2020. március 15. megemlékezés Lajosmizsén

Rigó Pál videója, köszönjük!

 

Kategória: Friss, helyi, Videó | 2020. március 15. megemlékezés Lajosmizsén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Polgármesteri tájékoztató

Bölcsőde, óvoda, étkeztetés

Ezen feladatok fenntartása helyben történik, ezért a döntések is itt születnek meg.

1. Bölcsőde, óvoda:
Felvetődik a kérdés, hogy miután több település már bejelentette ezen intézményeik bezárását, mi a helyzet Lajosmizsén és Felsőlajoson.
Komoly döntést és felkészülést igényel egy ilyen intézkedés a szülők, az óvoda és a fenntartó részéről is. A pénteki döntés, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy ebben a nehéz időszakban otthon tartsák gyermekeiket, részben segít a helyzeten. Fontos lenne, hogy ne hozza óvodába, bölcsődébe gyermekét az, aki ezt meg tudja oldani. Hétfőn felmérjük, hányan igénylik gyermekük elhelyezését és ennek tudatában megtesszük a szükséges intézkedéseket.

2. Étkeztetés
Ez is önkormányzati feladat, és ennek megfelelően járunk el. Az étkeztetést biztosítani fogjuk, tehát hétfőn mind az óvodai, mind az iskolai konyhán főzni fogunk. Azonban kérek mindenkit, hogy kellő komolysággal vegye fontolóra, hogy a későbbiekben kéri-e az étkeztetés. Jelezze azt az IGSZ felé, mert nekünk tudnunk kell a pontos létszámot, hogy a megfelelő számú adag kerüljön elkészítésre.

Basky András polgármester, 2020. 03. 14. 20:30

Kategória: Friss, helyi, koronavírus | Polgármesteri tájékoztató bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Még nyitva lesz az ovi Lajosmizsén

Tájékoztató!

Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy 2020.03.16-tól (hétfőtől) a Meserét Óvoda és Bölcsőde fogadja azokat az óvodás és bölcsődés gyermekeket, ahol a kisgyermek otthoni felügyelete nem megoldott.

A székhely és a tagintézmények nyitva tartanak.

2020.03.16-tól (hétfőtől) a koronavírus-helyzet miatt, az a Szülő aki szeretné és megteheti otthon tarthatja óvodás, bölcsődés gyermekét.

Tisztelettel:

Kocsis Györgyné
intézményvezető

Kategória: Friss, helyi, koronavírus | Még nyitva lesz az ovi Lajosmizsén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Járvány miatti új oktatási rend

A kormány ma délután meghozta a közoktatásban bevezetendő új munkarenddel kapcsolatos 1102/2020 számú határozatát.

 

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-uj-munkarend-koznevelesi-es-szakkepzesi-intezmenyekben

Az új oktatási rend kialakítása most az intézmények feladata a határozat alapján.

A kormány részéről ez egy kedvező döntés, hogy az iskolákat ugyan bezárják hétfőtől, viszont a tanároknak nem kell emiatt fizetés nélküli szabadságra menni, a diákoknak pedig nem kell a nyáron, vagy egyéb módon bepótolni, esetleg évet, félévet ismételni.

 

 

 

Kategória: Friss, helyi, Iskola, koronavírus | Járvány miatti új oktatási rend bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Polgármesteri tájékoztató 2020. március 14.

1. Jelenleg Lajosmizse területére vonatkozóan nem kaptunk értesítést fertőzött, vagy karanténba került személyről.Kérem a rémhír terjesztőit, ne tegyék!

2. Helyesnek és indokoltnak tartom a kormány intézkedéseit a koronavírus terjedése miatt.

3. Ezzel párhuzamosa az önkormányzat és az intézmények is minden szükséges intézkedést megtettek és a továbbiakban is megtesznek maximálisan segítve a központi döntéseket.

4. Kiemelten fontos jelen helyzetben az egyén felelőssége, hiszen a vírus emberről emberre terjed. Azoknak, akik fertőzött személlyel találkozhattak különösen nagy a felelősségük, a legcsekélyebb mértékben sem kockáztassák mások életét.

5. Pénteken már tartottam egy megbeszélést, ahol minden intézmény vezetője tájékoztatott a megtett intézkedésekről, amelyek jelen körülmények között szükségesek és elegendőek is.
– Az óvoda és bölcsőde tekintetében sem központi, sem helyi döntés nincs a bezárásról, azonban aki szeretné, és megteheti otthon tarthatja a gyermekét. Ha változna a helyzet, jelezni fogom.
– Az iskolában hétfőtől új oktatási munkarend lép életbe, amely “tantermen kívüli digitális munkarend”. Ezzel kapcsolatos információkért az iskola honlapját és a központi hírforrásokat érdemes nézni.
– Az Egészségház a megszokott rendben működik, azonban az a kérésem, hogy csak azok menjenek és annyi ideig tartózkodjanak ott, amennyi feltétlenül szükséges. Az idős emberek ellátásáról, étkeztetéséről maximális odafigyeléssel gondoskodunk, de elsősorban az otthonukban.
– A Művelődési Ház és Könyvtárban a nagyobb rendezvények egyenlőre elmaradnak, vagy elhalasztásra kerülnek. A csoportfoglalkozások és szakkörök megtartása egyenlőre engedélyezett, de a csoportvezető és a csoporttagok dönthetnek az elmaradásról.A könyvár látogatását, az ott eltöltött időt is javaslom csökkenteni, inkább telefonon vagy e-mailen rendeljenek könyveket, hogy azok átvétele gyorsan megtörténhessen.
– A Hivatal a szokott rendben működik, de amennyiben megoldható, ügyeit elsősorban levélben, telefonon, e-mailben intézze, ezzel is csökkentve a személyes találkozások számát.
– A piac egyenlőre működik, a vásár azonban nem lesz megtartva.
– A falugazdász ügyfélfogadása április 3-ig szünetel, ügyintézés halaszthatatlan ügyben Kecskeméten a Tatár Sor 6. szám alatt lehetséges.

