A zene az kell

Február 3-án szombaton nagyon kellemes, színvonalas műsort láthattunk a Műv. Házban.

A „Zene az kell” címmel meghirdetett műsor, amelyet a Lajosmizsei Városi Kamara Kórus Kovács Gáspárral és Schmidt Jánossal részben együtt jelentett, ezen a napon különösen jól működött.  A több szólamban énekelő kórus a zene sokszínűségével nagy élményben részesítette a megjelenteket.  A Lajosmizsei Városi Kamara Kórust, most is mint mindig, Berta István karnagy tanította be, amelynek tagjai tiszta szívből, vidáman úgy énekeltek, hogy a lelkük egy pici szeletkéjét is beleadták énekükbe!  Az énekek kiválasztása is nagyon jól sikerült.  Különös színfoltot jelentett pl. amikor egy dalt több zeneszerző által megálmodottan adtak elő!  Itt egyértelműen érzékelhető volt, hogy a zeneszerzők, akik ugyanazt a dalt komponálták meg, mégis szinte teljesen mást hallhattunk.  Feladták a leckét, ha választani kellett volna, hogy vajon melyik zeneszerző által megkomponált ének volt ezek közül, amelyik a leginkább tetszett? (Pl. Mozart, Beethoven?)

Amint befejezte a Kamara Kórus az előadását, utána a Kovács Gáspár-Schmidt János duóval közösen énekeltek, adtak elő egy dalt, amely remekül sikerült.

Gáspár sok szép dallal örvendeztetett meg bennünket.  Amikor kellett akkor János basszus gitárral kísérte Gáspár gitárral kísért énekét.  Gáspár (Gazsi) itt sokoldalúságáról adott bizonyítékot.  Jó volt az a rész is, amikor citerával kísérte az énekét Gáspár.

Összegezve tehát elmondható, hogy szép zenei élménnyel gazdagabban mehettünk haza!

Elismerés és köszönet illeti meg a Városi Kamara Kórus karnagyát és minden egyes tagját, valamint a Kovács Gáspár–Shmidt János által alkotott zenekart is!

 

Lajosmizse, 2018. február 3.

 

Sólyom János

Kategória: Friss, helyi, kultúra | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?