JászLajosmizse.hu

A Redemptio emléknapja alkalmából koszorút helyeztünk el a Jász ősök szobránál.

A jászkun redemptióról (önmegváltásról)
A kiváltságos jászok és kunok

A 13. és 14. században Magyarországra érkezo kunok és jászok betelepülésüktõl fogva jelentõs kiváltságokat kaptak az uralkodóktól. Nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal, a jászkunok földjén nem alakult ki a jobbágy-földesúr viszony, területe még a török hódoltság idején is koronabirtoknak minõsült. Tulajdonosa az uralkodó volt, aki ezt a jogát a mindenkori nádor útján gyakorolta. A lakosok nem csupán a földesúri adóktól mentesültek, de a nemesekhez hasonlóan a vám- és harmincad mentesség és egyéb elõjogok is megillették õket.

A kivételezett közjogi helyzet ugyanakkor jelentõs kötelezettségekkel párosult. Ezek közül a legfontosabb a katonai szolgálat volt: a jászkunok háború idején kötelesek voltak a királyi korona alatti hadba vonulásra, s õk biztosították a nádor fizetését is, aki a fõbírájuk volt. Mindezeket a terheket azonban szívesen vállalták, büszkék voltak szabad állapotukra, az országban egyedül álló, kivételezett jogi helyzetükre.

1702: A végzetes döntés

A török hódoltság után a bécsi udvar komoly anyagi gondokkal küzdött, a hosszú háborúskodás kimerítette a kincstárat. Pénzre volt szükség, ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy az egész Jászkunságot (Jászság, Nagykunság, Kiskunság) áruba bocsájtja. Az eladást megelõzõen 1699-ben átfogó összeírás készült a Jászkunságról, hogy felmérjék a terület értékét, gazdasági erejét és adózási képességét.

1702-ben megszületett a jászkunok számára tragikus döntés: az uralkodó 500 ezer rajnai forintért eladta a Jászkunság egész területét és lakóit a Német Lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények értelmében is jogtalan volt, hiszen a kiváltságos terület – koronabirtok lévén – elidegeníthetetlen.

Az eladással a jászok és kunok kiváltságai megszûntek, egyik napról a másikra jobbágysorba kerültek. Természetesen sohasem törõdtek bele az õsi jogon szerzett kiváltságaik elvesztésébe. Már a következõ évben lelkesen csatlakoztak a Rákóczi szabadságharchoz, s a fejedelem meg is ígérte kiváltságaik visszaállítását, ami azonban a szabadságharc bukása miatt nem válhatott valóra. Mivel a Német Lovagrend nem tudta érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben eladta jogát a Pesti Invalidus Háznak, ez azonban nem változtatott a jászkunok helyzetén.

“Életünket és vérünket” – és aranyforintjainkat…

A Jászkunságban hamarosan mozgalom indult a jogok visszaszerzésére, amit Pálffy János nádor is támogatott. A három kerületbõl követek indultak Budára és Bécsbe, kérelmükkel a királyig is eljutottak. Útjaikra ajándékokkal megrakodva indultak õseink, vitték az akkor igazi csemegének számító teknõsbékát, de vittek darutollat, kócsagtollat és aranypénzt is bõven, hogy kérésüknek nyomatékot adjanak. Végül Mária Terézia királynõ 1745. május 6-án kegyelmesen megengedte: ha a jászok és kunok visszafizetik az eladási ár összegét a kincstárnak, visszanyerhetik régi szabadságukat (redemptio, ejtsd redempció).

Hatalmas összegnek számított ez akkoriban, a lakosok csak több évig tartó gyûjtéssel és kölcsönökkel tudták összeadni, ami kamataival együtt ekkor már 575 900 aranyforintot tett ki. Ezen túl vállalták 1000 lovas katona felszerelését, valamint a nádor évi tiszteletdíjának megfizetését. Bár a megváltás óriási terhet jelentett, a cserébe kapott jogok is nagy jelentõségûek voltak. A diploma visszaállította a jászok és kunok örökös kiváltságait, melyek közül a legfontosabb a földesúri szolgáltatásoktól való mentesség, a szabad tisztviselõ- és lelkészválasztás, valamint a pallosjog (a bíráskodás joga) volt. A királynõúj pecsét használatát is engedélyezte a Jászkun Hármaskerület számára, melynek székhelye Jászberény lett.

A redemptiót követõen a korábban jogilag egységes közösség a megváltott föld arányában tagolódott: akik részt vettek a megváltásban, annak megfelelõ földterületet kaptak, ok lettek a redemptusok. A társadalom legfelsõbb szintjét foglalták el, rangjuk és jogállásuk a nemesekéhez hasonló volt. Azokat, akik nem tudtak részt venni a megváltásban, irredemptusoknak nevezték. Rajtuk kívül élt egy szegény, nincstelen réteg is a Jászkunságban, õk voltak a zsellérek. A megváltott földet tõkeföldnek nevezték, ezen kívül azonban a teljes földterületnek csaknem a fele közös használatban volt, ebbõl alakultak késõbb a redemptus közbirtokosságok. A jászkunok bírája továbbra is a nádor maradt, aki jogait az általa kinevezett fõkapitány útján gyakorolta. A három kerület élén a kapitányok álltak, akik választással kerültek tisztségükbe, munkájukat az ugyancsak választott alkapitány segítségével végezték.

A jászkun redemptio emlékezete

Az önerõbõl történõ megváltás jogos büszkeséggel töltötte el az abban résztvevõket, melynek emlékét generációkon át megõrizték. Ez jelentette az alapját a sokszor emlegetett jászkun öntudatnak, ami máig is jellemzi a jászok és kunok leszármazottait. A legtöbb jászsági településen minden évben megünneplik a jeles napot. (Így Lajosmizsén is ünnepi nagymisével minden év május második vasárnapján!) Jászberényben díszes ünnepség keretében, a jász kapitány szobránál, Budapesten pedig a köröndi Czettler emléktáblánál tisztelegnek az õsök emléke és példamutató áldozatvállalása elõtt.

Papp Izabella levéltáros, a Jászok Egyesülete tagja – forrás: www.lmrkat.hu