehéz tüzérosztállyal (két 15 cm-es tábori tarackos és egy ágyús üteggel), valamint a 607. önálló tüzérosztály (hat 21 cm-es mozsárral). A Feldebrőn gyülekeztetett német erők 19 órakor indultak tovább új bevetésük színterére, Budapest előterébe. Emődön a 13. páncéloshadosztály alábbi alakulatai még vasúti berakodásra vártak:

 

− 66/I. páncélgránátos-zászlóalj (35-40 lövészpáncélossal);

− 13/4. páncélos-felderítőszázad (20 lövészpáncélossal);

− 4/3. páncélos-utászszázad (15 lövészpáncélossal).

 

E lövészpáncélosokat még aznap este saját lábon megindították Budapest felé. A hadosztály 4. páncélosezrede (mindössze öt bevethető Panther harckocsival) és 13/III. páncélos-tüzérosztálya (hat bevethető Hummel önjáró tarackkal) tovább várt a vasúti berakodásra. Ugyanakkor a 13. páncélos-felderítőosztály további 10 lövészpáncélosát, valamint a 661. önálló páncélvadászosztály hat Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosát és három Nashorn páncélvadászát már vasútra rakták.[48]

A német 325. rohamlövegdandár[49] Poroszló felé tartó hét StuG. III és StuH. 42 rohamlövegét aznap Hevesre, az alakulat számára kijelölt gyülekezési körletbe irányították.[50]

Noha a 2. Ukrán Frontot támogató 5. légi hadsereg aznap 531, másnap pedig 543 bevetést repült, a német páncéloscsapatok vasúton való átcsoportosítását képtelen volt megakadályozni.

November 1-jén délután 16 óra tájban a szovjetek Budapest irányában újabb harckocsi- és gépesített erőket vetettek harcba, ezúttal a 4. gárda-gépesítetthadtestet. Ennek feladata az volt, hogy Kiskunfélegyháza nyugati körzetében vonja össze erőit, majd a 23. lövészhadtest gépkocsikon szállított 68. gárda-lövészhadosztályával együttműködésben támadjon Izsák−Kunszentmiklós irányában és november 2-án reggelig jusson ki az Alsónémedi−Szigetszentmiklós−Szigetcsép terepszakaszra, majd északi irányban folytatva a támadást, vegyen részt Budapest elfoglalásában.[51]

A 4. gárda-gépesítetthadtest 1944. október 29-én 13 ezer 404 katonával, valamint egyebek mellett 121 T−34/85 harckocsival, három SzU–85 önjáró löveggel, 31 darab 76,2 mm-es löveggel és 44 darab 120 mm-es aknavetővel rendelkezett.[52] Október végén beérkezett a hadtesthez a 352. gárda nehéz önjáró tüzérezred is, s ez jelentősen megnövelte az önjáró lövegek mennyiségét.

A hadtest parancsnoka, Zsdanov altábornagy úgy döntött, hogy a magyar csapatok harcászati védelmét Szabadszállás−Fülöpszállás körzetében a 39. gárda- és 37. gárda-harckocsiezreddel töri át, majd a hadműveleti siker elérése érdekében a mélységben két párhuzamos irányban folytatja erőivel az előretörést. A súlypontot a hadtest parancsnoka a jobbszárnyra helyezte.

A harcrend első lépcsőjében két gépesített-dandár, a másodikban egy gépesített- és egy harckocsidandár támadott.

A 14. gárda-gépesítettdandár, megerősítve a 68. gárda-lövészhadosztály 200. gárda-lövészezredével, az 1512. önálló páncéltörő tüzérezreddel és a 129. gárdaaknavető- (rakéta-sorozatvető) tüzérosztállyal, azt a feladatot kapta, hogy a főerők élén támadva november 2-án 12 óráig foglalja el Ócsát.

A 15. gárda-gépesítettdandár, megerősítve a 68. gárda-lövészhadosztály 202. gárda-lövészezredével és az 527. aknavető-ezred 1. osztályával arra kapott parancsot, hogy a hadtest balszárnyán, a Duna mentén támadva, november 2-án délig vegye birtokba Rákócziligetet, Szigetszentmiklóst és Taksonyt.

A 36. gárda-harckocsidandár, megerősítve a 352. gárda nehéz önjáró tüzérezreddel és a 68. gárda-lövészhadosztály 136. gárda-tüzérezredének egyik tarackos ütegével, arra készült fel, hogy a 14. gárda-gépesítettdandár mögött, a második lépcsőben mozogva november 2-án 12 óráig elfoglalja Dunavarsányt.

A 13. gárda-gépesítettdandár, megerősítve a 68. gárda-lövészhadosztály 198. gárda-lövészezredével, valamint az 527. aknavető-ezred zömével, azt a parancsot kapta, hogy a 36. gárda-harckocsidandárt követve, a második lépcsőben törjön előre és november 2-án délig vegye birtokba Alsónémedit.[53]

A szovjet 7. gárdahadsereg 25. gárda-lövészhadtestének alárendelt 27. önálló gárda-harckocsidandár 20 óráig Mezőtúr−Cifra csárda−Tiszaföldvár menetvonalon a Cibakházától keletre lévő Megállj-csárda körzetét érte el.

A dandár állományába aznap 45 T−34, 18 T−34/85 harckocsi, valamint 16 SzU−85 és hat SzU−76M önjáró löveg tartozott. Ezek közül 24 T−34, 17 T−34/85, 15 SzU−85 és négy SzU−76M volt üzemképes állapotban.[54]

Az alakulat páncélos-állománya főként a lövészcsapatok közvetlen tűztámogatását végezte. Így a harckocsik mellett bevetett önjáró lövegek irányzási korlátjai ebben a szerepkörben nem jelentettek különösebb harcászati hátrányt.

 

 

[1] Pfeffer-Wildenbruch SS-Obergruppenführer 1944. december elején az SS IX. hegyihadtestének parancsnoka lett.

[2] Elnevezése hamarosan hadtestcsoport lett. Ez olyan átmeneti csoportosítást takart, ahol egy német és egy szövetséges (jelen esetben magyar) hadtest harcát az egyik hadtestparancsnok irányítja saját törzsével, hadseregtörzs beiktatása nélkül.

[3] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209322. felvétel).

[4] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF 1667/Főv. hdm. – 44. X. 17.

[5] A csoportot parancsnokáról, a magyar rohamtüzér csapatnem atyjáról, Billnitzer Ernő vezérőrnagyról nevezték el. A „Billnitzer” csoportot a VI. hadtest parancsnokságának tartalékként kellett alkalmaznia, mivel számolni lehetett azzal, hogy a rohamtüzérosztályokat fokozatosan felöltik rohamlövegekkel és máshol vetik be. Ehhez lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF 1667/Főv. hdm. – 44. X. 17.

[6] A budapesti légvédelmi tüzércsoport öt légvédelmi tüzérosztály részeiből állt, és Kozma József ezredes (később vezérőrnagy) volt a parancsnoka. A légvédelmi tűzeszközök mennyiségére lásd Kozma vezérőrnagy 1945. január 2-án kelt helyzetjelentését Matolcsy Elek altábornagy, a légvédelmi erők parancsnoka számára In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), m. kir. 102. légvédelmi tüzérpótosztály naplójának melléklete.

[7] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3091. sz., Almay Béla: Budapest védelméről (előadás a Wiener Neustadt-i hadosztályparancsnoki tanfolyam számára), 1945. 4. o. Fentiekből következik, hogy a Budapesten állomásozó német 17. légvédelmi tüzérdandár mintegy 170 ágyúval és 105 gépágyúval rendelkezhetett. A tűzeszközök zöme csak szükségképpen volt vontatható.

[8] Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 239. o., valamint Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. 21. rész. In: Hadak Útján 1964. márciusi szám. 10. o.

[9] Az ezred három zászlóaljból (ezek közül az egyik a zömtől távol állomásozott) és ezred-közvetlen alakulatokból állt. Fegyverzete a kézifegyvereken kívül – századonként 12 db – MG 34 géppuskából, 8 cm-es aknavetőkből, 7,5 cm-es páncéltörő ágyúkból, páncélöklökből és puskagránátvető-toldatokból állt.

[10] Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF 2113/Főv. hdm. – 1944.

[11] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3893. sz., Pálosi József: Katonáskodásom. 34. o.

[12] Budapestszkaja Operacija. A 2. Ukrán Front egykorú összefoglalója a budapesti hadműveletről. Másolata a szerző birtokában. 6-10. o.

[13] Minden bizonnyal a légvédelmi lövegek tüzelőállásaival együtt.

[14] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3091. sz., Almay Béla: Budapest védelméről (előadás a Wiener Neustadt-i hadosztályparancsnoki tanfolyam számára), 1945. 1. o.

[15] Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 217. o.

[16] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3784. sz., kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredes: A Tatár-hágó visszanéz c. könyv kézirata és a szerző visszaemlékezései az 1944/45-ös év eseményeire és hadifogságára (1944. márc. – 1946. jan.) 97. o. November közepére az állásokon már 28 ezren dolgoztak.

[17] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), m. kir. 53. utászzászlóalj naplója, 1944. október 23-i bejegyzés.

[18] Az utóbbi községnél kiépített harckocsiárokban e sorok írója még maga is megfordult gyermekként az 1970-es évek végén. A még be nem szántott részt akkor kispuska-lőtérnek használták.

[19] Ezt bizonyítja, hogy a m. kir. 202. honvéd gépkocsizó különleges műszaki zászlóalj 2. századának két katonája is ilyen harceszköz felrobbanásakor sebesült meg (egyikük október 31-én, a másik pedig november 2-án). Lásd erről HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 30.497/8. ny. v. – 1945. Feltételezzük, hogy a legyártott mintegy 20-40 ezer lövő tányéraknából jutott az „Attila” vonal egyéb védelmi terepszakaszira is.

[20] Ilyen lövő tányéraknákat telepítettek például a magyar csapatok 1944-ben a Keleti-Kárpátok átjáróinak lezárására, de 1944. október 15-én a budai Várhegy Bécsi kapu tér felé vezető útvonalán is, hogy megakadályozzák a német páncélosok behatolását a Várba. Egy ilyen akna itt fel is robbant, és súlyosan megrongálta a telepítés helyével szemben lévő házat.

[21] Lásd Czapek Béla: A Misnay–Schardin-effektus és a Lőtak. In: Haditechnika, 1986. november-december.

[22] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) M. kir. 53. utászzászlóalj naplója, 1944. október 25-i bejegyzés.

