Szívtájékon szúrta

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói vádemelést javasolnak azzal a 48 éves nővel szemben, aki a gyanú szerint életveszélyes sérülést okozott élettársának.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást folytatott egy 48 éves lajosmizsei lakossal szemben.

Az eljárás során beszerzett adatok szerint 2019. március 20-án délután a nő szóváltásba keveredett élettársával. A veszekedés során egy 11,5 centiméter pengehosszúságú késsel szívtájékon szúrta a férfit, aki ennek következtében – az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint – életveszélyes sérülést szenvedett.

A jelenleg is letartóztatásban lévő gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.

1

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | A közvetlen link.