Szondáztattak a rendőrök

A közlekedési fegyelem és a közlekedésbiztonság javítását célzó „villám akcióban” 12 óra alatt 734 sofőrt ellenőriztek a kecskeméti, a tiszakécskei és a lajosmizsei rendőrök.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság, a Tiszakécske és a Lajosmizse Rendőrőrs munkatársai 2015. május 30-án 16 órától 2015. május 31-én 4 óráig fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést hajtottak végre. A „villám akció” célja a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt álló járművezetők kiszűrése, az általuk elkövetett szabályszegések és bűncselekmények felfedése és visszaszorítása volt.

 

Az összehangolt akcióban az érintett települések polgárőrei, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai is részt vettek és a fiatalkorúak alkoholfogyasztásának visszaszorítása érdekében több vendéglátóhelyen is ellenőrzést tartottak.

 

Az egyenruhások az akció során 734 sofőrrel szemben légalkoholmérő készüléket alkalmaztak Kecskeméten, Tiszakécskén és Lajosmizsén, melynek eredményeképpen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt öt gépkocsivezetővel szemben büntetőeljárást kezdeményeztek, öt sofőrt közigazgatási bírsággal sújtottak. A rendőrök további három esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, hat közlekedővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki.

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?