Bár még csak most készülődnek a szeptember végi hivatalos ünnepségre, ezen írás szerint már július 8-án elmúlt a jeles évforduló.
Idézetek az írásból:
“Üzembeadás
1889. július 8. hétfőt írtak akkor a kalendáriumok, amikor nagy füstbe burkolózva, pöfékelve először nekivágott az alacsony építésű gőzlokomotív és pár kocsija 68 kilométeres döcögő útjának a Ferencvárosi pályaudvarról. [Nagyon fontos megjegyezni, hogy igen tekintélyes vasúttörténeti munkák is tévesen írták le a nyilvános közforgalomba adás dátumát. Minden akkori és eredeti – 1889 és 1890-ben kiadott – hivatalos irat, közlöny, vasúti összefoglaló a július 8-át írta az indulás dátumának,[15] ezért ehhez a dátumhoz ragaszkodunk!] A vicinális (mellékvonali vasútvonal) utasai 4 órát rázatták magukat, míg Lajosmizsére értek, hogy végre kipihenhették a vonat lökdösődéseinek fáradalmait.”
Majd az írásban a korabeli Lajosmizse és Vidéke lapból idéznek:
Néhány idézet a Lajosmizse és Vidéke 1899. évi számaiból:
„Maga Lajosmizse község 50.000 forintot fektetett a vasútba, anélkül, hogy egy krajczár kamatját is látná.” „… a harmadik vonatot beszüntetik, eszükbe jutott, hogy mégis csak hirtelen ér be az a lajosmizsei ember azért a sok pénzért, tehát meghosszabbítják a 4 órai menetidőt még egy fél órával, hadd utazzák le a pénzüket. (…) Tehát 4 óra 39 perczig lakunk a jövőben a vasúton és taszigálja ide-oda a rozoga masina az utast.”
„Ifjú gyerek voltam, mikor vonatra ültem. Letettem az ügyvédi vizsgát, megőszültem, meggörnyedtem ez út alatt. Unokáim azalatt mind országgyűlési képviselők lettek. De én mégsem értem végczélomra, Lajosmizsére. Érzem közelgő halálomat, fogja uram a testamentumomat, de Kecskemét felé utazzék vissza, mert ezen a vasúton unokáimnak csak a csontjaira lel, mire megérkezik.”
„Az ócsai állomáson történt, hogy egy szűrös atyafi akkor akart a vonatra felszállni, amikor az már döcögőben volt, a kalauz ezt megengedni nem akarta, a mi felett a szűrös atyafi annyira feldühödött, hogy magával rántva a kalauzt felkiáltott, hogy no ha én nem mehetek, hát te is itt maradsz, miközben a vonat tovább bandukolt. (…) az ócsai állomás sürgönyére az inárcs kakucsi állomáson bevárta a kalauzt, hová ez bekutyagolt, és a vonat mégis a rendes időben érkezett rendeltetési helyére.”
„A lajosmizsei viczinális nagy gyorsaságában november 30-dikán Kőbányánál kisiklott. Mikor ezt a rémes hírt meghozták, szerkesztőségünk lábtörlő szőnyegének minden szála égnek borzadt ijedtében.”
„A viczinális méreg drága, lusta, menetrendje komisz, taktikája kétes és igazságtalan.”
Hogy mennyi volt a menetidő (ami napjainkban mintegy két óra)? A kezdetekben a helyi lap tanulsága szerint 4-4,5 óra. Későbbiekben ez rövidült. Íme néhány idézet:
1929-ben 3 óra kellett a vonatoknak a lajosmizsei végállomásig „lejutni”, 1932-ben ez az átlagidő 2 óra 50 percre csökkent. … 1934-ben viszont jelentős időcsökkenést lehet a menetrendi táblákból kiolvasni. Ettől az évtől már elegendő volt a két végállomás között 2 óra 30 perc az utazáshoz.
Mindettől függetlenül hagyományosan szeptember végén szokták tartani a megemlékezéseket. Ha valaki érti, hogy miért szeptember végén ünneplik a július 8-án esedékes évfordulót, ossza meg velünk!
