Koszta Hetagurov:
Vadászat kaukázusi turra
Zebat aul mindössze tizenhárom portából állt. A szaklyák, mint a fecskefészkek voltak a sziklaszirtekre felragasztva, egészen a felhőkig emelkedtek fel a mély hegyszorosból. A szurdok sziklás fenekén morajló patak aranyfonálnak tűnik az aulból letekintve. Sem egy bokrocska sem egy szál fa az egész környéken! Mindenütt sziklák, csak sziklák vannak, mohával benőve, meg csupasz, élettelen kövek.
Ebben az aulban oszétek laktak, akik nagyon szegényesen éltek, mert nem rendelkeztek sem kaszálókkal, sem szántóföldekkel. A férfiak kaukázusi turokra vadásztak, az asszonyok pedig a háztartásra ügyeltek. A tehenek helyett kecskéket tartottak, a lovak helyett pedig szamarak szolgáltak. Akinek két szamara volt, már gazdag embernek számított. Az egész aul baromfiállománya csak egy bóbitás kakasból és két-három kendermagos tyúkocskából állott.
Ősszel az aul környéke még siralmasabb képet mutat. A csenevész fű megsárgul. Szürke felhők ereszkednek az aulra; a gleccserek felől hideg szél fúj. Elkezdődnek az esőzések, a derek és a havazások …
Egyébként szeptember végén olykor még verőfényes napok szoktak lenni, hűvös reggelekkel és kellemesen meleg estékkel. A lemenő nap sugarai bearanyozzák a hegyek szeszélyes csúcsait. A völgyet áttetsző füstfelhőcske takarja, amelyből mint az elvarázsolt kastélyok állnak ki a csipkés sziklák. Távol a mélyben a nyughatatlan patak morajlik, mintegy billentyűk ezrein átfutván töri meg a sziklák néma csendjét.
Az ilyen esték egyikén az aul szélső szaklyájához egy oszét ifjú érkezett.
― Tédó! ― szólalt meg, nem lépvén be a szaklyába.
― Ki az? ― felelt rá egy férfihang, és hamarosan egy zömök férfi jelent meg a keskeny ajtóban, szürke cserkeszkában5 és lenvászon sapkában. ― Te vagy, Szabán? Jó estét! ― fordult jókedvűen az oszét fiatalemberhez. ― Mi újság?
― Az az átkozott bakkecske elvitte az egyik bocskoromat és csak a fonott talpát hagyta meg nekem, ― mondta a fiatalember szinte könnyezve.
― Hát ez meg, hogy történt?
― Nagyon egyszerűen. Megjavítottam, bekentem, majd kiraktam őket a friss fűre. Csak fel kell majd húznom őket… Majd a puskámmal kezdtem bíbelődni. Ideje már kovát cserélni benne, gondoltam. Kicseréltem… Fel akarom húzni a bocskoromat… A balos a helyén van, a jobblábasnak nyoma veszett. Itt is, ott is elkezdem keresni… Sehol sem találom. Faggatom a nővéremet, előveszem a fivéremet ― senki sem tud róla semmit. A bakkecske pedig ezalatt csak rágódzik, kérődzik a sötét sarokban. Az anyám vette észre. Egyedül csak a talpát tudtuk tőle elcibálni.
― Kellemetlen eset ― állapította meg Tédó nevetve, ― de még sikerülhet megjavítanod. A hold feljövetelekor várunk.
― Csakugyan? … Hát megköszönöm…
― Hála legyen Afszatinak6, aki holnap hajnaltól összetereli nekünk a sarlósszarvúak nyáját.
― Megyek, máris megyek! ― És az ifjú oszét gyors léptekkel elindult a görbe utcán.
― Ne feledd el a többieket is figyelmeztetni, ― kiáltotta utána Tédó, miközben visszafordult a szaklyába.
…
Kovács J. Béla fordítása
