Kellemes klímában, a művház mozitermében volt az ünnepség, ezúttal nem is nagyon késtek, bár csak az utolsó pillanatban engedték be a nem túl népes nézősereget, kb. 100-200 főt.
Az ország születésnapja címmel a Radó Vilmos színtársulat működött közre, két hölgy és két úr személyében, akik különböző nemzeti témájú filmek és színdarabok dalait, egy-két népdallal tarkítva énekeltek el, az előadás nyomokban koreográfiát tartalmazva.
Az előadás közepén pedig kiderült, hogy nem értenek a saját laptopjukhoz, amiről a playback ment. Ezt azzal igyekeztek kiküszöbölni, hogy hát nem a vezetőjükről fogják formázni a helyben készülő szájbergyerek szobrot. Elég gyenge poén, de legalább idomult az előadás színvonalához.
Kissé szegénységi bizonyítványunk, hogy vendégművészeket kellett hívni egy ilyen szintű, számomra különösebb koncepciót, mondanivalót mellőző bő félórás énekléshez. Nem vagyok túl vájtfülű, de nagyon meglepne, ha ezt a szakmai szintet a városi kórus ne tudná bármikor felülmúlni. Valahol még él az emlékeimben, amikor a város még kitermelt annyi előadót, akik méltán helyt tudtak állni a városi ünnepségeken, megemlékezéseken. Reméljük, hogy az általános iskola új igazgatónője jobban szívén fogja viselni a helyi előadóművész tehetségek gondozását, és nem messziről jött kóklerek jönnek majd minket sértegetni (gondolom nem ingyen, a pénz meg áramlik ki a városból).
A műsor után a polgármester úr adta át az idei díjazottak díjait, a művelődési ház vezetőnője pedig méltatta a díjazottakat. Polgármesterünk beszédén érezhető volt még az igen kompromittáló vendégművészek miatti zavar… viszont az egyik díjazott köszöntése során énekkaros társaival együtt különbül adta elő az örömódát két napi próba után, mint a vendégművészek a magukét előtte. Érthető hát a zavar.
Ezt koszorúzás követte a Szent István szobornál, majd ünnepi szentmise a katolikus templomban.
Éles kontrasztott adott az igen felemelő és szép mise a városi ünnepség fizetett csepűrágóinak félórás haknijához. Ha nem hinnék megingathatatlanul az Úr mindenhatóságában, talán azt is gondolhatnám, hogy azért teremtette az új kispapunk ily szép nagy embernek, mert hát kisebbe ennyi hit, szenvedély és prédikálni tudás nem fért volna, modern tömörítési eljárások ide vagy oda! No, de félre tréfát, szerencsések vagyunk ezzel az új atyával, reméljük, soká marad (persze a református testvérek se panaszkodhatnak)!
