EZÚTTAL IS TÚL NAGY FALATNAK BIZONYULT AZ ALGYŐ…

Az elmúlt évi ezüstérmest fogadta csapatunk, aki most már örök mumusnak számít, hiszen ezúttal sem sikerült ellenük eredményesen szerepelni, pedig az idei szezonban önmagukhoz képest gyengébben teljesítenek.
                  MIZSE KC  – CONTI-TECH FKSE ALGYŐ  21-24 (7-11)
Lajosmizse, 100 néző.                   Vezette:  Rontó-Szanyi.
Mizse KC :  Istvanovszki- Drabant, Scheuring 2, Benke 2, Szajbert 4, Ács 2, Bán 3.
Csere.         Lengyel (k), Podoba (k)- Tamás 1, Almási, Gábos, Szórád, Gazsik,
                    Hollós 7(1/1), Homoki.
Edző:           Avar György
Kiállítás:      8 perc ill. 14 perc
7-m-es:       1/1 ill. 2/2.
Mindkét csapat ideges, kapkodó játékkal kezdett, majd a hazaiak szereztek vezetést, de a következő percekben a vendégek uralták a játékot, így 3-1-es vezetésre tettek szert. Gól szegény játékot láthattak a nézők. Már a 16. percnél járt az óra, amikor az eredmény 4-4 volt. Sajnos a következő percekben  a vendégek akarata érvényesült, és kapusuk, Kiss Olivér vezérletével 7-1-es szériát produkáltak, amivel el is döntötték a mérkőzés kimenetelét.A félidő végére még sikerült szépíteni, így 11-7-es vendég vezetéssel zárult a félidő.
     Szünet után góllal nyitottunk, de az algyői csapat ismét lehűtötte az ébredő reményeket, hiszen újra átvették a játék irányítását miközben kapusuk őrületbe kergette játékosainkat. Nagyobbnál nagyobb ziccereket hibáztunk ami végképp megpecsételte sorsunkat. A hátralévő időben már csak a gólkülönbség nagysága volt a tét, szerencsére a végére sikerült némileg felzárkózni, így vállalható vereség lett a vége.
Avar György:  A mai mérkőzést a kapusok közötti különbség döntötte el! Egy egész szezonra való ziccert packáztunk el, aminek ez lett az eredménye. Úgy gondolom, hogy minden játékosnak magába kell szállnia, és elgondolkodnia teljesítményén!

Kategória: Friss, helyi, sport, Videó | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?