[23] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3650. sz., Gödry Ernő: Kiegészítés és befejezés Bakos Tibor volt ht. hadnagy leírásához a volt 153. kp. u. szd-ról.

[24] Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. In: Hadak Útján. 1964. áprilisi szám. 22. rész. 9. o.

[25] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 1., 3. o.

[26] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. novemner 1., 3. o.

[27] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 1-jén 15 órakor leadott jelentés.

[28] Szabó László: Kistelektől a polgárdi ipartelepig. 3. rész. In: Haditechnika 2004/1. szám 60. o.

[29] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 1-jén 21 óra 30 perckor leadott jelentés.

[30] Stoves, Rolf: Persönliches Kriegstagebuch Pz.Rgt. 1 (gépelt kézirat, másolata a szerző birtokában), 1944. november 1-jei bejegyzés.

[31] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 1., 3-4. o.

[32] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 1., 3. o.

[33] Ilyen nevű települést az 1944. évi 1:50.000 méretarányú magyar katonai térképen nem találtam.

[34] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 1-jén 15 órakor leadott jelentés.

[35] Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941−1945. Stuttgart, 1982. 435-436. o.

[36] Lásd az 503. nehézpáncélos-osztály 1944. október havi jelentését. Abt. Ia Nr. 328/44 geh. Másolata a szerző birtokában.

[37] Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941−1945. Stuttgart, 1982. 436. o.

[38] Számvéber Norbert: Nehézpáncélosok. A német 503. nehézpáncélos-osztály magyarországi harcai. Budapest, 2000. 49-50. o.

[39] Vö. Babucs Zoltán − Maruzs Roland: „Jász Vitézek rajta, előre!” A jászberényi kerékpáros és harckocsi zászlóalj története (1921−1945). Nagykovácsi, é.n. 75. o.

[40] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 1. 11. 1944 (626. tekercs 7209692. felvétel).

[41] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 1., illetve HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 1. 11. 1944 (626. tekercs 7209691. felvétel).

[42] Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 102. o.

[43] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. november 1-jei bejegyzés.

[44] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 1. 11. 1944 (626. tekercs 7209697. felvétel).

[45] Október 27-én a hadosztály 8. SS-páncélvadászosztályának 25 Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosából 10 volt bevethető. A seregtest három lovasezredének és felderítőosztályának gyalogsági harcos-létszáma összesen 3060 fő volt. A 8. SS-tüzérezred 37 löveget számlált. A bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúk száma 19 volt.

[46] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 1. 11. 1944 (626. tekercs 7209693. felvétel).

[47] Lásd Yerger, Mark C.: German Cross in Gold. Holders of the SS and Police. Volume 4: „Cavalry Brigade and Divisions”. San Jose, 2009. 229. o.

[48] Bundesarchiv–Militärarchiv (Freiburg im Breisgau), RH 24−72, Kriegstagebuch Ia des LXXII. Armeekorps, Bericht über Fahrt des Chefs des Gen. Stabes LXXII. AK. zur 13. Pz. Div. am 1. Nov. 1944.

[49] A 325. rohamlövegdandár parancsnoka Roman Wilpricht százados volt.

[50] Bundesarchiv–Militärarchiv (Freiburg im Breisgau), RH 24−72, Kriegstagebuch Ia des LXXII. Armeekorps, Fahrt des Kdr. Generals am 1. 11. 44 zum Btl. Doergens.

[51] Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 101-102. o.

[52] Tolubko, V. F. − Barisev, N. I.: Na juzsnom flange. Bojevoj puty 4-go gvargyejszkovo mehanizirovannogo korpusza (1942−1945). Moszkva, 1973. 338. o.

[53] Tolubko, V. F. − Barisev, N. I.: Na juzsnom flange. Bojevoj puty 4-go gvargyejszkovo mehanizirovannogo korpusza (1942−1945). Moszkva, 1973. 339-341. o.

[54] A 27. önálló gárda-harckocsidandár hadműveleti jelentése a 7. gárdahadsereg harckocsi- és gépesített csapatai parancsnokának (másolata a szerző birtokában), 1944. november 1.

 

HELYIEK VISSZAEMLÉKEZÉSE:

Klábertelepre Méntelek felől jöttek be az oroszok! A gyárkéményen német géppuska állás volt ki építve, és két német harckocsi volt beálcázva a pincéknél. Mikor a gyárkémény lövést kapott a két harckocsi elindult Lajosmizse irányába. Német katonák maradtak csak itt, de azokat szó szerint agyonverték a szovjetek! Nagyanyámék (Szűcs Lajosné) disznóólját széttaposta egy T-34 es, 3 német és egy szovjet katonát ástak el a kertjükben, de exhumálták őket a csata után, Ahol a szovjetek zárt ajtót találtak szétdúrták a lakást ahol nyitva volt ott csak az élelmiszert vitték el! A kláberiek egy Buckóban épített bunkerben vészelték át az ostromot!

1944. október 31. kedd

(Időjárás: napközben 12 Celsius-fok, felhős égbolt, helyenként gyenge záporok. A burkolatlan utak általában rosszul járhatók.)

 

Hajnali 2 órakor a Kecskemét felé keletről és délkeletről előretörő német 24. páncéloshadosztály súlyos harcok árán sikerült összeköttetést teremteni a városban harcoló védőkkel, és teljesen megtisztítaniuk a települést.[1]

Reggel 7 óra 30 perckor a 37. lövészhadtest 108. gárda-lövészhadosztályát a Kecskemét – Tiszaug úttól északra lévő Schwarz-tanya felől öt német harckocsi és zászlóalj erejű gyalogság támadta meg. A 320. lövészhadosztály 13 óráig Kecskemét északkeleti részén birtokba vette a vasútállomást.[2]

A német 24. páncélos-felderítőosztály részei egy szakasznyi önjáró 2 cm-es légvédelmi gépágyú tűztámogatásával sikeres ellenlökést hajtottak végre Kecskemét északi előterében, a vasútvonal mentén a téglaégetőig.

Délelőtt 11 óráig a 2. gárda-gépesítetthadtest végrehajtotta a parancsnokától kapott harci feladatot. A 6. gárda-gépesítettdandár, a 37. gárda-harckocsidandár és a 30. gárda nehézharckocsi-ezred kelet felől, a 4. gárda- és 5. gárda-gépesítettdandár pedig nyugat felől kerülte meg Kecskemétet, majd a csapatok – mintegy száz harckocsival – folytatták támadásukat Lajosmizse és Budapest irányában.[3]

Eközben a szovjet csapatok reggel 5 és 6 óra között mintegy nyolc-tíz harckocsival és 20 – lövészeket szállító – gépkocsival délnyugat felől elérték a Kecskemétről Lajosmizsére vezető utat, majd betörtek a 8. tábori póthadosztály rögtönzött tüzelőállásaiba.

A páncélosok a 21. gyalog tábori pótezred éppen ellenlökésre készülő gyalogságát szétugrasztották, és nagyrészt meg is semmisítették. Ugyanakkor a magyar 53. tüzérosztály ütegei felvették a küzdelmet, s közelharcban három szovjet páncélost kilőttek. A tüzérség vonata, gépkocsijai és lövegmozdonyai azonban nagyrészt odavesztek a harcban. Ezután egy másik szovjet harckocsicsoport elérte Lajosmizsét, majd visszafordult a Kecskemét felé vezető útra, s a két tűz közé szorult menekülőket legázolták.[4]

A tömeges harckocsi-támadás következtében az önfeláldozóan harcoló II. önálló gépvontatású közepes tüzérosztály Lajosmizsétől északra felmorzsolódott. Az osztály parancsnoka, vitéz nemes Szomor Barnabás őrnagy is halálosan megsebesült.

Az 5. tábori póthadosztály azonos hadrendi számú tüzér tábori pótosztálya (Rátky Alfréd őrnagy) ugyancsak kivette részét a szovjet páncélosok elleni küzdelemből, sőt, átmenetileg vissza is verte őket. Egy lövegkezelő tiszthelyettes, Boldizsár Antal őrmester fennmaradt kitüntetési javaslata szerint:

 

„Kecskemét É-nál az 1944. évi X. 31. napján lezajlott páncéloscsatában példaadóan vitéz magatartást tanúsított. Páncélos közeltámadás indult a tüzelőállás ellen. A páncélosok megjelenése után rögtön a legközelebbi löveghez ugrott és közvetlen irányzással az első pillanatban kilőtt egy harckocsit és a páncélosok visszavonulásáig állandóan tüzelt.”[5]

 

A 4. gárda- és 5. gárda-gépesítettdandár erői még aznap birtokba vették a Lajosmizse – Méntelek vasútállomás terepszakaszt.

A Kecskemét−Lajosmizse műúton mintegy 10 szovjet páncélos tört előre. Lajosmizse déli részén az Örkényben gyülekező német 1. páncéloshadosztály[6] (Eberhard Thunert ezredes) tüzérséggel megerősített 1. páncélgránátos-ezredének beérkező részei Huppert alezredes parancsnoksága alatt időközben lezárták, a településre betört két szovjet harckocsit pedig a tüzérségi lövegek kilőtték.[7] A hadosztály 1. páncélos-felderítőosztálya megpróbálta felmérni a gyorsan változó harcászati helyzetet Kecskeméttől északra. A hadosztály harcálláspontja ekkor Inárcson volt.[8]

A 6. gárda-gépesítettdandár és a 37. gárda-harckocsidandár erői ez idő alatt Kecskeméttől északra, illetve Nagykőröstől északnyugatra a 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjával, valamint a 23. páncéloshadosztály (Josef von Radowitz vezérőrnagy) – a 128. páncélos-tüzérezred két osztálya által támogatott – 128. páncélgránátos-ezredével és 23. páncélos-felderítőosztályával harcoltak.

A 23. páncéloshadosztály részei Nagykőrös felől Lajosmizse felé nyomultak előre, a 128/III. páncélos-tüzérosztály Somodi-tanyánál foglalt tüzelőállást (Kecskemét északnyugat hat km), ahonnan szovjet harckocsi- és lövészcsapatok készenléti állásait lőtte. A megerősített 128. páncélgránátos-ezred ezután visszatért Nagykőrösre, ahová addigra beérkezett a 23. páncélosezred 10 páncélosa és a 126. páncélgránátos-ezred is.[9]

A szovjet csapatok délután a mai Mikebuda irányában folytatták az előretörést. Késő este ezek az erők beleütköztek az erekjési úttól délre fekvő Inokai-tanya mellett lesállást foglalt német páncélosokba (valószínűleg a 24/III. páncélososztály részeibe). A heves éjszakai harcba mindkét részről tüzérség és gyalogság is beavatkozott. A helyszínen négy kilőtt harckocsi, 15 gépjármű és mintegy 100 halott maradt (szovjet és német vegyesen). A németek végül visszavonultak, részben Irsa felé, részben pedig az összecsapás színhelyétől délkeletre lévő Lipót-majorba.

