Ünnepeltek a vadászok

2017. június 10. szombaton az Aranyhomok Vadásztársaság a mizsei vadászháznál tartotta szokásos éves ünnepi összejövetelét, ahova nem csak a vadásztársasági tagokat, de a vadászterületre eső gazdákat és családjukat is szeretettel várták.

Az eseményt vadászkürtök hangja nyitotta, majd rövid beszédet mondott Szórád Zoltán, összefoglalva az év jelentősebb eseményeit, szervezeti változásait, és ünnepélyesen bemutatta a frissen elkészült hűtőkamrát, illetve az akár nagyobb rendezvényeknek is helyt adó fedett részt.

A jelenlévőket frissen sült reggeli fogadta! majd míg az íncsiklandó ebéd főtt, a legkisebbek számára arcfestés, a kicsit nagyobbaknak pedig íjászat és légfegyveres lövészet állt ingyenesen a rendelkezésére. Délelőtt és délután is szakmai előadásokon is részt vehettek az érdeklődők.

Dél tájban fenséges bárányragu leves, majd vaddisznópörkölt ágyazott meg a vaddisznósültnek, ami a harmadik fogás volt, s uzsonnatájban érkezett a rétes (nem, nem sörétes).

A jó ebédhez nóta szólt, s a táncosabb kedvűek jó hangulatban rúgták a port…

Elmondható, hogy mint minden évben, idén is egy remek, családias hangulatú eseményt sikerült lebonyolítani a szervezőknek, igazi nyár eleji kikapcsolódást, és magas színvonalú gasztronómiai élményt nyújtva!

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?