Ismét szemtanúkat keres a rendőrség

A kecskeméti rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a baleset körülményeinek tisztázása érdekében.

 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 03010/4179/2018. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indított nyomozást.

Lajosmizse külterületén, az 5202-es számú úton gyalog közlekedett egy kecskeméti férfi 2018. november 18-án 2 óra 15 perc körül. A rendelkezésre álló adatok szerint az út 60.850-es méterénél ismeretlen személy az általa vezetett gépjárművel elütötte, majd az adatainak hátrahagyása, valamint megállás és segítségnyújtás nélkül a helyszínről elhajtott. A baleset következtében a 27 éves gyalogos férfi – az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett.

Jelenlegi adataink alapján egy fekete színű Volkswagen Golf IV típusú személygépkocsi volt a baleset részese.

Az ismeretlen sofőr azonosítása érdekében a Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy a balesetben részes járművel és annak vezetőjével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen! Személyesen a Kecskeméti Rendőrkapitányságon jelenjenek meg, vagy hívják a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzése mellett tegyenek bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

 

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | A közvetlen link.