A hantházai iskola körzetében a németek egy reteszállást létesítettek. Az iskolától keletre, a Varga-tanyán egy légvédelmi tüzérüteg foglalt állást, amelynek egyik lövegét az iskolával szemben, az út déli oldalán helyezték tüzelőállásba. Az iskolától északra, a Kenyeres-tanya mellett három német harckocsi – visszaemlékezők szerint az 503. nehézpáncélos-osztály három Tiger B nehézharckocsija – foglalt lesállást. A szovjet csapatok – néhány harckocsi és a román 9. lovashadosztály részei által támogatva – Lajosmizse felől támadtak részben Inokai-tanya irányában, részben pedig a hantházi iskola felé. A páncélosok egy német légvédelmi ágyút kilőttek, a szovjet gyalogság pedig másik hármat épen zsákmányolt. A német és szovjet harckocsik is felvették a harcérintkezést, majd egy órányi tűzharc után a németek Csemő felé visszavonultak.

Orbay ezredes, a 8. tábori póthadosztály parancsnoka 13 óra körül parancsot kapott, hogy szedje össze egész hadosztályát, majd hatoljon be velük a bekerített Kecskemétre, s ott „Kampfkommandant”-ként, vagyis meghatalmazott „harcparancsnokként” vegye át a város védelmének irányítását.[10] Erre ekkor már természetesen semmi esély sem volt.

Este hatkor Kecskemétet a 320. és az 59. gárda-lövészhadosztály erői támadták. A szovjet csapatok ekkor a város északi és északnyugati részén harcoltak.[11]

Napközben a 24. páncéloshadosztály Kecskeméttől északra harcoló harccsoportjai többször is megpróbálkoztak a várost védő német csapatokkal való egyesüléssel. A szovjet csapatok védelme, illetve a kialakuló lőszer- és üzemanyaghiány azonban ezt megakadályozta.

Aznap a német I. repülőhadtest – szovjet adatok szerint 52 repülőgéppel – tovább támadta a szovjet csapatokat Kecskemét körzetében.[12]

Az egyik ilyen légi csapás alkalmával – a kelet–nyugati irányú Örkényi úttól délre, a műúton haladó – szovjet oszlopot 16 német csatarepülőgép támadta meg. A szovjet csapatlégvédelem kudarcot vallott. A támadás kezdete után húsz perccel hat szovjet vadászrepülőgép érkezett, s elűzték a német csatarepülőgépeket, amelyek addig több hullámban támadva, két harckocsit és 10 gépjárművet semmisítettek meg. A szovjetek 20 halottat veszítettek.

A német repülőgépek aznap összesen 10 szovjet páncélos, 50 gépkocsi, 20 fogatolt jármű és néhány légvédelmi ágyú megsemmisítéséről, illetve 12 szovjet repülőgép lelövéséről tettek jelentést. A harckocsik közül hatot ismét Rudel alezredes lőtt ki.[13]

A szovjet 5. légi hadsereg repülőgépei október 31-én 634 bevetést hajtottak végre, és légi harcban 12 német–magyar repülőgép lelövését jelentették.[14] A szovjet vadászrepülőgépek azonban jelentős létszámfölényük ellenére sem tudták megakadályozni a mindössze négy Fw 190 repülőgép által fedezett Rudel alezredest feladata végrehajtásában.[15]

Martsa Sándor hadnagy, a 7. rohamtüzérosztály egyik tisztje, szemtanúja volt a német csata- és páncélvadász-repülőgépek, illetve a magyar vadászrepülőgépek támadásának. A tiszt az országút mellett tüzelőállást foglalt rohamlövegének tetején állva, két karjával integetve jelzett a repülőgépeknek, nehogy azok a saját erőket támadják. A hullámokban végrehajtott légi csapások előtt a magyar rohamlövegek már tüzet nyitottak a szovjet harckocsikra, és kettőt harcképtelenné tettek.[16]

A 7. rohamtüzérosztály részei főként Kecskemét déli szegélyén, az ottani téglagyárnál vívtak súlyos harcokat. Az osztály öt bevethető StuG. III rohamlövege, valamint körülbelül 220 gyalog harcoló katonája[17] a német 133. légvédelmi tüzérezred egyik osztályának (Christian alezredes) alárendeltségében védekezett. Az egyik gyalog harcoló rohamtüzér-kötelék parancsnoka, dr. Szűts Ottó zászlós, szakaszparancsnok, itt halt hősi halált.[18]

Mivel a 23. páncéloshadosztály sem tudta felmenteni a 24. páncéloshadosztály és a 133. légvédelmi tüzérezred városban harcoló erőit, von Uslar-Gleichen ezredes saját elhatározásából az északi irányú kitörés mellett döntött.

A várost védő német–magyar erők éjszaka jelentősebb veszteségek nélkül végrehajtották a település kiürítését, majd Kecskeméttől északra egyesültek a 23. páncéloshadosztállyal.

A 7. rohamtüzérosztályt azonban nem értesítették időben a kitörésről. Miután a Kecskemét déli szélét védő magyar alakulat sem parancsot, sem pedig üzemanyagot nem kapott a művelet végrehajtására, csak november 1-jén este – teljesen magára hagyatva – verekedte át magát a szovjet vonalakon, s vonult a pesti hídfőn keresztül a dunaföldvári hídfőbe.[19]

A 24. páncéloshadosztály a feladott várostól hat km-re északra rögtönzött védelmi vonalat. Érdekes, hogy a zavaros helyzetben von Uslar-Gleichen ezredest sohasem vonták felelőségre Kecskemét feladásáért[20]; ugyanakkor a város magyar parancsnokát igen.

A Lajosmizse felé vezető úton haladva, észak felé áttörő védők járműoszlopait több helyen ismét szovjet harckocsik támadták meg. Az egyiket megint az a Szabó László tette harcképtelenné páncélököllel, aki egy nappal korábban már végzett egy másik szovjet harcjárművel. A kilőtt, de meg nem semmisült szovjet páncélos őrzését egy honvéd raj vette át.[21]

Október 31-én nem sokkal éjfél előtt – a kecskeméti ütközet tetőpontján – a „Fretter-Pico” seregcsoport a Dél Hadseregcsoporttól azt a meglepő feladatot kapta, hogy a város megtartása mellett fogja fel a szovjet csapatok támadását a Duna-Tisza közén, majd az Alföldről beérkező III. páncéloshadtest[22] és az LVII. páncéloshadtest[23] erőivel mérjen csapást a támadókra, és törjön előre Szegedig.[24]

E feladat az adott hadműveleti helyzetben végrehajthatatlan volt, mert a kelet felől beérkező – amúgy is legyengült – német páncélos- és páncélgránátos-csapatok már gyülekezési körleteikben is ki voltak téve a szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest gyors ütemű előretörésének. Így a németek támadás helyett azonnal védekezni kényszerültek. E feladat szabásakor a hadseregcsoport törzsét nyilvánvalóan az alföldi páncéloscsatában, a mozgóvédelem terén elért sikerek[25] bátoríthatták.

November 1-jén reggelre Kecskemét egész területe a szovjet csapatok birtokába került. A város körül és annak területén a két napon keresztül tomboló harcokban a német–magyar csapatok – a 2. Ukrán Front aznap közölt adatai szerint – 2000 halottat, 724 hadifoglyot, 38 kilőtt harckocsit és rohamlöveget, négy lövészpáncélost, 23 löveget, 22 aknavetőt és 40 géppuskát veszítettek.[26]

A kecskeméti harcokban a magyar 7. rohamtüzérosztály jelentős élőerő-veszteséget[27]szenvedett el. Az osztály öt-hat rohamlövegét lőtték ki a szovjetek, s ebből csak hármat sikerült hátravontatni.[28]

Örményi alezredes személyesen jelentette a védők kitörését Kecskemétről, de beszámolóját a magyar 3. hadsereg parancsnoksága nem fogadta el. Sőt, a hadsereg törzse Orbay ezredest azzal bízta meg, hogy indítson vizsgálatot Örményi alezredes ellen. A 3. hadsereg ugyancsak hadbírósági eljárást kezdeményezett az 58. határvadász-zászlóalj parancsnoka, Zirczy Lajos alezredes ellen (gyávaság miatt), valamint a 21. gyalog tábori pótezred parancsnoka, Benáczy Károly ezredes ellen (helytelen vezetés miatt). Mindkét tisztet egyúttal fel is mentették beosztásából.[29]

A Kecskemét környéki harcok idején a magyar 10. rohamtüzérosztály négy katonája[30] önként jelentkezett mélységi felderítő feladatra abból a célból, hogy adatokat gyűjtsenek a szovjetek által már megszállt országrész viszonyairól. Német hírszerzők segítségével 1944. október 31-én átmentek a szovjet vonalakon és Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged, Hódmezővásárhely, Szabadka és Baja érintésével haladva, igen értékes híranyagot gyűjtöttek össze. Eközben több nehéz helyzetből is ügyesen kivágták magukat. Azonban visszatérés közben, a Dunán való átkeléskor, 1944. november 7-én Bár és Dunaszekcső között a szovjet csapatok tüzet nyitottak rájuk. Hődör Sándor őrvezető géppisztoly-lövedékektől találva hősi halált halt. A másik három felderítő 1944. november 14-én szerencsésen visszatért a saját vonalak mögé. Mindannyian a Magyar Kis Ezüst Vitézségi Érmet kapták elismerésül.

A Kecskemét környéki ütközetben a főszerep szovjet részről a 2. gárda-gépesítetthadtestnek, német részről a 24. páncéloshadosztálynak, magyar részről pedig az 1. honvéd páncéloshadosztálynak, illetve a 7. rohamtüzérosztálynak jutott. Ezek alapján tehát páncélosütközetről beszélhetünk. Ha azonban megvizsgáljuk közelebbről, hogy a felek páncélozott harcjárműveit milyen fegyverekkel tették harcképtelenné, láthatjuk hogy a kép ennél összetettebb.

