Szamócafesztivál 2015-ben, Sólyom János szemszögéből

SZAMÓCAFESZTIVÁL LAJOSMIZSÉN 2015. MÁJUS 30.

 

Kívánni sem lehetne ennél kedvezőbb időjárást, mint amilyen ezen a május végi szombaton fogadta az ünneplő közönséget ebből az alkalomból.

A sok program, a sok látnivaló, amely nézelődésre, találkozásokra, aktív részvételre adott jó alkalmat, kellemes emlékként fog bennünk sokáig megmaradni.

Az ünnep megnyitása a polgármesterünk gondolataival kezdődött, ezután sok kedves műsorral folytatódott az érdeklődők számára.

Mondanom sem kellene talán, hogy a Kóródi Antalné Ilonka néni által vezetett Rózsa Sándor Citerazenekar is fellépett és szokásukhoz híven, a szépen előadott énekek ismét elnyerték a közönség elismerését, tetszését.

A Mizsei Vadrózsák táncosai mind a lassú táncok, mind pedig a friss, gyors mozgást igénylő táncok bemutatásával, szép ruháikkal, összeszokott, gyakorolt táncaikkal nagy sikert arattak.

A Rákóczi utcai óvoda Micimackó csoportja is nagyon szépen sikerült, vidám műsorukkal nagy sikert aratott. Makai Stella és Ferenczy Ákos nagyon szép énekeikkel igazán minden elismerést megérdemelnek! Köszönjük a táncokat betanítóknak is, hogy ilyen sikeres munkát végeztek! Bitai Judit a népi táncosok betanításával mindig kitűnő bizonyítványt érdemel.

A Meserét Óvoda (Központi Óvoda) a népi táncokat bemutató műsorukkal különösen nagy tetszést aratott a nézőknél. Itt a gyerekek részére elkészített ruhák, jelmezek, jól kiemelték a népies jelleget. Nagyon szépek, jók voltak!

Nagyszerű dolog, hogy már ilyen korban tanítják az óvó nénik a népi táncot, hiszen, ezáltal is sikerül a hagyományaink ápolása, gondozása. Ilyen kezdeményezések tovább éltetik az egyik fontos hagyományunkat, a magyar népi táncot.

Elismerés illeti meg az Óvoda vezetőségét, hogy felvállalta– több egyéb mellett– a néptánc tanítását is. Ilyen alkalmakkor mi nézők, már csak az eredményt látjuk, amely optimizmusra ad okot. A táncokat tanító pedagógusok is megérdemlik az elismerést a közönségtől.

Nyugodt, békés hangulat jellemezte az egész napi Fesztivált.

Kedves színfoltok közé sorolható, hogy sorba álltak egy fiatalembernél, aki a felfújt hosszú léggömbökből, különbözőbb formájú téralakzatokat formált, mégpedig igen rövid idő alatt. Közvetlenül mellettük két asztalon lehetett vésővel teknőket faragni persze felügyelet mellett. Nézők is akadtak bőven, hiszen ritkán adódik lehetőség ilyesmiket látni.

Egy másik helyszínen, igen sok fiatalt vonzó, kreatív ügyességet kívánó „varázsolást” végezhettek, akik a Szeleczki házaspár fondorlatos fizika ismereteket, gondolkodást kívánó játékok készítését vállalták.

Sok kíváncsi szempár tapadt a bűvészmutatvány bemutatására, mert olyan dolgok kerültek bemutatásra, amelyek eszünkbe sem jutna.

Sok kis sátorban a legkülönfélébb házi készítésű dísztárgyak az élő kaktuszokig megjelentek a Szamócafesztiválon. Nagy kézügyességről tanúskodnak a bőrdíszek, karkötők, fülbevalók, a különféle csipkék, a fazekasok nagy gonddal készített tárgyai. Ezek mind művészi értéket jelentenek és kívánnak azok készítőitől. A házi főzésű lekvárok, szörpök kóstolhatók voltak, sőt mód volt a szamócából készült bor kóstolására is. Én megkóstoltam és kellemesen savanykás-édesnek találtam. A dísztálak, fakanalak, teknők és még sok-sok egyéb kiállított termékek színesítették a Fesztivált. Külön említést érdemel a Jász Hímzőkör kiállítása, amely egy szinte már feledésbe merülő foglalkozást, a jász motívumokat angin anyagra készítő hímzéseket éleszt újra.

Az egész rendezvény jól sikerült, a szervezők összehangoltan végezték feladataikat. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy olajozottan, zökkenőmentesen folytak az események. A családias hangulat erre a napra feledtette bennünk a hétköznapi gondokat, bajokat.

Ahogyan én magam is a családommal, unokáimmal jól éreztem magam, hasonlóan érezték magukat mások is.

Köszönöm Mindenkinek, aki ennek a rendezvénynek szervezésében részt vett, kiállításával hozzájárult a sikerhez!

 

Sólyom János

 

Lajosmizse, 2015. május 31.

 

Kategória: Friss, helyi, jász, kultúra | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?