Figyelem, BALESETVESZÉLY! – Kék víz projekt Klábertelepen

Tegnap két bejegyzés is balesetveszélyes városi “fejlesztésekről” szólt, íme a harmadik. A Kék víz projekt keretében Klábertelepre is kivitt vezetékes víz az önkormányzat egyik nagy ígérete az ottaniaknak, akkor is, ha lényegében a Bácsvíz projektjéről és fejlesztéséről beszélünk, mint uniós kötelezettség. A kivitelező ugyanaz a Duna Aszfalt, mint a csatornázásnál. Első lépésként kis karókkal kitűzték a földmérők a vezeték helyét.

Sajnos mire e sorokat írom, már történt is baleset, egy karó már megrongálta az egyik áthaladó autót, cserébe ki is tört. Pedig frissen lettek kirakva. Hogy ez miért is történhetett, azt az olvasónk által beküldött képek jól illusztrálják. Érdemes megfigyelni helyenként az út (v)iszonyokat is.

klaber14 klaber1 klaber2 klaber3 klaber4 klaber5 klaber6 klaber7 klaber8 klaber9 klaber10 klaber11 klaber12 klaber13

Olvasónknak nagyon köszönjük a jelzést, és ezúton is felhívjuk az arra közlekedők figyelmét, hogy fokozott figyelemmel haladjanak arra! Ismétlem: történt már baleset!

Az ott lakók, vagy akár csak az oda kijáró postás életét is megkeserítik ezek a karók, de ha ezen a nyomvonalon lesz végig ásva a településrész, akkor attól tartok, teljesen megbénul Klábertelep közlekedése, és legfeljebb csak gyalog, esetleg kerékpárral tudnak elindulni a városba az ott lakók, hogy dolgozni vagy iskolába indulhassanak. Természetesen ez nem lenne szükségszerű, hiszen mélyépíteni úgy is lehet, hogy csak kényelmetlen legyen a lakosságnak a közlekedés, de ne lehetetlen, viszont látható, mennyire vannak tekintettel a közlekedőkre a kivitelezők. Remélem, cikkem hatására az önkormányzat nem bírja majd szőnyeg alá söpörni a problémát, és kivárni, míg magától elmúlik. Szerdán ugyanis várható a kukásautó érkezése. Az vagy letiporja az összes maradék karót, vagy be sem megy (és esetleg ott marad a szemét).

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?