Kezeljük ezt a helyzetet kellő higgadtsággal, komolysággal és felelősséggel! Ha a helyzet változik jelezni fogom.

Kelt: 2020. március 14-én 11 óra 00 perc

Kategória: Friss, helyi, koronavírus | Polgármesteri tájékoztató 2020. március 14. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Járványügyi tájékoztatók

Kategória: Friss, helyi, koronavírus | Járványügyi tájékoztatók bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Március 15-i megemlékezés

A fertőzésveszély miatt ezúttal mindenki csak így tekintheti meg a műsort idén.

 

Kategória: Friss, helyi, Iskola, kultúra, Videó | Március 15-i megemlékezés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Lakossági tájékoztatás

tájékoztatás koronavírus megelőzése érde000_0

 

http://lajosmizse.hu/sites/default/files/t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%A1s%20koronav%C3%ADrus%20megel%C5%91z%C3%A9se%20%C3%A9rde000_0.pdf

Kategória: Friss, helyi | Lakossági tájékoztatás bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Prímás utcán is várják a csodát!

Ismét kaptam egy gazdagon dokumentált olvasói levelet. Természetesen ezeknek a jelzéseknek létezik hivatalos rendszere, hiszen lehet e-mailt írni a lajosmizse@lajosmizse.hu e-mail címre, lehet jelezni a területileg illetékes képviselőnek, évente van közmeghallgatás is, de polgármester úr is szívesen meghallgatja a panaszokat soron kívül is, akár az utcán leszólítva is, ezt rendszeresen el szokta mondani, és így is van.
Valamiért azonban a lakosság úgy tapasztalta, hogy mindez mit sem ér, hiszen írásos önkormányzati képviselői beadványok is hatástalanok sok esetben, és csak a teljes sajtó- illetve közösségi média nyilvánosság tud akkora nyomást gyakorolni az önkormányzatra, hogy bizonyos karbantartási kötelezettségek, amiket magától is el kellene végezzen, megtörténjenek. 

Nos, ha ennek így kell történnie, akkor lapunk továbbra is szeretettel várja a fotókkal illusztrált (ezáltal bizonyítottan valós) megkereséseket, hiszen ezzel is tudjuk segíteni a városvezetés munkáját, hiszen az irodában a gép előtt is látják, hol van nagy baj.

Jöjjön hát a soron következő levél:

Tisztelt Szerkesztőség! A Prímás utca és a piactér környékén is történhetne csoda! 4 ház van az utcában a régi zálogház előtt és amilyen út – nevezzük így – elfogadhatatlan. Az eső után az ember a saját udvarába nem tud bejönni, és ugye belterületről beszélünk, elég központi fekvéssel. A piactéri parkolás is katasztrófa főleg ha esik az eső az emberek a sárba ragadnak ahol parkoló van kialakítva a vasút melletti részen szinte vízbe áll. A vizes árok nagyon szuper ötlet, de ha a víz gödörbe áll, nem folyik oda, meg hatalmas részt elvesz, hogy parkolni is nehéz oldalt. Az önkormányzatnál süket füleket tálalunk, de súlyadót kérnék de nagyon. Ma reggel (03.09. hétfő) már valami változás történt: a piactéren új deszkákat helyeztek az asztalokra mert 1 hete egy magánszemély megosztotta, érdekes ha valami a facen megjelenik történik változás, reméljük most is. Elég sok képem van az utcánk állapotáról. Köszönöm előre is!
Kategória: Friss, helyi | A Prímás utcán is várják a csodát! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Rendszeresek lesznek a fokozott közúti ellenőrzések Lajosmizsén

Számos lakossági panasz, lakossági és képviselői beadvány érkezett az önkormányzathoz az elmúlt időszakban, amelyben különböző notórius közlekedési szabálytalanságokra szerettek volna gyógyírt a lakosok.

Megkeresésünkre Nyári Zsolt c. r. őrnagy, a Lajosmizsei Rendőrőrs mb. parancsnoka az alábbi biztató választ adta:

A lakosság és az önkormányzat jelzéseit is figyelembe véve fokozottabb ellenőrzések kezdődtek meg Lajosmizsén, jelentős eredményességgel. Nem csak a gépjárművezetőket, a szabálytalan kerékpárosokat is ellenőrzik kollégáink.

Az ellenőrzések nem csak a főbb útvonalakra, de azokra az utcákra is kiterjednek, ahol számos lakossági panasz érkezett a szabálytalanul közlekedőkre, tehát ellenőrzésekre a város egész területén lehet számítani.

Az ellenőrzés  kiterjed az iratok érvényességére, a megengedett sebességre, az ittasság ellenőrzésére, a passzív biztonsági eszközök (biztonsági öv) használatára és az esetleges kézben tartott mobiltelefonért is megállítja a közlekedőt a rendőr.

Reméljük, ennek köszönhetően kiszűrhetőek lesznek a közlekedésből a szabálytalankodók, hogy mindannyian biztonságosan hazaérhessünk!

Kategória: Friss, helyi, rendőrségi hírek | Rendszeresek lesznek a fokozott közúti ellenőrzések Lajosmizsén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva