2018. Március 15. Lajosmizsén – videó

Remekül sikerült megemlékezést tartottak a forradalom 170. évfordulóján Lajosmizsén, ahol helyi diákok adtak műsort.

Rigó Pál videóját köszönjük, hamarosan fényképeit is megosztjuk, a többi 80-at.

 

Kategória: Friss, helyi, Iskola, kultúra, Videó | 2018. Március 15. Lajosmizsén – videó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Újabb kettős győzelem az utánpótlás csapatainknál

A Vecsés csapata látogatott Lajosmizsére viszont a hazai fiatalok itthon tartották mind a 4 pontot.
MIZSE KC-Vecsés SE 38-25 (17-15) serdülő bajnoki mérkőzés
Vezette: Daru Péter-Medvegy Péter
MIZSE KC: Kis Dániel (k), Belusz Bálint 1, Homoki Martin 10, Péter Árpád 9, Nyitrai Benedek Soma 11, Joó Ádám 1, Makai Zoltán 5, Csere: Szentesi-Kovács Ambrus (k), Horváth József Patrik, Góg Martin, Zsiga Krisztián, Serfőző Roland 1, Szőrös Martin, Szatmári Dávid, Varga Dániel Viktor, Kun Levente. Edző: Serfőző Zsolt
Hazai szempontból jól kezdődött a mérkőzés, hiszen a 6. percben már 6-1-re vezettünk. Ez kicsit könnyelművé tette a támadás befejezéseket, hiszen bár a gólhelyzetek kialakítása könnyen ment, azonban a befejezéssel hadilábon álltunk. A félidő végére az előny két gólra olvadt.
A második félidő közepéig szintén kiegyensúlyozott mérkőzést láthattak a nézők, az utolsó tíz percben viszont kijött a tudásbeli különbség – ezt a szakaszt 10-2-re nyertük- és a végén biztosan győztünk.
Serfőző Zsolt edző: Az első félidőben magunknak tettük nehézzé a mérkőzést a sok kihagyott helyzettel, de később magunkra találtunk.
MIZSE KC-Vecsés SE KSI-ÉL-TEAM 35-30 (17-15) ifjúsági mérkőzés
Vezette: Daru Péter-Medvegy Péter
MIZSE KC: Bódog Roland (k), Sebestyén Bence 1, Nyitrai Gábor 7, Soltész Márk 6, Gajdácsi Levente 1, Veszelszki Bence 8, Nyitrai Benedek Soma 11. Csere: Kis Dániel (k), Kovács József, Joó Márk, Kővári Ádám, Staar Andor, Homoki Martin 1, Péter Árpád. Edző: Avar György
Kissé álmosan kezdett a hazai csapat, az 5. perc végén 4-2-es vendég vezetést mutatott az eredményjelző. A játék képe továbbra sem változott, a 11. percben a vendégek még mindig 9-5-re vezettek. Ettől kezdve viszont a hazaiak átvették a játék irányítását. Előbb egyenlítettek a 18. percben (10-10), majd a félidő végére 2 gólos előnyt harcoltak ki.
A második félidőben tovább nőtt a különbség, az 52. percben már 10 góllal (32-22) vezettünk. A magabiztos előny tudatában kissé pontatlanabb lett a játék, de végül így is győztesen hagytuk el a játékteret és visszavágtunk az ellenfélnek az ősszel elszenvedett vereségért.
Avar György edző: A mérkőzés elejét és a végét elrontottuk, azonban a két időszak között jól kézilabdáztunk, így meg tudtuk nyerni a mérkőzést.


Kategória: Friss, helyi, sport | Újabb kettős győzelem az utánpótlás csapatainknál bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Vesztére kocsikázott át Lajosmizsére jogsi nélkül

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2018. március 13-án 9 óra 47 perckor szabálysértési őrizetbe vettek egy 22 éves örkényi lakost. A férfi az általa vezetett Daewoo gyártmányú személygépkocsival úgy közlekedett Lajosmizse belterületén, hogy őt a Dabasi Rendőrkapitányság tíz hónapra, 2018. július 9-ig a járművezetéstől eltiltotta.

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | Vesztére kocsikázott át Lajosmizsére jogsi nélkül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Győzelem a kiesési rangadón!

A bajnokság 10. és 11. helyén álló csapata, a Törökszentmiklósi KE és a Mizse KC  csapata csapott össze, mindkét csapat számára létfontosságú mérkőzésen, hiszen mindkét csapat menekül a kieső zónából.

MIZSE KC –  TÖRÖKSZENTMIKLÓSI KE     34-28 (13-11)

Lajosmizse, 100 néző.      Vezette:   Sándor – Szikszai

Mizse KC:   Lengyel – Drabant 6, Scheuring 6, Hollós 4, Benke 10(4/4), Ács 7, Garajszki.

Csere:         Csernyik (k), Vikor(k) – Bán 1, Kuli, Harkai, Nyitrai G., Gábos, Szórád, Polyák.

Edző:           Avar György

Kiállítás:      12 perc ill. 6 perc.

7-m-es:        4/4 ill. 8/5.

Régen látott, kitűnő kezdést produkált csapatunk, hiszen a 10, percben már 6-1 állt az eredményjelzőn! Remek védekezésből, gyors támadásokkal operáltunk, melyre a vendégeknek nem volt ellenszerük. Ki is kérte első idejét a miklósi mester, hogy felrázza csapatát, ami részben sikerült is neki, hiszen kiegyenlítettebbé vált a játék az elkövetkező percekben de tartottuk előnyünket, sőt a 25. percben már 12-6-ra vezettünk. A félidő hajrájára azonban kiengedtünk egy kicsit, amit a vendégek gyorsan ki is használtak: 5-1-es utolsó öt percet produkáltak, így feljöttek két gólra!

Szünet után gyorsan egyenlítettek is a miklósiak, majd fej-fej mellett haladtak a csapatok, sőt a mérkőzésen először a vezetést is átvették a vendégek: 39. perc, és 17-18 az eredmény!

Ekkor kérte ki második idejét Avar mester, hogy rendet rakjon a fejekben, amire „vevő volt” a csapatunk, mert az időkérés után egy 5-1-es rohammal máris hárommal mentünk! ebben az időszakban rendkívül fordulatos volt a játék, mert ezután a vendégek produkáltak egy 4-1 es szakaszt, és ismét egyenlő az állás, de ismét mi jöttünk, ezúttal 5-0-s szériával, amellyel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés (28-23). A mérkőzés hajrája kiegyenlített játékot hozott, így végül is biztosan hoztuk a mérkőzést, jelentőset javítva a helyzetünkön.

Avar György:  Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, de a mérkőzés jelentős részében mi domináltunk, és végül is magabiztosan nyertünk! Küzdünk tovább, hogy a kitűzött célunkat el tudjuk érni!

 

 

 

Kategória: Friss, helyi, sport, Videó | Győzelem a kiesési rangadón! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2018. március 15.

Kategória: Friss, helyi, kultúra | 2018. március 15. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Programajánló tavaszra

Kategória: Friss, helyi, kultúra | Programajánló tavaszra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tóparti körkép

Köszönet a fotókért Rigó Pálnak!

Kategória: Friss, helyi | Tóparti körkép bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nem elég vastag még az Iskola tó jege!

Olvasónk küldte tegnap este az alábbi képriportot. A mai friss hó alatt még kevésbé látszik! Köszönjük a tájékoztatást!

A kemény fagyok hatására “keményedik” a tó felszíne! De az első képek

óvatosságra intenek, -kb. négy helyen még nagyon “puha” volt a felszín!!!

A következő napokban ha a hullámzó részek meg is fognak “keményedni” a jég

sokkal vékonyabb lesz!

Ezeket a helyeket sajnos nem lehet kordonnal kőrbe zárni!!! Csak óvatosan,
mert még a korizásnak jeges fürdő lesz a vége!!!

Séta közben meglepődve gondoltam, hogy tavasszal, a parton valószínűen parkosítás  lesz, már ide vannak készítve a “termőföld” kupacok. A séta végén felpillantottam a  Város Házára, megdöbbenve láttam, hogy tartó pillérét szétfeszíti a “büszkeség”.

