Általános tudnivalók – 2. rész
Milyenek a háztáji állattartás takarmányozási lehetőségei?
A háztáji állattartás egyik legfontosabb kérdése a takarmánybázis. A háztáji állattartásban számos olyan takarmányt lehet értékesíteni, ami különben veszendőbe menne.
Ezek részben konyhai hulladékok, zöld- és abraktakarmányok, részben a kertben feleslegesként jelentkező zöldségfélék, hullott gyümölcs, stb. Ezeket még kiegészítik azok a takarmányok, amelyeket az állattartó különböző helyekről szed össze, pl. piaci hulladék, üzemekből összegyűjtött moslék, az útszélen összeszedett gyomok. Az így összegyűjtött takarmányok mind jól értékesíthetők a háztáji gazdálkodásban. Természetesen csak ezekkel a takarmányokkal nem oldható meg az állattartás, szükség van még szemestakarmányok, darák etetésére is.
Az ólazás, az istálló és a felmerülhető munkaköltségek csekélyek. Így az egész állattartás jövedelmezőségét főleg az dönti el, hogy a takarmányt mikor, milyen időpontban és áron sikerül megvásárolni, illetve az állatok jól vagy rosszul hasznosítják takarmányukat.
A terület és ól igény
A háztáji állattartásnak az is feltétele, hogy megfelelő terület álljon rendelkezésre. Mégis e területigény többnyire a leginkább korlátozott.
Az állatok tartásához szükséges megfelelő körülményeket azonban nemcsak a tágas kifutó biztosítja, hanem a gazda gondossága, aki a szűk területen is nagyszámú állatnak tudja a takarmányok, különösképpen a zöldtakarmányok sokaságát változatos formában összehordani.
Helyes, ha az állattartáshoz szükséges területet a lakóháztól távolabbi területen jelöljük ki, és a különféle állatok részét megfelelő kerítéssel kerítjük el. Munkánkat megkönnyíti még, ha a lakóházat és az istállót járdával kötjük össze, valamint ha az istállóba bevezetjük a vizet, a villanyt és csatornázzuk.
Az eredményes állattartás egyik fontos tényezője az ólazás. Figyelembe véve, hogy az állatok a nap nagy részét zárt helyen töltik, szükség van megfelelő istállókra. Nagy gondot kell fordítani az állatok elhelyezésére. A jó és egészséges ólaktól megkívánjuk, hogy magasabban fekvő helyre kerüljenek, homlokzatuk dél-délkeleti fekvésű legyen, azonkívül érje kellő napfény, védjen az időjárás szélsőségeitől, ne legyen sötét, nedves, vagy huzatos.
Ne feledjük még azt sem, hogy a nagy páratartalmú istálló kedvezőtlen az egészségre, különösen a fiatal, még nem kellő ellenálló-képességű növendékekre. Az ilyen párás, nyirkos ólakban, szállásokban tartott állatoknak csökken az étvágyuk, rosszabb a takarmány-értékesítésük, könnyebben megbetegednek és több hullik el belőlük.
A nyirkos helyiségekben ne tartsunk állatot. Ha ez elkerülhetetlen, az almot gyakrabban cseréljük, és gondoskodjunk jó szellőzésről.
Milyen hatása van az istálló hőmérsékletének?
Az állatok istállóiban, óljaiban a levegő hőmérséklete nem állandó. Nappal nagyobb mértékben változik, mint éjjel, éjjel magasabb, nappal és reggel alacsonyabb. A padlózat és a mennyezet között rendes körülmények között nincs 2,5 – 3 foknál nagyobb különbség. Vízszintes irányban a hőmérséklet a helyiség közepétől a külső falak felé csökken. A nagy különbség azért nem kívánatos, mert a hideg falak a belső felületen nyirkossá válnak, hővezető képességük nő, és a helyiség fokozatosan elveszíti az állat termelte meleget.
A túlzsúfolt, alacsony, rosszul szellőző istálló hamar felmelegedik, és károsan befolyásolja az állatok közérzetét, valamint termelőképességét. A túlságosan nagy ólakat egy-két állat nem tudja felmelegíteni. A kedvezőtlen hőmérsékleti viszonyok következtében az ilyen istállókban levő állatok a nagyobb hidegtől igen szenvednek.
Az állatok részére a legkedvezőbb hőmérséklet:
- tehénistállóban 8-10 C fok
- sertésólban 8-14 C fok
- baromfikeltetőben 20-22 C fok
- növendékbaromfi ólban (15 cm-re a padlózattól) 16-18 C fok
- tyúkólban 12-14 C fok
A következő részben néhány szót említünk az állatok megbetegedéséről és ápolásáról.
