A régi ötös út mentén, a Tanyacsárdán túl, de a Csordás bolton innen évek óta szunnyadt téli álmot egy nagy, tornyos téglaépület, ami az utóbbi időkben mintha felébredt volna csipkerózsika-álmából.
A találgatásoknak támpontot adva egyszer csak megjelent a homlokzaton: Liza Aqua Hotel.
S épült, szépült tovább, válság ide vagy oda. Tavaly ősszel a településrendezési terv módosításában is megjelent, s bár a képviselők elég szkeptikusak voltak, szerencsére nem fojtották el csírájában a vállalkozást.
Mivel szép apránként kezdtek megjelenni a vele kapcsolatos hirdetések is, honlapunkon is, így gondoltuk, utána járunk, mi fán is terem egy aqua hotel, és mi is épül az alsólajosi határban.
Ujhelyi Sándor, a tulajdonosok nevében, szívesen állt rendelkezésünkre, és vezetett körbe a gőzerővel épülő hotelben és csárdában.
A tervezett megnyitó 2012. május elsején lesz. A hotel egy *** superior kategória, ami a szokásos ***-nál jelentősen magasabb, és csak a szobák mérete miatt nem ****-os minősítés, de a szolgáltatásokban lényegi eltérés nincs. Az első ütemben 13 szobás lesz, ebből 9 kétágyas, 4 pedig egyágyas.
Több kétágyas szoba egybe is nyitható szükség esetén, ez családok esetében igen praktikus. A szobákhoz részben fürdőkád, részben pedig tusoló tartozik. Azok a kényelmet szolgáló apróságok, mint az LCD TV, minibár, vízforraló, ortopédikus gyógymatrac, mind maguktól értetődőek.
A nevét illetően két kérdés is felmerül az emberben.
Hogy miért pont Liza? Erre rövidebb a válasz. Egy könnyen megjegyezhető, kiejthető, nemzetközi nevet kerestek, amihez a tulajdonos feleségének keresztneve (Erzsébet) adta az ihletet, így lett Liza.
Hogy miért aqua? Az udvaron egy külső, 26-28 Celsius fokos medence található, míg az alagsorban egy belső, melegített vizes medence van, 32 Celsius fokos vízzel. A benti medence körül számos kényelmi szolgáltatás vehető igénybe: Kneipp medence, sóbarlang, jacuzzi, finnszauna, infraszauna. Mindez egy az alagsortól leválasztott részben, igény esetén akár külön is bérelhető pár órára, elzárva a világ és a szálloda többi részétől. Közvetlen e rész mellett egy külön szobában különféle masszázs is igénybe vehető, kinek-kinek kényelmi és egészségügyi igényei szerint.
Az alagsorban mindezek mellett egy retro bár is kialakításra került, biliárdasztallal, mellette egy 70 fő befogadására alkalmas konferencia és rendezvényteremmel, amiben komoly szakmai továbbképzések éppúgy megrendezhetőek, mint akár egy diszkó vagy baráti party, egymást közvetlen követve, alig félórás technikai szünet és átrendezés után!
Természetesen a teljes alagsor úgy lett kialakítva, hogy az itteni szolgáltatások úgy legyenek igénybe vehetőek, hogy ez a szállóvendégeket egyáltalán ne zavarja, akik az emeleti szobáikban pihennek.
Hogy a földszinten akkor mi van?
Egyrészt a Hotel recepciója és bárja egy kis kandallós kávézó sarokkal (igen, a torony alatt), mellette szuvenír bolttal, ahol nem csak helyi termékek, ajándékok vásárolhatóak majd, hanem az otthon felejtett fogkrém vagy fürdőruha is pótolható.
Mindemellett az épület földszintjének nagyobb részét a Fehér Akác csárda foglalja el, amelynek kicsi, ámde korszerű és nagy kapacitású konyhájában finomabbnál finomabb ételek várják a betérő és szállóvendégeket, hogy igazi romantikus csárdahangulatban áldozhassanak a gasztronómia oltárán.
S ha ez még mind nem elég, akkor a vendéglátóhely udvara is tartogat számos meglepetést, a már említett szabadtéri medencén túl. A medencéhez ugyanis a jacuzzin túl tartozik egy bárpult és egy napozó rész is, amik igénybevételéhez el sem kell hagyni a medencét!
A medence mellett egy 18 lyukú egyedileg tervezett és épített minigolf pálya van, mellette kispályás focipálya, teniszpálya, íjászpálya, lovaspálya, bocsa pálya, strandröplabda pálya. Csak hogy minden vendég úgy érezze, övé a pálya!
Mindemellett fedett grillezőhely, kemencével, nem csak nyári sütögetésekhez, hanem azok számára is, akik szerint a disznóvágás a legszebb helyi téli sport! Van ezen túl fellépő hely helyi népi együttesek számára is, továbbá egy fedett borozó pince, ami számos baráti, családi vagy céges összejövetelnek adhat helyet úgy, hogy akár egy felszabadultabb dorbézolás se zavarjon senkit, a szállóvendégeket sem.
Megszállni pedig nem csak a hotelben lehet, hanem akár a kemping részben is, ahol a lakókocsival érkezők is kényelmesen és biztonságosan tölthetik-üríthetik lakókocsijaik tartályait a zárt parkolóban.
A hotelbe pedig nem csak autóval lehet egyszerűen érkezni, a közeli autópályáról vagy a régi ötös útról, de megközelíthető a városból kerékpárral is a kerékpárúton, tömegközlekedve busszal a Csordás boltnál leszállva, vagy akár lóval is, mivel a parkolóban külön lóparkolót létesítettek ugyanis a fogatolt és hátas lovak részére!
Ugyan a nyitásra még májusig várni kell, de várhatóan egy olyan új vendéglátóhellyel gazdagodik Lajosmizse, ami új színt visz fel a város egyébként jelenleg is igen magas színvonalú turisztikai palettájára, ami ha ki is lóg majd a sorból, de azt csak felfelé teszi majd meg!