(Kordonnal kőrbe lehet zárni!​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​)

Én szóltam! (a lap olvasója)”

Kategória: Friss, helyi | Nem elég vastag még az Iskola tó jege! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

BORÍTOTTA A PAPÍRFORMÁT A MIZSE KC ÓZDON…

Váratlan, – „életmentő (?)”- győzelmet aratott Ózdon a Mizse KC csapata, hiszen óriási küzdelemben, szinte végig vezetve, helyenként látványos megoldásokkal tarkítva, végül is magabiztos játékkal sikerült meglepni az ózdiakat!

ÓAM-ÓZDI KC – MIZSE KC  29-31 (13-14) 

Ózd, 450 néző.   Vezette: Fibec – Herbák   

 

Mizse KC:      LENGYEL, – Drabant 3, SCHEURING 6, HOLLÓS 7, BENKE 10 (2/2), Ács 3, Bán 2.

Csere:            CSERNYIK (k)- Kuli, Harkai, Gábos, Szórád, Garajszki, Polyák, Veszelszki, Nyitrai G.

Edző:             Avar György

Kiállítás:        8 ill. 8 perc.

7-m-es:          6/4 ill. 2/2.

 

A hosszú. de kellemes utazás alatt a havas hegyek látványa nyugtatólag hatott a csapatra, hiszen már a bemelegítésnél érződött , hogy jó hangulatban, nyugodtan készülnek a fiúk a mérkőzésre. Bár kezdés után a hazaiak szerezzék az első gólt, de az ötödik percben átvettük a vezetést, majd az ózdiak csak rendre egyenlíteni tudtak. A 12. perc után sikerült háromszor is betalálni (4-7), ami azonban csak feltüzelte a hazaiakat, s Szabó vezérletével átvették a játék irányítását. A 24. percben még ugyan vezettünk (8-10), de most ők lőttek hármat zsinórban, s így a 26. percben átvették a vezetést, és a 29. percig vezettek is (13-12), ám remek félidei hajrával visszavettük a vezetést a szünetre!

Szünet után – hat perc alatt- sikerült egy 3-1 es etapot produkálni, de a hazaiak nem hagyták annyiban, újra ránk jöttek (16-17), de a 40. percre ismét hárommal mentünk (17-20). Sajnos ekkor a fáradtság jelei kezdtek mutatkozni csapatunknál, amit a hazaiak azonnal kihasználtak, s már is döntetlen lett az állás, sőt büntetőhöz is jutottak. Ekkor az edzőnk jó érzékkel cserélt kapust, és Csernyik meg is fogta azt! Ez új lendületet adott csapatunknak, s gyors két gólt szereztünk, de ismét a hazaiak lőhettek büntetőt, de Csernyik ezt is megfogta! Tíz perc volt még ekkor hátra, és Scheuring góljával ismét három lett az előnyünk, de ismét 7-est lőhettek Szabóék, és ezúttal éltek a lehetőséggel. Mindkét csapat óriási erőfeszítéseket tett a végső siker érdekében, de a hátra lévő időben felváltva estek a gólok, sikerült az utolsó pillanatokig tartani három gólos előnyünket, de a végén még kaptunk egyet, s így alakult ki a két gólos bravúros győzelmünk!

Avar György: A mai csodálatos győzelmünk annak köszönhető, hogy ismét igazi csapatként küzdöttünk egymásért, ami párosult néhány kiemelkedő teljesítménnyel, így a győzelmünk teljesen megérdemelt! Óriási gratuláció a CSAPATOMNAK!

 

 

Kategória: Friss, helyi, sport | BORÍTOTTA A PAPÍRFORMÁT A MIZSE KC ÓZDON… bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Rendszámot cserélt az autón

A lajosmizsei rendőrök bíróság elé állítást javasolnak.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Lajosmizse Rendőrőrsének járőrei 2018. február 20-án igazoltattak egy 45 éves férfit, aki az M5-ös autópályán közlekedett Seat Arosa típusú személyautójával. Az intézkedés során megállapították, hogy a járműre felhelyezett rendszám nem egyezik meg azzal, amelyet a forgalmi engedélybe bejegyeztek. A lajosmizsei nyomozók egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy nem volt autópálya-matricája, így a rendszámcserével próbálta a bírság kiszabását elkerülni.

 

A lajosmizsei rendőrök az ügyet a napokban lezárták, és az iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldték meg a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségre.

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | Rendszámot cserélt az autón bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva