SIMA VERESÉG BÉKÉSEN…

Sajnos nem sikerült papírformát borítani, síma vereséget szenvedett csapatunk, melynek ezúttal csak felvillanásai voltak.
                    BÉKÉS- DRÉN KC  –  MIZSE KC   32-24(17-13)
Békés, 250 néző.      Vezette: Medve-Tarnavölgyi.
Bár egy-egy góllal nyitott mindkét csapat, a hazaiak kaptak először lábra, s 5-1-re
elhúztak. Avar György edző időt is kért gyorsan, rendezte a sorokat, s a 10. percben máris 5-5 állt az eredményjelzőn. Sajnos – mint később kiderült- ezzel el is lőttük a puskaporunkat, s a hazaiak percek alatt 10-5-re módosították az állást, jelezve, hogy ezen a mérkőzésen csak az ő akaratuk érvényesülhet. Ezután kiegyenlítettebbé vált a játék, sőt a félidő végéig még sikerült a hátrányból faragni, de így is három gólos hazai előnnyel tértek pihenőre a csapatok.
      Szünet után sajnos ismét a hazaiak kezdtek jobban, s csak úgy mint a mérkőzés elején, 5-1-el nyitottak, amivel gyakorlatilag el is döntötték a mérkőzés kimenetelét (22-15). Csapatunk küzdött, erőlködött, de ez csak a tisztes helytálláshoz volt elegendő a hátralévő időben, s ez az eddigi legnagyobb  különbségű vereségünket jelentette ebben a bajnokságban.
Avar György: Sajnos most már egyértelmű, hogy csapatom gödörbe került,hiszen
                    a két utóbbi mérkőzésünkön két “megnyert” pontot vesztettünk el,
                    a mai mérkőzésen pedig megérdemelt, sima vereséget
                    szenvedtünk egy jobb erőkből álló csapat otthonában. A feladat
                    adott, a jövő heti hazai mérkőzésen kell kimászni a gödörből….
Junior mérkőzés:    A bajnoki címért küzdő hazaiak átrohantak erősen tartalékos csapatunkon:
                            Békés- Drén KC – Mizse KC  38-23 (19-13)
Kategória: Friss, helyi, sport | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?