A rendelkezésre álló adatok szerint a német légvédelmi lövegek 20, a páncélököllel felszerelt magyar páncélromboló honvédek hat, a magyar 7. rohamtüzérosztály StuG. III rohamlövegei legalább 18, a magyar tüzérek négy, a német 24. páncéloshadosztály legkevesebb 11, a német 1. páncéloshadosztály tüzérsége kettő, a német 2. csatarepülő-ezred pilótái pedig igazoltan 24 (összesen 85) szovjet páncélos kilövését jelentették október 29. és november 1. között.

Szviridov altábornagy 2. gárda-gépesített hadteste szovjet adatok szerint november 1-jén már csak 200 üzemképes harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett.[31] Ebből arra következtethetünk, hogy az október 29. és november 1. között megvívott harcokban legkevesebb 48 harckocsit és önjáró löveget veszített.

A német–magyar páncélos-veszteség zömét véleményük szerint az 1. honvéd páncéloshadosztály – elsősorban német eredetű – páncélosai képezhették. Az eleve gyenge erőkkel és kevés bevethető páncélossal rendelkező német 24. páncéloshadosztály az összecsapásokban viszonylag kis veszteségeket szenvedett (becslésünk szerint mintegy nyolc-tíz páncélosát és négy lövészpáncélosát lőtték ki a szovjetek). A seregtest Kecskemét kiürítésével elkerülte a megsemmisítést.

A 24. páncéloshadosztály – a 133. légvédelmi tüzérezred és magyar csapattöredékek támogatásával – a harckocsik és önjáró lövegek tekintetében több mint tizenegyszeres (!) erőfölényben lévő 2. gárda-gépesített hadtestet október 30-án reggeltől november 1-jén reggelig, vagyis 48 órán keresztül lekötötte Kecskemét körzetében.

Megítélésünk szerint e rövid haladék tette lehetővé, hogy az alföldi páncéloscsata után átcsoportosított német páncéloscsapatok beérkezzenek az Örkény–Nagykőrös terepszakaszra, és szembeszálljanak az immár két gárda-gépesített hadtesttel Budapest felé támadó szovjet 46. hadsereggel. E késedelem nélkül a szovjet harckocsi- és gépesített csapatok talán már október 31-én behatoltak volna az akkor még szinte megszállatlan „Attila” vonalba, és semmi sem állta volna útjukat Pest belső területei felé.

 

 

 

[1]              HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209303. felvétel).

[2]              HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 31-én (moszkvai idő szerint) 15 órakor leadott jelentés, 1944/384.

[3]              A védők által összeszámolt páncélosok mennyiségére lásd Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. 21. rész. In: Hadak Útján 1964. márciusi szám. 8. o.

[4]              HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 31-i bejegyzés.

[5]              HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM sz.n./eln. 8. e. oszt. – 1944.

[6]              Az 1. páncéloshadosztály 1944. október 27-i adatok szerint nyolc bevethető Panther és kilenc Panzer IV harckocsival, két rohamlöveggel, 30 tüzérségi löveggel, 11 nehéz páncéltörő ágyúval és mintegy 1000 fős gyalogsági harcos-létszámmal rendelkezett.

[7]              A VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója (1944. október 31., 2. o.) mind a hat itt kilőtt szovjet páncélost a német 1. páncéloshadosztálynak tulajdonította.

[8]              Stoves, O. G. Rolf: 1. Panzer-Division 1935–1945. Chronik einer der drei Stamm-Division der deutschen Panzerwaffe. Bad Nauheim, 1961. 677. o.

[9]              HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209314. felvétel), valamint Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941−1945. Stuttgart, 1982. 434. o.

[10]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 31-i bejegyzés.

[11]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 31-én (moszkvai idő szerint) 21 óra 30 perckor leadott jelentés, 1944/387.

[12]             A 2. csatarepülő-ezred törzse október 31-én egy Ju 87 G2 páncélvadász-repülőgéppel és öt Fw 190 F8 csatarepülőgéppel rendelkezett. A 2/I. csatarepülő-osztálynak aznap 22 Fw 190 F8, a 2/II. csatarepülő-osztálynak 22 Fw 190 F8 és egy Fw 190 G8 repülőgépe, a 2/III. csatarepülő-osztálynak pedig 26 Ju 87 D5 zuhanóbombázó-repülőgépe volt. Az ezred 2/10. páncélvadász-százada négy Ju 87 D5 és 12 Ju 87 G2 repülőgéppel rendelkezett. Lásd a német légierő kimutatását a repülőcsapatok repülőgép-állományáról: csatarepülőgépek 1944. szeptember 30-án és október 31-én (másolata a szerző birtokában).

[13]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209317. felvétel).

[14]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. október 31.

[15]             Lásd Rudel, Hans-Ulrich: Trotzdem. Göttingen, é.n. 170-171. o.

[16]             Palásthy András interjúja Martsa Sándorral, a 7. rohamtüzérosztály egykori tisztjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 25. hangkazetta.

[17]             A rohamlövegek hiányában gyalog bevetett rohamtüzérek mellett e kötelékekben mintegy 30 – önként jelentkezett – levente is harcolt.

[18]             Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.

[19]             Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta. Továbbá lásd Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. 21. rész. In: Hadak Útján 1964. márciusi szám. 8. o.

[20]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209315. és köv. felvétel), illetve V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.

[21]             Szabó László: Kistelektől a polgárdi ipartelepig. 2. rész. In: Haditechnika 2003/4. szám 91. o.

[22]             A „Fretter-Pico” seregcsoportnak aznap alárendelt III. páncéloshadtest törzsének harcálláspontja este Dömsödön volt.

[23]             Az LVII. páncéloshadtest harcálláspontja Weckerle-majorban volt, Pilistől hat km-re délnyugatra.

[24]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209319. felvétel).

[25]             1944. október végén Nyíregyháza körzetében a német–magyar csapatok összehangolt ellencsapása rendkívül súlyos veszteségeket okozott a Tisza átkelőit elért szovjet gyorsan mozgó csapatoknak.

[26]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 1. A német–magyar személyi veszteségek biztosan eltúlzottak, méghozzá jelentősen. A német 24. páncéloshadosztály 1944 októberében összesen 456 főt (ebből 13 tisztet) veszített. Igaz, hogy a tiszti veszteség 61 százaléka október 29-31. között keletkezett. Ha az altiszti és legénységi veszteséget is ezzel arányban becsüljük meg, akkor a hadosztály a Kecskemét körüli harcokban összesen mintegy 280 főt veszíthetett. A 133. légvédelmi tüzérezred veszteségeiről egyelőre nincs adatunk. A szovjetek által jelentett német–magyar anyagi veszteség nagyságrendjét elfogadhatónak tartjuk.

[27]             A 7. rohamtüzérosztály a rendelkezésre álló veszteségi adatok szerint mintegy 45 főt veszített Kecskemét körzetében. A város körüli harcokban 1944. október 30. és november 1. között a magyar csapattestek összesen 120 katona elestét, megsebesülését vagy eltűnését jelentették. Lásd a HM HIM Központi Irattár őrizetében lévő veszteségi adatokat.

[28]             Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.

[29]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. november 1-jei bejegyzés.

[30]             Kitüntetési javaslatuk alapján hármuk neve ismert: Buzsáky József tizedes, Benák László őrvezető és Hődör Sándor őrvezető. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), a m. kir. 10. rohamtüzérosztály iratai.

[31]             Szabó Balázs: A 2. Ukrán Front budapesti hadműveletének első szakasza. In: Hadtörténelmi Közlemények 1969/4. szám, 618. o.

 

Forrás: Dr. Számvéber Norbert: Páncélos-hadviselés a budapesti csatában – 1944. október 29 − 1945. február 13. Nagyon köszönjük!

1944. október 30. hétfő

(Időjárás: napközben 13 Celsius-fok, borult égbolt.)

 

Hajnalban a 6. gárda- és 4. gárda-gépesítettdandár főerői szétbontakoztak, majd 5 óra 30 perckor két irányból is támadást indítottak Kecskemét irányában. A szovjet páncélosok a 8. tábori póthadosztály és a 20. gyaloghadosztály csatlakozását szétzúzva, legázolták a magyar gyalogságot és megsemmisítették a 8. tábori póthadosztály, illetve a VIII. hadtest közvetlen tüzérségének zömét is.

A szovjet gárda-gépesítettdandárok a reggeli órákban elérték a város déli szélét, ám menetből indított támadásukkal egyelőre kudarcot vallottak.[38] Ahogy Orbay ezredes naplójában visszaemlékezett:

 

„Reggel 6-kor arra ébredtünk, hogy az orosz harckocsik a város déli szegélyén durrognak. Kiderült:

A 24. ezredet[39] a középső sávon át beszivárgott ellenség harckocsikkal megtámadta, a városig [Kecskemétig – Sz. N.] visszanyomta és [az ezred] a déli vasútállomásnál még véd.

A 12. gyalogezred[40] nem vonult be a sávjába, hanem újra megugrott, a támogatására rendelt tüzérosztályt[41] az állás területén oroszok fogadták, mire [az osztály] a városon át ész nélkül visszavonult.

A 21. gyalogezred[42] és az 58. határvadász-zászlóalj az ellenséges nyomást ismét nem védte ki, hanem megugrott, mi által a készenlétet foglaló 24. német páncéloshadosztály ellenséges tűzbe jutott. […] A városban és a kivezető lajosmizsei úton tumultus és torlódás.”[43]

 

Kecskemét védelmével korábban német részről a Luftwaffe 15. légvédelmi tüzérhadosztályának 133. gépvontatású légvédelmi tüzérezredét, illetve annak parancsnokát, Kurt Hortian alezredest bízták meg. Az ezred törzse október végén a 25/I., a 28/I. és a 147. vegyes légvédelmi tüzérosztályt vezette. Az első két osztály három-három nehéz és két-két könnyű ütegből, a harmadik pedig három nehéz és három könnyű ütegből állt. Egy nehéz üteget négy 8,8 cm-es légvédelmi löveg és négy 2 cm-es légvédelmi gépágyú alkotott. A könnyű ütegekbe egyenként kilenc 2 cm-es légvédelmi gépágyú és három négycsövű 2 cm-es légvédelmi gépágyú tartozott.[44] Ezek alapján Hortian alezredes alárendeltségébe elméletileg 36 darab 8,8 cm-es ágyú és 120 darab (ebből 21 négycsövű) 2 cm-es gépágyú tartozhatott. Noha ezek a tűzeszközök igen tekintélyes – páncélosok és élőerő elleni is alkalmazható – tűzerőt képviseltek, gyalogsági támogatás nélkül, az első vonalban való tartós védelemre nem voltak alkalmasak.

A Dél Hadseregcsoport reggel 7 óra 45 perckor kapta az első híreket a német 6. hadseregtől a szovjetek megindult támadó hadműveletéről. A német LVII. páncéloshadtest 9 óra után nem sokkal jelentette, hogy a 133. légvédelmi tüzérezred addigra már öt szovjet harckocsit kilőtt.

Fél óra múlva jelentés érkezett, hogy a szovjet harckocsik betörtek Kecskemét déli részébe, és a várost a lövészgyalogság is megközelítette. A magyar 8. tábori póthadosztály rendezetlenül özönlött vissza a Budapest felé vezető utakon. A német felderítés Jakabszállás körzetében a 2. gárda-gépesítetthadtest újabb 15 páncélosát fedezte fel. Ebben a helyzetben a német hadseregcsoport a 4. légiflotta repülőgépeinek bevetését kérte a támadó szovjet csapatok ellen.[45]

A Kecskemét déli részébe betört szovjet harckocsik közül egyet kora reggel Szabó László, egy magyar 7,5 cm-es páncéltörő ágyú felderítésre kiküldött kezelője az Alsó pályaudvar közelében 20 m-ről páncélököllel megsemmisített.[46]

Reggelre a szovjet harckocsik a 24. gyalog tábori pótezredet Kecskemét déli szélére vetették vissza. Az ezred köré szervezett harccsoport erői (vélhetően a megerősítésül beosztott 7/3. rohamtüzér-üteg StuG. III rohamlövegei) ezekben a harcokban − még a város előterében − hét szovjet T−34 harckocsit és két rakéta-sorozatvetőt lőttek ki.[47] A hátráló ezred felfogott részei az Alsó pályaudvarnál védekeztek. A városban rekedt magyar csapatokat vitéz Örményi Zoltán páncélos alezredes[48] irányította.

Délután Orbay ezredes utasítást kapott, hogy minden erejét küldje be Kecskemét területére. Ám mivel ő ezt oktalanságnak tartotta, a parancsot csak részben hajtotta végre. A 8. tábori póthadosztály megbízott parancsnoka csupán a 24/III. gyalog tábori pótzászlóaljat, egy utászszázadot (valószínűleg az 58. tábori utász pótszázadot[49]) és a 7/3. rohamtüzér-üteg vezényelte a városba, Hortian alezredes alárendeltségébe. A német ezredparancsnok a magyar gyalogságot Kecskemét északnyugati kijáratánál ásatta be.[50]

A német LVII. páncéloshadtest alárendeltségébe lépő 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja (a 24/III. páncélososztály, a 26/I. páncélgránátos-osztály és a 24. páncélos-felderítőosztály) október 30-án hajnalban először Nagykőrös felől délkeleti irányban indított támadást, hogy a Tisza mentén felfedett szovjet–román támadási előkészületeket megzavarja, s az ott gyülekező csapatokat szétverje.[51] A szovjet támadás azonban keresztül húzta a németek számítását.

Reggel 7 órakor Kisfái körzetéből a német páncélozott harccsoport kilenc páncélossal és egy páncélgránátos-zászlóaljjal ellenlökést indított a szovjet 37. lövészhadtest 59. gárda-lövészhadosztályának állásai ellen. A kísérletet a szovjet csapatok visszaverték, miután egy német harckocsit és egy lövészpáncélost kilőttek.

A német 24. páncéloshadosztály azonban még két órán keresztül folytatta ellenlökéseit. A hadosztály Kecskeméttől keletre négy kísérletet is végrehajtott – egyként öt-tíz páncélossal és egy páncélgránátos-zászlóaljjal – ám mindegyik kudarcba fulladt.[52]

Ebből az egyik ellenlökés – nyolc páncélos és egy páncélgránátos-század támogatásával – a szovjet 108. gárda-lövészhadosztály G. M. Lazarjev gárda hadnagy által vezetett lövészszakaszát érte. A tüzérség három német harckocsit kilőtt, de a többi a vasúti pályatesten keresztül vezető út felé folytatta támadását. A hadnagy az átjáróba érkező első harckocsit páncélrobbantó gránáttal – önmagával együtt – felrobbantotta. A hősi halált halt tiszt később megkapta a Szovjetunió Hőse címet.[53]

A 2. gárda-gépesítetthadtest parancsnoka e támadások visszaverése érdekében a 37. gárda-harckocsidandár részeit vetette be. A szovjet páncélosok a 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának hátába kerültek, lerohanták a német hadosztály előretolt harcálláspontját, és harcrendjét három részre szakították.[54] A páncélos-összecsapásban a németek 11 szovjet harckocsi kilövését jelentették.[55] Ezzel egy időben Szviridov tábornok az 5. gárda-gépesítettdandárt a balszárny támadásának kifejlesztésére csoportosította át.

A német 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának visszavonulása miatt a 8. tábori póthadosztály 12. gyalog tábori pótezredének Koháry-major területén ellenálló részei Kecskeméttől északkeletre, Katonatelepre húzódtak vissza, majd Nagykőrös nyugati előtere felé tértek ki.[56]

A páncélozott harccsoport és az időközben leváltott 21. páncélgránátos-ezred törzse köré szervezett másik német harccsoport (hadosztálytörzs, a 21/II. és 26/II. páncélgránátos-zászlóalj, valamint a 89/II. páncélos-tüzérosztály) Kecskeméttől délkeletre átcsoportosította erőit, és felkészült a város felé való előretörésre.

A németek számára nyilvánvalóvá vált, hogy elegendő saját gyalogság nélkül, csupán egyetlen páncélozott harccsoporttal a bokros, nehezen belátható terepet nem tudják uralni.[57]

A 4. gárda-gépesítettdandár 23. gárda-harckocsiezrede és a 6. gárda-gépesítettdandár 25. gárda-harckocsiezrede ugyanakkor áttört Kecskemét felé, de a páncélosok a város déli részén jelentős ellenállásba ütköztek. A német 6. hadsereg délelőtt 11 óra után azt jelentette a Dél Hadseregcsoportnak, hogy a város területére betört 35 szovjet harckocsi közül 11 darabot már kilőttek.

A szovjetek számára rövidesen kiderült, hogy e fontos közlekedési csomópontot arcból indított támadással nem lehet elfoglalni. Pedig a németek által elfogott szovjet katonák azt vallották, hogy estig el kellett volna érniük Budapestet.[58]

Szviridov altábornagy – miután meghallgatta G. I. Szkoropisz őrnagy felderítő, G. N. Abroszimov alezredes hadműveleti és A. N. Szamohin ezredes tüzérségi helyzetre vonatkozó jelentését – úgy döntött, hogy a közeledő 37. lövészhadtest három hadosztályának[59] beérkezéséig arcból csupán a 6. gárda-gépesítettdandár részeivel köti le a német–magyar csapatokat. A 2. gárda-gépesítetthadtest zömének két oldalról meg kellett kerülni Kecskemétet, átvágni a Nagykőrös felé vezető útvonalat, bekeríteni a Kecskemétet védő német–magyar csapatokat, és folytatni a Budapest elleni támadást. Az új harci feladatokat egyrészt rádión, másrészt páncélgépkocsival és páncélozott szállító járművel, néha Po−2 repülőgéppel mozgó összekötő tisztek útján továbbították.[60]

A Dél Hadseregcsoport 11 óra 35 perckor közölte a német szárazföldi haderő vezérkarának vezetési csoportjával, hogy a Kecskemétnél kialakult helyzetet a LVII. páncéloshadtestnek alárendelt 23. és 24. páncéloshadosztállyal, valamint a III. páncéloshadtest törzse által vezetett 1. és 13. páncélos-, valamint a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály tevékenységével tervezi kezelni. Ehhez azonban a III. páncéloshadtest törzsét előbb útba kellett indítani a Tisza mellől a „Fretter-Pico” seregcsoporthoz.[61]

Délután 13 órakor a szovjet 320. lövészhadosztály két lövészezrede már Kecskemét déli szegélyén harcolt, miközben a 2. gárda-gépesítetthadtest továbbra is a város délnyugati szegélyét támadta.[62]

Délután a 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja hat km-re Kecskeméttől délkeletre elérte a Kiskunfélegyháza felől Kecskemétre vezető út és az ottani vasútvonal kereszteződését. A hadosztály másik harccsoportja pedig kelet felől három km-re közelítette meg a várost.[63] A magyar 8. tábori tüzér pótosztály egyik ütegparancsnoka, vitéz Orbán Nándor százados a német páncélos seregtest vezérkari főnöke, Rudolf von Knebel-Döberitz vezérkari őrnagy mellett nézte végig a támadást:

 

„A szolnoki úton az iskola magasságáig megyünk autóval. Ott a német hadosztály vezérkari főnök egy páncélozott felderítő kocsival tüzet kap. Először a Csibe-halomtól keletre levő tanyák visszavételére támad, mert a német hadosztály összes iratai ott maradtak. Rittmeister Meinecke[64] (25 éves, huszárok voltak, lengyel, francia hadjáratban motorkerékpáros felderítő századparancsnok volt) nagyon szépen elosztja a tűzfegyvereket és megszervezi a tűzrendszerét. A nehéz páncéltörő ágyú egészen elől a vontatóra kapcsolva, töltve, minden pillanatban lövésre készen. Az aknavetők és az ütegek felderítői az egyes svadronoknál. Aránylag keveset lőnek, de jól megfigyelik. Állítják, hogy a vad hajrával rohamozók elől az oroszok meglépnek. 2 db harckocsival és aknavetővel megerősített gyalogság van előttünk. Az elhagyott állásokból látom, hogy az oroszok 2-3 m-ként voltak beásva. Minden lukban szalonna, sonka, kenyér, befőtt. Magyar sátorlapot is szereztem.2-3 orosz géppuskát, sok puskát, kézigránátot, ásót, fölszerelést hagytak hátra. A németek nem törődnek a zsákmánnyal.Ott is marad végleg az oroszoknak.

