Lajosmizse története a középkorban és az újkorban

Lajosmizse önálló településként történt megalakulásának 140. évfordulója alkalmából tartottak konferenciát a művelődési házban pénteken.

A péntek délelőtti időpontnak köszönhetően bár a díszterem megtelt, de zömmel őszbe hajló főkkel telt meg. Szerencsére a Mizsevideó kamerája ott volt, így aki nem tudott eljönni, az csak a személyes kérdésfeltevés, beszélgetés lehetőségéről és Balog Csaba Sántaőz korlátozott számban kiadott helytörténeti írásgyűjteményének egy példányáról maradt le. Ez utóbbit nagyrészt persze pótolhatja, ha ellátogat a www.petofiturakor.hu oldalra.

A többiről pedig essék pár szó:

A megnyitót Basky András polgármester tartotta, köszöntőt mondott Guti Istvánné, a művelődési ház és könyvtár igazgatónője. Kovács Gáspár zenés műsort adott Balog Csaba gyűjtéséből.

 

Ezt követően Wilhelm Gábor és Sárosi Edit régészek tartottak előadást Lajosmizse régészeti leleteiről, és kiderült, hogy ezt a környéket nem csak mi jászok szeretjük, de előttünk a szarmaták, a szkíták és a magyarok és a kunok is lakták.


A következő előadó prof. dr. Kürti László volt, a puszták rendjéről és a török uralomról, illetve a Habsburg berendezkedésről.


Ezt követően Bánkiné dr. Molnár Erzsébet levéltáros-történész, az MTA doktora Lajosmizse első községgé alakulásának 1854-1861 közti korszakáról beszélt, amely a kiegyezés körül ugyan hamvába holt, de ezt követte később az azóta folytatólagos, 140 évvel ezelőtti önállósodás.


Végül Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója tartott előadást a korabeli népviseletekről.

A konferencia után a résztvevők megtekinthették a helyi helytörténeti gyűjteményt.

Kategória: Friss, helyi, jász, kultúra, Videó | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?