Tovább tart a mizsei csoda…

Úgy tűnik, hogy a múlt heti bravúros békési győzelem nem csak „fellángolás” volt a mizsei csapatnál, hanem kezd beérni Nagy Károly munkája,” vevő” a csapat az edző taktikai elképzelésére, amit újabb váratlan bravúr győzelemmel igazoltak Benkéék!
Mizse KC – Orosházi FKC – Linamar 22-21 (10 12)
Lajosmizse, 200 néző. Vezette: Gáspár – Vörös.
Mizse KC: Koncz – Drabant 1, Keresztes 3, Benke 4, Vancsics 7(1/1), Zsolnai 1, Bán 6.
Csere: Mátrai(k), Lengyel(k) – Csapi, Imregi, Szajbert, Polyák, Kollonay.
Edző: Nagy Károly
Kiállítás: 10 perc ill. 8 perc (egy kizárás)
7-m-es: 1/1 ill 6/3.
Magabiztosan kezdett a bajnokesélyes vendég csapat, sugárzott róluk a magabiztosság, ám már a mérkőzés elején számukra szokatlan dologgal találták magukat szembe: a hazai kapus, Koncz Péter magabiztosan hárította lövéseiket, sőt a büntetőiket is, valamint nem ízlett nekik csapatunk nyitott védekezése sem. Ekkor még nagyobb tudásuknak, rutinjuknak köszönhetően, -ha nehezen is- de két-három góllal vezettek, de a 25. percre utol érte őket a hazai csapat (8-8) de jobb hajrájuknak köszönhetően két gólos előnnyel térhettek pihenőre.
Szünet után újabb büntetőt hibáztak, majd gólt szereztek, így ismét háromra nőtt az előnyük. Ekkor azonban valami csoda történt a pályán: csapatunk valami elképesztő módon, mozgósítva rejtett tartalékaikat, állva hagyta az éllovas vendégeket, zsinórban szerzett öt góljukkal, 15-13-ra módosítva az állást! A vendégek nem értették, hogy mi történik a pályán, de azért zárkóztak: 46. perc, 17-16, de egyenlíteni nem tudtak, sőt három hazai találattal már négyre nőtt Vancsicsék előnye az 51. percre! Elkeseredett küzdelem folyt a pályán de még sok idő volt hátra és 57:58-nál, 21-18-as hazai vezetésnél, emberelőnyben időt kértek a vendégek: Bakó Botond edző varázs igékkel látta el csapatát: a folytatásban pillanatok alatt egy „kínai” góllal jelezték, hogy még nem könyvelték el a vereséget, és emberfogásra álltak át, amivel zavart is okoztak a támadásunkban, megszerezve a labdát, ismét gyors gólt szereztek. Ekkor hiába egészültünk ki, kivédekezték támadásunkat, majd újabb emberhátrányba kerülve, gólt szereztek, másfél perc alatt ledolgozva ezzel három gólos hátrányukat (21-21). Ekkor hazai időkérés következett, és még negyven másodperc volt hátra, támadásunkban Drabant a jobb kettes pozícióba keveredve, betörésből a kapus lába között a hálóba talált! De még mindig nem volt vége, az utolsó másodpercekben az egyenlítésért támadhattak a vendégek, de egy rossz passz megpecsételte sorsukat, és kezdődhetett az ünneplés a csodálatos győzelem tudatában.
Nagy Károly: Hősiesen küzdő csapatom emberfeletti küzdelemben, nagyszerű kapusteljesítménnyel a hátuk mögött, a taktikai utasításokat maradéktalanul betartva –óriási meglepetést okozva- csodálatos győzelmet aratott!

Kategória: Friss, helyi, sport, Videó | A közvetlen link.