Sötétedésre elérjük a repülőtér északi szegélyét. Felderítés után még sötétben bemegyünk a reptér mögé, a betonútra.”[65]

 

Este 18 órakor a várost támadó szovjet csapatok kiegészültek a 320. lövészhadosztály harmadik lövészezredével, valamint az 59. gárda-lövészhadosztály két lövészezredével. Kecskemétet tehát a harckocsi- és gépesített-dandárok mellett már október 30-án este is öt lövészezred rohamozta, ám a település bevétele egyelőre nem sikerült. A városban továbbra is jelentősebb gyalogsági támogatás nélkül harcoló német légvédelmi tüzérosztályok estig összesen 20 szovjet páncélost lőttek ki.[66]

A magyar 1. páncéloshadosztály napközben – szovjet források szerint 40 páncélossal – ellenlökést indított a szovjet 10. gárda-lövészhadtest és azt támogató 7. áttörő tüzérhadosztály 25. tarackos tüzérdandárja ellen. A közvetlen irányzással tüzelő szovjet lövegek egy harckocsit még a támadás megindulása előtt kilőttek. Az ellenlökés végül kudarcba fulladt. A harcokban súlyosan sebesült és ezért öngyilkosságot elkövető A. P. Kukin szakaszvezető, lövegparancsnok teljesítményéért megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntető címet.[67]

A magyar páncéloshadosztály egyes részei ez alatt Ceglédbercelen biztosítottak. Megerősítésükre aznap Budapesten keresztül beérkezett a német 1. páncéloshadosztály 37. páncélos-utászzászlóalja.[68]

A „Fretter-Pico” seregcsoport – mivel nem tudott gyalogságot adni a légvédelmi lövegek és gépágyúk fedezetéül, de az értékes légvédelmi tüzérosztályokat sem akarta feláldozni – este 21 óra után már Kecskemét feladását tervezte, és azt, hogy a 24. páncéloshadosztály, illetve a 133. légvédelmi tüzérezred erőivel a várostól északra létesít védelmi állásokat. Ezzel azonban elszállt volna annak a tervezett támadásnak a lehetősége, amellyel a 24. páncéloshadosztály kelet, a magyar 1. páncéloshadosztály pedig nyugat felől előretörve, erőik egyesülése után a szovjet csapatok utánpótlási vonalait még a várostól délre elvágta volna.

Időközben kiderült, hogy Hortian alezredes a Lajosmizse felé hátráló magyar 8. tábori póthadosztályból összegyűjtött 300 katonát (bizonyára a 24/III. gyalog tábori pótzászlóaljat és az Orbay ezredes által beküldött 58. tábori utász pótszázadot), és őket Kecskemét védelmében, a légvédelmi lövegek gyalogsági támogatására vetette be.

Német megfigyelés szerint a Kecskemétet támadó szovjet csapatok visszahúzódtak a város pereméről a kelet felől közeledő 24. páncéloshadosztály harccsoportjai elől.

A német páncélos seregtest részei (a 26/I. páncélgránátos-osztály részei, a 89. páncélos-tüzérezred törzse és részei, illetve a 40. páncélos-utászzászlóalj von Uslar-Gleichen ezredes parancsnoksága alatt) végül 31-én hajnali 2 órakor behatoltak a városba és felvették a kapcsolatot a 133. légvédelmi tüzérezred erőivel, amelyeket ezután a páncéloshadosztály alárendeltségbe utaltak.[69]

A 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja és a 21. páncélgránátos-ezred harccsoportja 30-án délután ugyan egyesülni tudott Kecskemét keleti szélén, de a városba behatolniuk már nem sikerült.

Ezért a németek Kecskeméttől északra, a Nagykőrös felé vezető út menti 124-es magassági ponttól északnyugatra lévő erdős terepszakaszon körvédelemre rendezkedtek be, hogy rendezzék kötelékeiket. Hitler időközben Kecskemétet megerődített településnek nyilvánította, és minden áron való védelmével a 24. páncéloshadosztályt bízta meg.[70]

A szovjet 46. hadsereg erői aznap egyebek mellett 23 páncélos és két lövészpáncélos kilövését, hat repülőgép lelövését, 27 löveg zsákmányolását, valamint 1300 magyar és német katona fogságba ejtését jelentették.[71]

A Kecskemét környéki harcokban aznap jelentős szerepet játszottak a német csata- és páncélvadász-repülőgépek is. A német 4. légiflotta I. repülőhadtestének alárendeltségében harcoló 2. „Immelmann” csatarepülő-ezred parancsnoka 1944. szeptember 1-től a hadtörténelem legeredményesebb páncélvadász-pilótája, Hans-Ulrich Rudel alezredes volt, aki 1944. augusztus 18-án Kurföldön lőtte ki a 325. páncélosát.

Szovjet levéltári adatok szerint a nap folyamán a német 2. csatarepülő-ezred, illetve a magyar 102. repülődandár erői összesen mintegy 80 bevetésben támadták Kecskemét körzetét. Délelőtt 10 óra 20 perckor 12 Ju 87, 11 óra 10 perckor négy Fw 190, 11 óra 30 perckor nyolc Fw 190, 12 óra 20 perckor 17 Ju 87 és hat Bf 109, 12 óra 40 perckor nyolc Ju 87 és öt Bf 109, 15 óra 25 perckor pedig nyolc Ju 87 és hat Bf 109 repülőgép támadta a szovjet csapatok harcrendjeit.[72]

A német–magyar repülőgépek 10 (öt biztos és öt feltételezett) szovjet harckocsi, egy felderítő páncélgépkocsi, 60 tehergépkocsi és 20 fogatolt jármű megsemmisítésről számoltak be. A páncélosok közül hetet Rudel alezredes lőtt ki Ju 87 G2 páncélvadász-repülőgépével.[73]

A szovjet 5. légi hadsereg aznap 406 bevetést hajtott végre és 13 ellenséges repülőgép lelövését jelentette.[74]

A Kecskemétről Lajosmizsére vezető úton visszavonuló 8. tábori póthadosztály 24. gyalog tábori pótezredének egy járműoszlopán már 31-ére virradóra szovjet harckocsik ütöttek rajta. Az esetet a hadosztály parancsnoka, dr. Temesy Béla vezérőrnagy – hallomás után – így rögzítette naplójában:

 

„Egyszer csak két harckocsi balról előzött. Erős tempóban haladt előre. Közben egyik-másik magyar kocsit majd’ fellökte, sőt, meg is lökte. Mindenki azt hitte, hogy német harckocsiról van szó. Volt dühös magyar, aki kézigránáttal fenyegette meg az ekként szemtelenkedő harckocsit. Egy alkalommal, mikor a hely igen szűknek mutatkozott a harckocsi részére, az egyik embere [kezelője – Sz. N.] kidugta a fejét a belépő nyíláson és odakiáltott az oszlopnak: „jobbra”; magyarul és intett a kezével. Midőn a harckocsik az oszlop elejére értek, az egyikből ismét kimagaslott egy ember és géppisztollyal belelőtt az első kocsiba. Ekkor az ott lévő egyik honvéd dühösen elhatározta, hogy belelő egy Faustpatront[75], még akkor is, ha német harckocsiról van szó. A harckocsi azonnal kigyulladt. Erre a másik harckocsi ágyújával végiglőtte az oszlopot, de szerencsére senkit el nem talált. Ezután egy másik honvéd abba a harckocsiba is beleeresztett egy Faustpatront. Az is kigyulladt.

Így sült ki, hogy voltaképpen két orosz T–34-es volt, akik az oszlop élére akartak jutni, ott egy-két kocsit összelőni, ezáltal az egész oszlopot eltorlaszolni és elfogni.”[76]

 

A német 13. páncéloshadosztály részei, valamint a magyar 2. honvéd páncéloshadosztály bevethető kötelékei aznap még a „Wöhler” seregcsoport arcvonalán harcoltak. Az 1. páncéloshadosztály Örkény körzetében gyülekezett. A 23. páncéloshadosztály az 503. nehézpáncélos-osztállyal együtt Cegléd és Törtel felé menetelt, majd este Nagykörös felé tartott. E páncélosalakulatok is az LVII. páncéloshadtest[77] alárendeltségébe léptek, akárcsak a magyar 1. honvéd páncéloshadosztály.

A német „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály Polgárnál átkelve a Tiszán, Mezőkövesdnél vonta össze gyülekező erőit.[78]

Október 30-án estig a megerősített szovjet 46. hadereg a tervezett 40-70 km helyett csupán 18-25 km mélyen tudott előretörni. Ugyanakkor a csapatok teljes, 95 km széles arcvonalukon áttörték a magyar 3. hadsereg védelmét. A szovjet támadás üteme azonban messze elmaradt a várttól. Ennek oka a szovjet törzsek megállapítása és Sz. K. Tyimosenko marsall[79] jelentése szerint az elégtelen felderítés, a tüzérségi előkészítés gyenge eredménye, valamint a lövészcsapatokat közvetlenül támogató harckocsik hiánya volt.[80] Utóbbi megítélésünk szerint nem teljesen helytálló, mivel a 46. hadsereg három önjáró tüzérezrede és három önálló önjáró tüzérosztálya nem lebecsülendő mennyiségű önjáró löveggel rendelkezett.

 

 

 

[1]              A magyar hadtörténetírás jelenlegi, konszenzuson alapuló álláspontja szerint az 1944–1945. évi magyarországi harcok alapvetően négy nagy szakaszra bonhatók. Első szakasz: A Keleti-Kárpátokban, Észak-Erdélyben és a Partiumban lezajlott harcok (1944. augusztus 26 – szeptember 22.). Második szakasz: az Alföldön, Észak-Erdélyben és a Keleti-Kárpátokban megvívott harcok (1944. szeptember 23 – október 28.). Harmadik szakasz: a Budapest birtoklásért lefolyt csata (1944. október 29 – 1945. február 13.). Negyedik szakasz: a Dunántúlon és a Felvidék déli részén végrehajtott hadműveletek (1945. február 17 – 1945. április 12.).

[2]              Lásd Styemenko, Sz. M.: A vezérkar a háború éveiben. Budapest, 1975. 280. o.

[3]              Magyarország felszabadítása. Szerk.: Száva Péter. Budapest, 1975. 162. o.

[4]              Bundesarchiv–Militärarchiv (Freiburg im Breisgau), RH 2 Ost Karte 5126 Panzer-Lage am 27. 10. 1944.

[5]              A német 6. hadsereg parancsnoka Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok volt.

[6]              Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 101. o.

[7]              Lásd http://tankfront.ru/ussr/sa.html#gv-sadn (2011. február 21.)

[8]              Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 102. o.

[9]              Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 119. o.

[10]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 118. o.

[11]             Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 101. o.

[12]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. október 29.

[13]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Tagesmeldung vom 29. 10. 1944 (625. tekercs 7209472. felvétel).

[14]             Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 229. o.

[15]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 120. o.

[16]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 122. o.

