Szuper lett a sárkánymajális!

Lajosmizse szélén, Klábertelepen, Juhász Pintér Imre ingyen felajánlott rétjén került megrendezésre az első papírsárkány majális.

A kelleténél kicsit erősebb szélben, olykor ijesztgetően szemerkélő eső mellett is nagy sikerrel zajlott a mindenki számára teljesen ingyenes rendezvény, ahol tényleg csak a jókedvet és az örömöt kellett magukkal vigyék a résztvevők.

Helyben megtanulhattak papírsárkányt építeni és reptetni, az alkotásaikat ki is próbálhatták helyben, szakértő irányítás garantálta a sikerélményt!

A gyerekeknek még cukorkaeső is hullott az egyik sárkányról!

Reggel nyolctól egészen este fél hétig voltak kinn a szervezők, élükön Heczendorfer Zsolt, az esemény ötlet- és házigazdája!

Néhány kép az eseményről:

Épp egy teljesen öko, csirizzel ragasztott papírsárkány szárad.

A széljelző, kicsit erősebb szelet jelzett, mint kellett volna, de a buli azért jó volt.

Ők is fogank repülni, de majd önerőből, és kicsit később!

16m2 méretű óriási paplansárkány

Így repül az ökosárkány

Lovas településőrünk is megnézte a rendezvényt

1x2m méretű deltasárákány, 250 méter zsinóron lógva

Végül ilyen tisztán hagyták hátra a terepet a résztvevők!

Reméljük jövőre is megrendezésre kerül, és még többen vesznek részt rajta!

Kategória: Friss, helyi, kultúra | A közvetlen link.