[17]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 124. o.

[18]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 125. o.

[19]             Lásd Számvéber Norbert: Kilőtt harckocsiért termőföldet. In: Ad acta. A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 1998. Szerk.: Lenkefi Ferenc. Budapest, 1999. 36. o.

[20]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tomka Emil huszár alezredes, a 2/I. huszárosztály parancsnokának naplója. Magyarázatokkal és vázlatokkal kiegészített változat, 1974. 61. o.

[21]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 29. 10. 1944 (625. tekercs 7209301. felvétel).

[22]             1944. október 24-én a 12. gyalog tábori pótezred két zászlóalja összesen 600, a 24. gyalog tábori pótezred két zászlóalja összesen 400, a 21. gyalog tábori pótezred három zászlóalja pedig 2000 katonával rendelkezett. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 24-i bejegyzés.

[23]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd Anlage zu O.B.H.Gr. Süd, Ia Nr. 181/44 g. K. Chefs. v. 27. 10. 1944. Ungarische Verbände. Stand: 25. 10. 1944 (626. tekercs 7209524. felvétel).

[24]             Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.

[25]             Kohánszky hadnagy a 7/3. rohamtüzér-üteg parancsnoka volt.

[26]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 29-i bejegyzés.

[27]             Kiemelkedő haditettek kihirdetése, 812./VIII. hdt. I.a. 44. XII. 13. (Másolata a szerző birtokában).

[28]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 29-i bejegyzés.

[29]             Kohánszky a harcokban csípőlövéssel megsebesült.

[30]             Vitéz Orbán Nándor százados, a m. kir. 8. tábori tüzér pótosztály 1. ütegének parancsnoka által írott napló 1944. október 29-i bejegyzése. A napló másolata a szerző birtokában, aki ezúton is köszöni Orbán Györgynek szíves segítségét. A napló a 7. rohamtüzérosztály StuG. III rohamlövegei által kilőtt szovjet önjáró lövegek és felderítő páncélgépkocsik mennyiségét is megerősíti.

[31]             Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.

[32]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 125. o.

[33]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 670.382/22.v. – 1944.

[34]             A 89/I. páncélos-tüzérosztály 2. ütegét kivételes módon StuH. 42 rohamtarackokkal szerelték fel. Más német páncélos-tüzérezredben ilyen harcjárművek nem voltak.

[35]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd Anlage zu O.B.H.Gr. Süd, Ia Nr. 181/44 g. K. Chefs. v. 27. 10. 1944. Deutsche Verbände. (626. tekercs 7209522. felvétel).

[36]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 29. 10. 1944 (625. tekercs 7209300. felvétel).

[37]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. október 29. 3. o.

[38]             Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 101. o., illetve Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 229-230. o.

[39]             A 24. gyalog tábori pótezredről van szó.

[40]             A 12. gyalog tábori pótezredről van szó.

[41]             Az 5. tüzér tábori pótosztályról van szó.

[42]             A 21. gyalog tábori pótezredről van szó.

[43]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 30-i bejegyzés.

[44]             A német 15. légvédelmi tüzérhadosztály hadrendje 1944. november 1-jén (másolata a szerző birtokában). Vö. Koch, Horst–Adalbert: Die Geschichte der deutschen Flakartiellerie 1935–1945. 120-121., valamint 129. o.

[45]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209308 és köv. felvétel).

[46]             Szabó László: Kistelektől a polgárdi ipartelepig. In: Haditechnika 2003/1. szám 77. o.

[47]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. október 30., 3. o.

[48]             Örményi alezredes feltehetően már ekkor a 2. kiképző harckocsizászlóalj élén állhatott, amellyel 1945. január 30-án elvonult Németországba.

[49]             A század veszteségi jelentései ezt igazolják. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 670.303/22. v. – 1944.

[50]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 30-i bejegyzés.

[51]             V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 271. o.

[52]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 11 órakor leadott jelentés, 1944/371.

[53]             Hősök. A Szovjetunió Hősei a magyarországi felszabadító harcokban, 1944–1945. Budapest, 1981. 131. o.

[54]             V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.

[55]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. október 30., 3. o.

[56]             Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 230. o.

[57]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Tagesmeldung vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209478. felvétel), valamint V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.

[58]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209310. felvétel).

[59]             A hadest alárendeltségében ekkor a 108. gárda-, 59. gárda- és 320. lövészhadosztály harcolt.

[60]             Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 126-127. o.

[61]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209310. felvétel).

[62]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 15 órakor leadott jelentés, 1944/373.

[63]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209311. felvétel).

[64]             Fritz Meineke százados (Rittmeister) a 26/II. páncélgránátos-osztály parancsnoka volt.

[65]             Vitéz Orbán Nándor százados, a m. kir. 8. tábori tüzér pótosztály 1. ütegének parancsnoka által írott napló 1944. október 30-i bejegyzése. Másolata a szerző birtokában.

[66]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209311. felvétel).

[67]             Hősök. A Szovjetunió Hősei a magyarországi felszabadító harcokban 1944-1945. Budapest, 1981. 130. o.

[68]             Stoves, O. G. Rolf: 1. Panzer-Division 1935–1945. Chronik einer der drei Stamm-Division der deutschen Panzerwaffe. Bad Nauheim, 1961. 678. o.

[69]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209312. és köv. felvétel).

[70]             V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.

[71]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 21 óra 30 perckor leadott jelentés, 1944/377.

[72]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 21 óra 30 perckor leadott jelentés, 1944/376.

[73]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209311. felvétel).

[74]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. október 30.

[75]             Így nevezték a korai gyártású, úgynevezett „kis” páncélöklöket.

[76]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3738. sz., dr. Temesy Béla vezérőrnagy, a m. kir. 8. tábori póthadosztály parancsnokának háborús naplójából. 38. o.

[77]             A hadtest harcálláspontja Kunszentmiklóson volt.

[78]             HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209306. felvétel).

[79]             A szovjet 2., 3. és 4. Ukránt Front hadműveleteit Sztálin helyetteseként Sz. K. Tyimosenko, a Szovjetunió marsallja hangolta össze 1944 augusztusától.

[80]             Magyarország felszabadítása. Szerk.: Száva Péter. Budapest, 1975. 163. o.

 

Holnap folytatjuk!

HIRDETMÉNY

 

Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2019. november 19-én kedden 17.00 órai kezdettel

közmeghallgatást   tart .

A közmeghallgatás napirendjei:

 

1. Tájékoztató Lajosmizse Város Önkormányzata 2019. évi tevékenységéről, fejlesztésekről, beruházásokról, pályázatokról, költségvetési helyzetéről és a 2020. évi elképzelésekről.

 

2. Közmeghallgatás. („a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői a helyi közügyeket érintő kérdéseket és javaslatot tehetnek”)

 

A közmeghallgatás helye:

Lajosmizse Város Művelődési Háza és Könyvtára

Lajosmizse, Szabadság tér 12.

 

Lajosmizse Város Önkormányzata nevében tisztelettel várja az érdeklődőket:

 

 

Lajosmizse, 2019. október 29.

 

 

                          Basky András

polgármester

Napra pontosan 75 éve közelítette meg Lajosmizsét a front. Öt évvel ezelőtti cikksorozatunk elevenítjük fel ezen kerek évforduló alkalmából.

Megemlékezéssorozatunk részeként naponta idézzük majd a négy évtizede elmúlt eseményeket, Dr. Számvéber Norbert nagylelkű hozzájárulásaként könyvéből:

Páncélos-hadviselés a budapesti csatában – 1944. október 29 − 1945. február 13.

 

1. Versenyfutás a fővárosért:

páncélos-összecsapások Budapest délkeleti előterében

(1944. október 29 – november 6.)

 

1.1. Páncélos ütközet Kecskemét körzetében

(1944. október 29 – 1944. november 1.)

 

Az 1944–1945. évi magyarországi harcok harmadik, egyben leghosszabb szakasza[1] a szovjet–román csapatok Budapest elleni támadó hadműveletéhez köthető.

Ennek az összecsapás-sorozatnak az első jelentősebb ütközeteire Kecskemét környékén, illetve az „Attila” vonallal védett Budapest déli-délkeleti előterében került sor 1944. október végén, illetve november elején.

A Duna–Tisza közén azonban már 1944. október elején megkezdődtek a harcok. A szovjet 53. és a román 1. hadsereg csapatai október 8-ától a Tiszán átkelve, hídfőket alakítottak ki Tiszakécske–Csongrád térségében.

A Tisza mögé visszavonult magyar 3. hadsereg erői összefüggő folyóvédelem kiépítéséhez nem voltak elégségesek. A Szegedtől délre átkelt szovjet 46. hadsereg viszonylag akadálytalanul nyomult Kecskemét és Baja irányában. A magyar 3. hadsereg arcvonalát a Szolnok−Kiskunfélegyháza–Kiskunmajsa–Kiskunhalas–Jánoshalma–Baja vonalon csupán nagy hézagokkal tudta kialakítani.

Miután a magyar 3. hadsereget a szovjet csapatok kiszorították a Tiszántúlról, annak főerőit (1. huszár-, 1. páncélos-, 8. tábori pót-, 20. gyaloghadosztály) a magyar VIII. és a német LVII. páncéloshadtest alárendeltségében a Kecskemét–Budapest irány lezárása érdekében Kecskemét−Szolnok–Kiskunfélegyháza terepszakasz megtartására összpontosították.

A Kiskunmajsa–Baja terepszakaszon kezdetben az 5. tábori póthadosztály, majd október 19-étől a magyar 1. hadseregtől a térségbe vezényelt 10. gyaloghadosztály, valamint a 2. és a 3. folyamzár-zászlóalj védett. Ezek vezetését a magyar VII. hadtestparancsnokság (parancsnoka Markóczy János altábornagy) vette át.

Október 24-én a német LVII. páncéloshadtest (Friedrich Kirchner páncélos tábornok) irányításával a magyar 1. páncéloshadosztály és az 1. huszárhadosztály a Kiskunfélegyházától nyugati előteréből támadva elérte a Kiskunmajsa–Kiskunfélegyháza utat és vasútvonalat. A magyar 3. hadsereg arcvonala október 28-ig a Szolnok dél–Kecskemét dél–Solt dél terepszakaszra tolódott el.

Sztálin és a szovjet vezérkar – elsősorban politikai megfontolásokból kiindulva – kitartott azon álláspontja mellett, miszerint a 2., 3. és 4. Ukrán Front határozott előretörése esetén valós lehetőség kínálkozik Budapest gyors elfoglalására, a Dunán való átkelésre, majd a Moravska-Ostrava–Brno terepszakasz, valamint Bécs megközelítő útvonalainak birtokba vételére.

Noha a szovjet haderő továbbra is a berlini irányt tekintette a fő hadászati iránynak, a keleti arcvonal déli szárnyán elhelyezkedő magyarországi hadszíntéren, a Budapest–Bécs irányban elért esetleges eredményekkel a Harmadik Birodalom „hátsó bejáratát” fenyegethette volna, és arra kényszeríthette a német hadvezetést, hogy a főirányból erőket dobjon át a Kárpát-medencébe. Sz. M. Styemenko hadseregtábornok, a szovjet vezérkar hadműveleti csoportfőnökének visszaemlékezései szerint L. Z. Mehlisz vezérezredes, a 4. Ukrán Front politikai csoportfőnöke által a magyar 1. honvéd hadsereg gyenge állapotáról készített – s a magyar haderő egészére érvényesnek tekintett – jelentései győzték meg Sztálint Budapest gyors elfoglalásának lehetőségéről.[2]

Miután Sztálin kikérte a vezérkar véleményt, az úgy tájékoztatta, hogy a Duna–Tisza közén harcoló szovjet 46. hadsereg a front többi magasabbegységéhez képest viszonylag érintetlen és a Budapest irányában elért áttörés után segíteni tudná a 7. gárdahadsereg és a román 1. hadsereg keleti irányból a főváros felé indított csapását.

Ennek tudatában Sztálin minden egyéb tájékoztatást és árnyaltabb értékelést figyelmen kívül hagyva 1944. október 28-án este rádión utasította R. J. Malinovszkij marsallt, a 2. Ukrán Front parancsnokát, hogy a 2. gárda- és 4. gárda-gépesítetthadtest közel 400 harckocsijával és önjáró lövegével megerősített 46. hadsereggel (I. T. Slemin altábornagy) haladéktalanul indítson támadást Budapest gyors, menetből való elfoglalása céljából, és november 3-ig vegye birtokba a magyar fővárost. Malinovszkij katonai ellenvetéseit Sztálin politikai okokra hivatkozva elutasította. A marsall jogosan tartott attól, hogy a meglévő erőkkel végrehajtott támadás üteme lassú lesz és elhúzódó, veszteségterhes harcok alakulhatnak ki. A szovjet csapatoknak másfél nap alatt 40-70 km mélységben kellett előrenyomulniuk.[3]

Az alföldi páncéloscsatában ugyanis a 2. Ukrán Front harckocsizó, gépesített és lovas kötelékeit olyan súlyos veszteségek érték, hogy a Budapest elleni támadás első szakaszában döntő tényezőként nem vehettek részt. Ezért a frontot a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának tartalékából meg kellett erősíteni a 2. gárda-gépesítetthadtesttel és a 23. lövészhadtesttel. A 4. gárda-gépesítetthadtestet F. I. Tolbuchin marsall 3. Ukrán Frontjától vonták el. Malinovszkij öt napot kért a további felkészülésre és a 4. gárda-gépesítetthadtest bevárására. Nem kapta meg: másnap, 29-én meg kellett indítani a 46. hadsereget Budapest ellen. A front többi hadseregének (kivéve a 7. gárdahadsereget) november 6-ig hídfőt kellett foglalnia a Tisza nyugati partján.

Október végén Johannes Friessner vezérezredes, a német Dél Hadseregcsoport főparancsnoka azt tervezte, hogy a Duna–Tisza közén védő magyar 3. hadsereg a megerősítésül adott német LVII. páncéloshadtesttel (alárendeltségében a német 23. és 24. páncéloshadosztály, az 503. nehézpáncélos-osztály és a magyar 1. páncéloshadosztály erőivel) felkészül a támadásra Dunapataj–Újkécske terepszakaszról Szeged irányában, és visszaveti a Tisza mögé a szovjet–román csapatokat. A német 6. hadsereg ezután két páncéloscsoportot alakít, és szilárdan védi a Tisza jobbpartját Tiszafüred és Szolnok között. A magyar 2. hadsereg törzse a tervek szerint a Dunántúlra áttelepülve az F Hadseregcsoporttal együttműködve megszervezi a Duna–Dráva közének védelmét. A német 8. és a magyar 1. hadsereg által alkotott „Wöhler” seregcsoport feladata a várható Tiszadob–Miskolc irányú szovjet–román támadás megállítása mellett az volt, hogy helyreállítsa az összeköttetést az A Hadseregcsoport 1. páncéloshadseregével.

A németek már az alföldi páncéloscsata utolsó napjaiban is feltételezték, hogy a szovjetek Budapest irányában hadműveleti szünet nélkül újabb támadást fognak indítani. Ezért néhány hadosztály átcsoportosításának előkészítését a budapesti irányban már akkor megkezdték.

Miután október 28-án a németek a magyar állások előtt végrehajtott szovjet csapatmozgásokból támadásra következtettek, Friessner vezérezredes a magyar 3. hadsereg arcvonala mögé, Kecskeméthez irányította a 24. páncéloshadosztályt, azonban a seregtest 21. páncélgránátos-ezrede még Jászkarajenőtől keletre harcolt. Ennek felváltására szánták a magyar 5. tábori póthadosztály két zászlóalját.

A Dél Hadseregcsoport védelme a magyar 3. hadsereg arcvonalának Baja–Újkécske szakaszán volt a leggyengébb. Ezt a szovjetek is jól tudták. A hadsereg bevethető páncélos-tartalék szempontjából október 27-én mindössze az 1. honvéd páncéloshadosztály 27 Turán páncélosából 11 bevethető harckocsira, valamint néhány Toldi könnyűharckocsijára és Nimród páncélgépágyújára, illetve a német 24. páncéloshadosztály 18 bevethető harckocsijára, vadászpáncélosára és rohamlövegére számíthatott. A magyar 7. honvéd rohamtüzérosztály meglévő 19 StuG. III rohamlövegéből hét harcjármű volt bevethető állapotban.[4]

A magyar seregtestek együttes harcos-létszáma október 25-én (az 5. tábori póthadosztály nélkül) mindössze 15 ezer 400 fő volt. E csapatok ekkor legkevesebb 1165 géppuskával és golyószóróval, 88 bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval és 145 tüzérségi löveggel rendelkeztek.

A magyar 3. hadsereg október 29-én a német 6. hadsereggel együtt alkotott „Fretter-Pico” seregcsoport[5] része lett.

A 2. Ukrán Front 46. hadserege kilenc lövészhadosztállyal, egy áttörő tüzérhadosztály hat dandárjával, egy légvédelmi tüzérhadosztály négy ezredével, három ágyús tüzérdandárral, egy tarackos tüzérdandárral, két könnyű tüzérdandárral, egy hadtest-tüzérezreddel, egy páncéltörő tüzérdandárral, egy aknavető-dandárral, egy aknavető-ezreddel és egy műszaki dandárral rendelkezett.

A szovjet összfegyvernemi magasabbegység a magyar felderítés adatai szerint október 29-én teljesen fel volt töltve, és a hadseregben egy önálló büntető-ezred, egy önálló büntető-zászlóalj és két önálló büntető-század is volt.

A lövészcsapatokat a 991., az 1505. és az 1897. önjáró tüzérezred összesen 53 üzemképes SzU–76M önjáró lövege is támogatta. A 46. hadsereg így a 2. gárda-gépesítetthadtesttel és a még be nem érkezett 4. gárda-gépesítetthadtest 124 páncélosával együtt mindösszesen 425 harckocsit és önjáró löveget vethetett be a Budapest elleni támadásban.[6]

 

Alakulat	Üzemképes harckocsi	Üzemképes önjáró löveg	Üzemképes páncélos összesen
2. gárda-gépesítetthadtest	206	42	248
4. gárda-gépesítetthadtest	121	3	124
991., 1505., 1897.önjáró tüzérezred	−	53	53
Összesen	327	98	425

 

A 46. hadsereg azonban további páncélosokra is számíthatott. Ugyanis a 23. lövészhadtestnek követnie kellett a 2. gárda-gépesítetthadtest támadását. E lövészhadtest 68. gárda-, 99. és 316. lövészhadosztálya már rendelkezett egy-egy saját szervezetszerű önálló önjáró tüzérosztállyal, amelynek egy parancsnoki T−70 könnyűharckocsi és 12 SzU−76M önjáró lövege volt.[7] Ez hamarosan újabb 39 páncélost jelentett a Budapest felé törő 46. hadsereg sávjában.

A 46. hadsereg lövészerőinek a Malinovszkij marsalltól kapott parancsok értelmében október 30-án estig el kellett érniük a Nagykőrös–Lajosmizse–Izsák–Duna keleti partja terepszakaszt. A 2. gárda-gépesítetthadtest csapatainak ugyanakkorra Alberti–Irsa (ma Albertirsa)–Örkény körzetébe kellett kijutnia, majd november 2-án reggelig a Monor−Üllő terepszakaszra és november 3-án a nap végéig el kellett foglalnia Budapestet.[8]

A 46. hadsereg alárendeltségébe utalt 2. gárda-gépesítetthadtest parancsnoka 1943. június 7-étől a háború végéig K. V. Szviridov altábornagy volt. A hadtestet a 2. Ukrán Front 1944. október utolsó harmadában a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának tartalékából kapta meg. A hadtest 1944. október 28-án Szegeden összpontosult.[9]

A gépesített magasabbegység ekkor mintegy 16 ezer katonával, 185 T–34/85 közepes harckocsival, 21 ISz–2 nehézharckocsival, 21 SzU–85 és 21 SzU–76M önjáró löveggel, 54 darab 120 mm-es és 100 darab 82 mm-es aknavetővel, 79 különféle löveggel, nyolc BM–13 rakéta-sorozatvetővel, 98 páncélozott szállító járművel és felderítő páncélgépkocsival, valamint 216 motorkerékpárral és 1419 gépkocsival rendelkezett.[10]

Szovjet felderítési adatok szerint a 46. hadsereg alkalmazási irányában a német−magyar erők 161 harckocsival és rohamlöveggel rendelkeztek.[11] Amennyiben ez az 1944. november eleji helyzetre vonatkozik, akkor a felderítés megállapítás közel pontos volt. Ha azonban a támadás megindulásának napjára, 1944. október 29-ére, akkor ez erős túlzás. Ugyanis az itt bevetett német páncélos erők zöme ekkor még a Tisza mentén gyülekezett.